Egy lépéssel előre-felmondás és egy spontán repjegy Rómába

Szavakkal nehéz kifejezni, mennyire boldog vagyok én most és mennyire fel vagyok pörögve. Amilyen döcögősen akart beindulni az év, most pont annyira elindult, hogy csak lesek :D A cím a mai mondanóm lényegesebb mozzanatait elárulja, de ne aggódjatok, azért nem intézem el ennyivel az egészet.
Az elmúlt bejegyzések folyamán már rebesgettem nektek a jövőbeli terveimet, de még konkrétumokat nem írtam, gondoltam addig úgysincs értelme, amíg legalább nagy vonalakban körvonalazódik az egész. Most viszont elmondhatom, már egész jól állok, a tervekből, a 'talán'-okból már konkrétumok lettek, végre én sem csak tervezek és nem úgy gondolok az egészre, hogy "ha majd március lesz akkor ez meg az lesz, ha majd odajutok akkor ezt és azt csinálom" hanem végre kvázi a küszöbön áll az egész és kézzel fogható dolgok állnak rendelkezésemre, pl a római repjegy és túlvagyok a felmondáson is. De nem szaladok ennyire előre, kezdem az elején.

Már úgy jöttem vissza Londonba, jan.2-án, hogy jól tudtam, annak ellenére, hogy a hosztcsaládom jó és szeretem őket, de mivel az aupairkedésből egy életre elegem van ezért még ebben az évben, konkrétan március körül szeretnék a saját lábamra állni és új életet kezdeni. Anita barátnőmet már említettem párszor a blogban, ő a hosztanyám testvérének az aupaire, nagyon jóban vagyunk hónapok óta és a kiköltözést is együtt tervezzük. Ő még december elején felmondott a hosztcsaládjánál, 3 hónapos hatállyal, azaz febr. végén fog elköltözni tőlük. Ezután hazamegy 3 hétre, hogy kipihenje az aupairkedés minden fáradalmát (jó sokat kell azt hiszem ) és szeretne egy nyugis pár hetet magának, mielőtt idekint Londonban új életet kezd, új munkával, új albérlettel stb. Ergo szeretne "rápihenni" a dolgokra, amit abszolút meg is értek.  Eredetileg nekem is ugyanez volt a tervem, hogy én is febr. végéig maradok a családnál, majd hazahúzok 2-3 hétre és március közepén visszajövök. Azt tudtam már decemberben, hogy semmiképp sem fogok a karácsonyi hazautam előtt felmondani, mert valahogy volt egy olyan érzésem, hogy a családot ez érzékenyen érintené, nem fogják jól fogadni és el akartam kerülni egy esetleges cirkuszt a hazautam előtt..gondolom értitek, nem lett volna kedvem úgy elmenni-majd visszajönni, hogy nem tudom hányadán állunk...Gondolom most megfordult a fejetekben, hogy miért is érintené rosszul a családot a felmondás és miért lenne ez gond, hisz már korábban meséltem, hogy én igazából nem vagyok idekötve semmilyen időpontig, nincs megállapodásom velük azt illetően, hogy xy ideig itt kell maradnom...A dolog úgy áll, az itt töltött hónapok folyamán volt egy pár beszélgetésem a családdal-legfőképp anyukával- a jövőmet illetően, beszéltem nekik arról, hogy majd idekint szeretnék főiskolát végezni, ilyen-olyan kurzust megcsinálni, nyelveket tanulni stb. Amikor ezeket ecseteltem az anyuka mindig olyasmiket mondott, hogy húú hát az nagyszerű, hogy milyen szuper terveim vannak és akkor majd ha odakerül a sor, úgy alakítjuk a munkaóráimat, hogy tudjak suliba járni-tanulni. Sosem mondtam ezekre semmit, de magamban nagyon meglepődtem, hogy ezek szerint ők ilyen nagy távlatokban-években gondolkodnak velem kapcsolatban??? Mert igazából én azt sosem mondtam nekik, hogy mindezt náluk dolgozva szeretném majd megvalósítani. Tudom, jófejek, hogy ezt így felajánlják, hogy tanulhatnék tőlük és, hogy majd az én menetrendem szerint alakítanák a munkaórákat...DE..most jön az a rész, amikor azt szeretném, ne nézzetek hálátlannak, viszont mivel itt lakom és dolgozom, pontosan tudom, hogy ebbe az időbeosztásba, ezen munkaórák közé nem férne be az, hogy én tanuljak és sulizzak. Egyszerűen nem és kész. Mert oké, hogy nem dolgozom halálra magam, de nem igazán tudom, hogy tudnék tanulni mikor reggel 7-től délután 1-2ig, majd este 5-től 7-8-ig dolgozom...és ha ezen változtanánk is egy kicsit az én kedvemért akkor sem lennénk sokkal előbbre, ismerem a család életvitelét, tudom, hogy úgysem lehetne megoldani 2 gyerek és 2 full time dolgozó szülővel azt, amire nekem majd szükségem lesz. Mondom, nem hálátlan vagyok, nagyon jófej tőlük, hogy ezt így felajánlották, de tudom, hogy nekem majd másra lesz szükségem. Valamint a másik a munka jellege az, amivel nem tudnám összeegyeztetni az egész sulis dolgot: nem hiszem, hogy lenne erőm ahhoz, hogy minden reggel egy 2 évessel indul a nap, több órányi házimunka és esti fektetés mellett elképezelésem sincs, honnan lenne lelki-és fizikai erőm tanulni..Mint azt a korábbi bejegyzésekben említettem, bár szeretem a családot, de a bent lakó aupair életmód már nagyon nincs ínyemre, nem tudnám tovább csinálni, még akkor sem, ha akár megkétszereznék a fizetésem (nem vicc).
De vissza a fő témához: mivel a család többször is tett olyan kijelentéseket, amiből nekem úgy tűnt, azt gondolják, hogy még nagyon sokáig itt leszek így kicsit paráztam a bejelentéstől, gondoltam december helyett majd január elején robbantom a bombát.

Otthon töltöttem 2 szuper hetet az ünnepekkor és realizáltam, hogy nekem ebből ennyi nem elég. Úgy értem, hogy ugyebár ünnepekkor voltam otthon, mindkét héten két fő ünnep is volt, rokonlátogatások, boldogság és kajálások ezerrel. Még odahaza, dec.végén határoztam el, hogy Húsvétkor is haza kell mennem és ha már megyek, akkor megint minimum két hétre (kevesebbre nem is éri meg, márcsak a repjegy árak miatt sem, és ha megyek, akkor már szeretnék teljesen feltölődni, rendes időt otthon tölteni.) Ha viszont az eredeti tervemhez híven február végén jönnék el a fogadócsaládomtól és márciusban elkezdek valami munkát Londonban, akkor szinte teljességgel kizárt, hogy már rögtön az elején kapok szabit Húsvéthoz, ráadásul két hetet...Ígyhát gondoltam egyet és módosítottam a terveimen egy cseppet: úgy döntöttem, február helyett március végi (márc. 20) hatállyal mondok fel a fogadócsaládomnál, és mivel Húsvét árplis legelején lesz, így márc. végén hazarepülök és otthon töltök 2-3 hetet, amibe így beleesik a Húsvét is, tehát a jóhangulat, rokonok, templom, finom ételek garantált. Ha jobban belegondolok, jobb is, hogy így döntöttem, ha február végén utaznék haza több az esélye a rossz időnek, olyankor még nincs sokmindent csinálni, viszont márc. végén remélhetőleg már szép idő lesz és nekem a Húsvét a leges-legkedvencebb ünnepem, jó lesz végre ezt is otthon tölteni 3 év után.
Rómáról pedig mit is írhatnék? Tán csak annyit, hogy ezer éve szeretnék eljutni oda, nagyon-nagy álmom és úgy indultam neki ennek az évnek, hogy ha törik-ha szakad, de meglesz. Valamint egy ideje gondolkodtam rajta, hogy az aupairkedős karrieremet egy utazással szeretném véglegesen lezárni, eztán gondoltam egyet és eldöntöttem, hogy Rómába megyek március végén (tudom, újabban rengeteg efféle 'gondoltam egyet' húzásom van, dehát egyszer élünk. :)

A fejemben tehát a következő terv rajzolódott ki még dec. végén: amint elhagyom a fogadócsaládomat március 20 körül, repülőre ülök, megnézem magamnak Rómát (4-5 nap) aztán Rómából pedig egyenest hazarepülök 2-3 hétre. Otthon kipihenem magam, feltöltődöm, szükségem is lesz rá, hisz mint ahogy Anitával kapcsolatban ecseteltem, az aupairkedés után irtóra fog kelleni pár hét nyugalom és békesség az otthoni szerető közegben. Úgy érzem, nem tudnék egyből az aupairkedés után fejest ugrani egy "rendes" munkába idekint mindenféle szünet nélkül, így evidens, hogy hazamegyek. Aztán április 2. hete körül visszajövök Londonba, ekkor már saját albérletbe és minden erőmmel az álláskeresésre fogok koncentrálni. Abban reménykedem, hogy fogok találni olyan szállást, amit még márciusban lefoglalózhatok, és nem lesz gond, hogy 3 hétig hazamegyek-gondolom értitek miért szeretnék abban a tudatban hazamenni, hogy biztos szállásom lesz mikor visszajövök. Mivel mélyebben nem ástam még bele magam a témába, fogalmam sincs ilyet lehet-e, egy hónappal előre szállás foglalózni, nagyon remélem, hogy igen. Adok majd fel hirdetéseket és bújom is őket ezerrel. Ha esetleg ez mégsem sikerülne, akkor sincs veszve semmi: van az AIRBNB szolgáltatás, ami lényegében olyan, hogy családok-emberkék kiadnak a házukban jutányos áron szobát, olcsóbban jóval a hoteleknél. Ha más nem lesz ezt fogom csinálni, szerintem legrosszabb esetben egy hét alatt is szállást találok akkor már. Otthonról természetesen nem fogok szállást keresni, az nálam nem opció, 'hiszem ha látom' embertípus vagyok, plusz rengeteg rémtörténetet hallottam már átvert emberektől. Szállást csakis személyesen keresek. De lesznek itt barátaim is, Anita ugye egy hónappal fog előttem járni, ő akkor fog visszajönni otthonról saját albiba, amikor én még csak Rómába indulok. Eredetileg ugye együtt terveztük a kiköltözést-munkakeresést, de végülis így is együtt csináljuk majd végig, én is visszajövök tehát addig is-és aztán is itt leszünk egymás támaszának :) Nagyon nagy örömmel és nem mellesleg bátorsággal tölt el, hogy valakivel, aki hozzám ráadásul nagyon közel áll egy cipőben járunk és számíthatunk egymásra. :)

No, hát jól előrevetítettem itt nektek a terveimet, de ott tartottam, hogy a fogadócsaládom szerintem azt gondolja, még sokáig itt leszek, így kissé paráztam a dologtól és elodáztam január elejéig. Nem akartam már rögtön a visszaérkezésem utáni nap előállni a történetemmel, így gondoltam majd a második hét környékén szólok nekik. Az anyuka szeret min. 2 hónappal előre elkezdeni új aupair után nézni így gondoltam nem is halogathatnám tovább ha fair akarok lenni vele szemben. Egy kicsit 'ijesztő' volt amúgy, hogy múlt héten még olyan kijelentései voltak anyukának, hogy majd májusban ha a baba új oviba megy akkor majd busszal vagy taxival kell vinnem NEKEM, tehát láttam , hogy abszolút nem is sejtik a terveimet. Ez kb csak jobban rásegített a parámra, haha.

Eldöntöttem, hogy kedden este közlöm velük a nagy hírt. Kedd reggel, mikor már mindenki útra kész volt, oviba-suli-munkába és a bejárati ajtóban toporogtak, bátorkodtam megkérdezni anyukától, hogy itthon lesz-e este, mert beszélni szeretnék vele? Nem hazudok ha azt mondom, halálra vált az ábrázata, kérdezte, hogy mi a gond? Mondom gond az nincs csak egy pár dologról szeretnék szót ejteni (érthetően nem akartam ott az ajtóban, a gyerekek füle hallatára közölni, hogy lelépek bmeg XD a nagylány annyira imád engem, hogy zokogásban tört volna ki, meg egyébként is, ehhez szerettem volna normálisan leülni velük.) Anyuka mondta, egy kissé furi hangnemben hogy biztos reklamálni akarok valamiről, nem igaz? Na akkor viszont kezdett eldurranni az agyam, miért kell rögtön a legrosszabbat feltételezni és ezt olyan hangnemben közölni? Mondom nem reklamálni csak megbeszélni pár dolgot (tényleg nem akartam ott helyben megmondani, mi van mert akkor egész nap ezen lamentált volna.) Erre közli, hogy ilyet többet ne csináljak és ne jelentsem be előre ha beszélni akarok vele, de nem mondom meg miről mert most egész nap stresszelni fog miattam...Hát nem azért, de én nem értem, mi gond van azzal, ha reggel megkérdezem, hogy ugyanmár, dumálhatunk-é este? De nem??? Szerintem ez tök normális, mindössze meg akartam bizonyosodni róla, hogy itthon lesz-e és nem lesz más dolga...Eléggé hűvös hangulatban ment el itthonról én meg a sikítás határán voltam, nem elég nekem, hogy ilyen nagy bejelentést szeretnék tenni, még emiatt a kis reggeli affér miatt is idegeskedjek. Este is eléggé szótlan volt felém anyuka, gondoltam akkor megyek majd le amikor mindkét gyerek alszik már. A nagylány általában 8-kor megy ágyba, ezen az estén azonban a Jóistennek sem akart fél 9-nél előbb aludni menni, hadd ne mondjam mennyire síkideg voltam, minden bajom volt, túl akartam már esni az egészen. Még a délután folyamán vettem egy cidert, amit meg is bontottam a konyhába leérve és ezzel a kezemben ültem a szülők elé (muszály volt valami alkoholt fogyasztanom, annyira ideges voltam, állítom, hogy az érettségimen nem izgultam fele ennyit sem-de halál komolyan. )
Azzal kezdtem, hogy minden szombaton bébiszittelek (ezt ki is veséztem az előző bejegyzésben), 3 havonta egyszer, ha van szabad szombatom és nekem ez, 24 évesen sajnos már nem elég. Mondtam, hogy tudom, hogy ők is csak ekkor tudnak kimenni együtt és nem fognak a kedvemért lemondani a szombatjukról, hisz ez mindig is így volt náluk, már az előző 7 aupairrel is. Nekem viszont többre van szükségem, mert egyszerűen nincs szociális életem így. Mondom nem akarok telhetetlen lenni, akár már havi egy szabad szombatnak is örülnék (igazából tudom, hogy az is kevés lenne, de mi mást mondhattam volna?). Erre a szülők, hogy hát pl a két elkövetkező szombaton nincsenek még terveik, az egyiket odaadják nekem ám szívesen (ez nagyon kedves tőlük, tényleg, de ha nem hozom fel a témát akkor szerintem nem jutott volna eszükbe, szerveztek volna maguknak valamit.) Aztán anyuka folytatta, hogy nem kötelező ám minden szombaton szittelnem, mostantól gyakrabban odaadja nekem ezeket az estéket, de akkor vagy péntek-vagy vasárnap este vissza kell adnom. Valamilyen szp-ból jogos meg igaza van, viszont amire az egésszel ki akartam lyukadni, az az, hogy szeretnék TELJESEN szabad lenni hétvégeken, hogy kirándulhassak, akár 2 napra is meg úgy alapjáraton, hogy azt csináljak, amit szeretnék és ne kelljen függnöm a családtól és időre hazaérnem stb...
Mindegy, túlléptünk a bébiszitt kérdésen. Igazából nem azzal van itt a baj, hogy ők nem rugalmasak, mert tennének felém engedményeket, hanem az, amit már oly' sokszor hangsúlyoztam: a bentlakó életmóddal nem vagyok kibékülve (erről nem a család tehet persze) és ennek következtében bármi ami ezzel jár, már terhes..Aztán folytattam azzal, hogy az utóbbi hónapokban nagyon sokat gondolkodtam és rájöttem: ez már nem az én világom, ez az aupairesdi, eddig nagyon is jó volt, önmagam megtalálásához, az angliai életem elindításához de egy év múlva ilyenkor majd szeretném azt mondani: igen, előrébb léptem, letettem valamit az asztalra. Ekkor aztán teljesen hirtelen-és megállíthatatlanul elkezdtek folyni a könnyeim és mondtam, hogy nagyon sajnálom, nagyon szeretem őket és tudom, hogy tán még számítottak volna hosszabb távon a segítségemre,  de a jövőbeli terveimbe nem fér bele a további aupairkedés, hogy náluk maradjak. (Tudom, sokszor tán az jöhet le itt a blogban, hogy szídom őket mint a bokrot, ennek fényében páran azt gondolhatnák, hogy képmutató vagyok, hogy most meg  sírok miattuk, de ez ennél sokkal összetettebb.Természetesen súrlódások mint mindenhol, itt is vannak, van, hogy felhúznak nagyon és olyankor elkívánom őket mindenféle melegebb éghajlatra, de mint azt már oly sokszor hangsúlyoztam: alapjáraton nagyon jó nekem itt, jól érzem magam a családjukban, a gyerekeket pedig imádom, így természetesen azért érzékenyen érint ez az egész és ha arra gondolok, hogy hamarosan majd búcsúznunk kell, nagyon összeszorul a szívem. Akkor már nem is beszélve, hogy tetemes időt töltöttem náluk, 2012-ben egy egész évet, aztán folyamatos maradt a kapcsolattartás , most pedig már megint féléve itt vagyok.) 
Miután kissé lehiggadtam izgatottan vártam a reakciókat. Mindkét szülő kb egyszerre közölte, hogy teljesen megértik a döntésemet. Anyuka azt mondta, látja már rajtam egy ideje, hogy nem nyújt semmi újat ez a munka és kezdek belefásulni (ezt én is totálisan így érzem) és biztos benne, hogy jót fog tenni nekem ez a lépés. Apuka megerősítette, mindketten mondták, hogy nagyon szeretnek, természetesen szerették volna, ha minél tovább maradok de tudják, nem foghatnak vissza az utam járásában és, hogy a fejezetem náluk véget ért. Nem láttam jelét hatalmas meglepődöttségnek, felháborodásnak meg végképp nem, mintha csak számítottak volna erre. Szerintem egy ideje valahogy ott is lógott a levegőben, mondhatni tapintható volt ez az egész már. Apuka rögtön ellátott pár jótanáccsal, kikérdezett mik a terveim munkaügyileg és ellátott néhány okossággal mind szállással, mind munkával kapcsolatban. Aztán hirtelen beléhasított a felismerés, hogy pár év múlva a nagyobb lányával fog majd hasonlókról értekezni-vicces volt, jót nevettünk :) Mondta, hogy mindenben támogatni fognak a kiköltözéssel kapcsolatban, segítenek szállást találni ha kell és akár munkát is ha úgy alakul. Nagyon megkönnyebbültem ezek hallatán és nem csak a segítőkészségük miatt, hanem azért is, hogy ilyen jól állnak a dolgokhoz. Meg azért persze nagy könnyebbség nekem az, hogy egy angol család áll a hátam mögött, mindig itt lesznek "hátvédként" a jövőben, ahogy a múltban is megtették már párszor (pl mikor kidobott az egyik családom, ők jöttek el értem, stb). Jó félórát beszélgettünk még, nem győztem hangsúlyozni nekik, hogy nem miattuk megyek el, mondták, hogy megértik ők és nem is lenne jó nekem, ha csak az ő kedvükért maradnék, mert akkor egy idő után minden elkezdene idegesíteni (ez már most is kissé így van XD) és akkor nem lennék boldog...és ha én nem vagyok boldog akkor ők sem, kihat az egész családra és ez pedig senkinek sem jó...Szóval teljesen egy véleményen vagyunk, örülök, hogy ők is hasonlóan látják a dolgokat.

Eztán a dátumokról esett szó, én előjöttem a mácius 20-szal, az egy pénteki nap, mondom én úgy gondoltam, hogy ez lenne az utolsó rendes munkanapom. Ha jön az utódom, akkor esetleg hívjuk ide már egy-két nappal ezelőtt, hogy velem töltsön pár napot, betanulhasson a szárnyaim alatt majd én márc. 23-a (hétfő) körül szeretnék elutazni Rómába, onnan pedig haza, hogy aztán áprilisban visszajöjjek, akkor már saját albérletbe. A terv tetszett nekik is, annak pedig kifejezetten örültek, hogy ilyen korán szóltam, mert így több, mint 2 hónapjuk van találni valakit a helyemre.
Ha már erről esik szó: mint említettem, az anyuka szereti korán kezdeni az utánpótlás-keresést és mindig nagyon alapos, szeretné a lehető legjobb segítséget megtalálni a családjának. Valamint ez a család nagyon precíz és mindig, mindennek percíznek kell lennie-ezt érzékelem is rendesen a munkával kapcsolatos elvárásokban. Amikor én visszajöttem júliusban együtt töltöttem pár napot az előző aupairrel Fannival-ő is magyar-hogy "betanítson". Mivel én már töltöttem itt egy évet, annyira sokmindent nem kellett betanulnom, viszont mivel a baba jelenléte új volt, körülötte azért akadt jópár számomra újdonság. Ez pedig most is így lesz, az anyuka szeretné, hogy az utódom még az én utolsó napjaimban megérkezzen, hogy néhány napig velem együtt csinálja a dolgokat és megmutassak neki mindent. Nyilván erre azt lehetne mondani, hogy miért nem ő tanítja be, miért az én dolgom? Viszont én úgy vagyok vele, hogy az már semmiség lesz és még tán jobb is lesz nekem, hogy lesz társaságom az utolsó napokon meg amúgy szívesen "betanítom" én, rengeteg mindent úgyis ezerszer jobban tudok itt mint maguk a szülők. Már annyira előre gondolkodom, hogy rájöttem, ha itt lesz az új lány (tejóég, úgy beszélek mintha már konkrét személyről lenne szó, holott még a keresést sem kezdtük el) akkor majd arra a pár napra a játszószobában kell aludnom (mondjuk nem gond, előfordult ez már ezelőtt és simán túléltem, sőt tök buli volt, kb mintha kepingeztem volna. XD ) Tudom, nagyon előre szaladok, hogy már ezt tervezgetem és ilyemiken agyalok, de annyira be vagyok zsongva, hogy az valami hihetetlen. :) Felajánlottam, hogy segítek az utódom "levadászásában", segítek hirdetéseket is feladni és a majdani interjúkban is.
Mellesleg a család kijelentette, hogy csakis kizárólag magyar lányt szeretnének, mert az összes aupairük közül a magyarokkal voltak a legjobban megelégedve (3 volt már, magamat is beleértve, de ha úgy vesszük, én kétszer voltam itt náluk aupairkedni így 4 különböző évben is magyar aupairük volt.) Szóba jöhet még esetleg a cseh-és szlovák, a románokat viszont teljességgel kizárták, mivel 3 éve, közvetlen utánam egy román csaj volt náluk majdnem egy évig, bár nagyon jól dolgozott de irtó nehéz volt vele együtt élni elmondásuk szerint, mindenért panaszkodott és borzalmas bunkó stílusa volt. Azért nem semmi, hogy egyetlen rossz tapasztalat egy adott országból mennyire le tudja rontani az ország hírét valaki előtt..Ezért figyeljünk arra mi magyarok, hogy ne panaszkodjanak ránk, hehe :D Azért mondtam az anyukának, hogy Romániában él ám jópár magyar-teljesen normális, szorgalmas, rugalmas emberek szóval ne az országot nézze majd, hanem a magyarságot. Arra meg azért büszke vagyok, hogy sikerült az itt töltött időm során olyan benyomást tenni rájuk, ami hozzásegítette őket ahhoz az elgondoláshoz, hogy a magyarok a legjobbak-persze a másik 2 magyar aupairrel együtt.

Így állunk tehát.Amennyire ráparáztam a felmondásra és féltem tőle, azt kell mondjam, hihetetlenül megkönnyebbültem. A tudat, hogy végre a család is tud a jövőbeli terveimről és nem kell attól félnem, hogy még évekig számítanak rám, hogy mostmár 'meg vannak számlálva a napjaim', és ennek következtében nem tűnik véget nem érőnek a pakolás.takarítás.gyereksírás elképesztő erőt ad. A mindennapokon, a szokásos hétköznapi dolgokon és nehézségeken is ezer könnyebben túlteszem magam ennek fényében. Valamint mostmár nem kell titkolóznom a család előtt az előttem álló megvalósítandó tervekről, végre úgy tervezhetek-szervezhetek, hogy mostmár belátható időn belül tényleg eljutok oda, hogy aját albérlet, új munka stb nagyon felvillanyoznak. :) Így utólag persze látom, hogy megint az ördögöt festettem a falra azzal, hogy fel voltam készülve egy esetleges cirkuszra és sértődésre, holott ennek pont, hogy az ellenkezője történt..de hát én ilyen vagyok, hajlamos vagyok előre rápörögni a dolgokra, jobb félni mint megijedni alapon, hehe..de mostmár látom, hogy ebből a jövőben nem árt majd visszavennem, a magam élete megkönnyítése érdekében.

Szerdán főztem, a fogadócsaládom kedvencét, amit odahaza is elkészítettem a karácsonyi vakációm alatt és az otthoniak is imádták. Ez pedig nem más mint a híres sült-tésztám. :)

Csütörtök reggel a konyhában ülve kockultam a reggelim felett. Laptopozással gyorsan pörög az idő, és szinte mindig úgy járok, hogy már réges-rég el kéne kezdenem a munkát a házban de még ezt csekkolok-azt csekkolok és mire feleszmélek, a fél délelőttöm eltelt és a gépezésen kívül nem csináltam semmi érdemlegeset..ilyenkor szoktam szídni magam, ugyanis rájövök, ha nem neteztem volna évekig akkor már majdnem kész lehetnék minden feladatommal a házban...Nos, nem volt ez másképp csütörtökön sem, de ezen a reggelen nem szokványos agyzsibbasztásról volt szó, kíváncsiságból elkezdtem római repjegyek után nézni és azt hittem dobok egy hátast, mikor megláttam, hogy márc. 23-ára (hétfő) reggelre 40 fontért tudnék British Airways jegyet foglalni, Rómába (csak oda-a visszautat egyenlőre még nem foglalom, hisz Rómából majd valószínűleg egyenest hazamegyek.) Rögtön rápörögtem erre a 40 fontos jegyre, 40 fontért még fapados társaságoknál sem kap az ember jegyet, nemhogy egy British Airways-nél. Az első gondolatom az volt, hogy én ezt most lefoglalom, no matter what (lesz, ami lesz) :D Aztán eszembe jutott, hogy tán meg kéne kérdeznem a hosztanyámat erről. A dolog úgy áll, hogy a felmondásom estéjén ugyan megegyeztünk abban, hogy márc.20 lesz az utolsó munkanapom és , hogy Rómába ezt követően utazom majd-tőlük, de erről konkrétumokat még nem beszéltünk, valamint még el sem kezdtünk új lány után keresni. Részemről úgy vagyok vele, hogy az illem azt diktálja, mivel tőlük utazom Rómába majd, így nem árt megkérdezni a biztonság kedvéért, hogy nekik is megfelel-e, ha márc.23-án reggel megyek. Viszont ott lebegett előttem a tényező, hogyha most felhívom anyukát és elmondom mi van, hogy van ez az olcsó repjegy és szeretném kihasználni akkor több mint valószínű, hogy kitérő választ ad: még nem tudja, mert még nincs is meg az utódom, miért foglalok ilyen korán stb..Karácsony előtt is ez volt amúgy, én szívem szerint már szeptember elején foglaltam volna, de a családtól a végleges "áldást" csak október közepén kaptam meg, közben pedig azért emelkedtek az árak..Szóval úgy voltam vele, hogy ez alakalommal ezt szeretném elkerülni, így egy pillanat alatt meghoztam a döntést, méghozzá azt, hogy erről én most nem szólok a családnak, lefoglalom a 40 fonto BA jegyet, hisz hülye lennék egy ilyen lehetőséget veszni hagyni. Természetesen idővel a családot is beavatom, de én úgy gondolom, hogy ebből nem lesz gond, hiszem ha meglesz az utódom, akkor szimplán még március 18-19-e körül hívjuk majd ide, hogy velem legyen egy pár napot és én simán tudok majd március 23-án reggel utazni. Elvégre az új aupairnek könnnyebb lesz majd igazodnia hozzám, mint nekem hozzá a London-Róma, Róma-Budapest jegyeimmel..Csak tudom azt is, hogy ha ezt most az anyuka tudná akkor idegeskedne emiatt-holott nincs rá ok-de valahol őt is meg lehet érteni.
Mitagadás, elképesztően feldobta a csütörtökömet a római repjegy, végre ennek is érzem a közeledtét, nem csak tervezgetek a távoli jövőbe, de kézzel fogható dolgok is a kezemben vannak már. :) A hét folyamán kiírogattam magamnak az összes látnivalót, amit Rómában semmiképp sem szeretnék kihagyni. Úgy tervezem, hogy mivel a járatom hétfő délelőtt 10-kor landol majd, így hétfő-kedd-szerda-csütörtök a városnézésé lesz. Még csak nagyvonalakban van meg, hogy melyik nap mi, de ilyesmik szerepelnek a repetoáron, mint pl tengerpart-látogatás, a Vatikánra egy teljes napot szeretnék szánni-szerintem ott fogok besírni az örömtől-valamint az összes római-kori emléket szeretném szemügyre vételezni. Hogy ne kelljen az utolsó éjszaka (csütörtökről péntekre) szállásra költenem, azt tervezem, hogy pénteken reggel egy korai járattal megyek Budapestre, így csütörtök éjjel kb 11-12-ig Róma éjszakai fényeit csodálom, majd megindulok a repülőtér felé-kb hajnal 1 lesz, mire odaérek, terminálozok pár órát-kávézom-fényképeimben gyönyörködöm és reggel felszállok a Budapestre tartó járatra. Mondom, még semmi sincs kőbe vésve (kivéve az odautam), ezek egyenlőre csak tervek, de azon leszek, hogy minden a lehető leg-gördülékenyebben alakuljon. :) Valamint hihetetlen boldogsággal tölt el a tudat, hogy ekkor már tavasz lesz, Rómában pedig még melegebb lesz, mint mondjuk Angliában vagy odahaza, van egy olyan sejtésem, hogy csodás 4 napot fogok eltölteni az Örök Városban. :)

Péntek szokványos volt, napközben munka, dálután gym-eléggé laza nap volt ez, össz-vissz dolgoztam kb 5 órát. Este a fogadócsaládom volt magyar aupairével, Fannival mentünk pubozni, dumálgatni-enni-inni. Fanniról azt kell tudni, hogy közvetlen előttem volt itt a családnál, közel egy évet töltött itt, most pedig az angol pasijával él együtt és másfajta (irodai) munkája van. Vele már azelőtt is jóban voltam, mikor még itt lakott a családdal-mivel sokszor jöttem látogatni, az ittléte kezdetétől ismertük egymást. Most pénteken elújságoltam neki, hogy már én sem sokáig gyarapítom az aupairek táborát, mesélt ő is magáról, az új életéről és munkájáról. Szívesen hallgattam a sztorikat, mert hamarosan rám is ezek várnak. Kértem tőle tanácsokat a kiköltést-albérletválasztást-munkakeresést illetően, hisz ugyebár én még sosem voltam ilyen helyzetben. Odahaza sem éltem még saját albérletben, nemhogy egy idegen országban, így roppant hasznos volt hallani Fanni tapasztalatait-oké, neki olyan szempontból könnyű dolga volt, hogy mikor kiköltözött a családtól evidens volt, hogy a pasijához megy, így a szállásra nem volt gondja. Ettől függetlenül ellátott pár jótanáccsal, olyasmikkel, amelyek igazából magától értetődő dolgok, de mivel jómagam még nem voltam ilyen szituban így számomra újdonság volt. Fentebb említettem, hogy félek, nem fogok tudni olyan szobát találni márciusban, amit 3 hétre előre lefoglalózhatok és nem gond ha 3 hétre elhagyom az országot. Fanni mondta, hogy ne csak nézzem a hirdetéseket, de én magam is  kezdjek el már most feladni hirdetéseket a neten, kifejezetten április eleji albérletet keresve, hisz nincs kizárva, hogy valaki már most tudja, hogy ekkortájt lesz kiadó szobája...És valóban, ez egy remek ötlet, én idáig azt gondoltam, ez túl korai, de ha belegondolok miért is lenne az? Tényleg elképzelhető, hogy már most akadnak ilyen lehetőségek is a "piacon", egypár hirdetés feladásával nem veszíthetek semmit. Kaptam tanácsot a munkakeresést illetően, erre ugyancsak azt javasolta Fanni, hogy attól függetlenül, hogy hazamegyek 3 hétre, március elején már elkezdhetek állás után nézni, hisz nem kizárt, hogy sok helyen egy hónapra előre kiválasztanak valakit egy pozícióra, így ha visszajönnék április elején akkor rögtön lehetne is munkám. Ha belegondolunk ebben is van valami, mert sok helyen egy hónapos a felmondási idő, így ha engem kiválaszt XY cég mondjuk recepciósnak március elején, akkor az addigi embernek április elejére járna le az egy hónapja...Persze a gyakoribb eset az, hogy azonnal kell kezdeni, de semmi sem lehetetlen, semmi sincs kizárva, nyitva fogom tartani a szemem, hátha akad majd ilyen is és nekem is százszor megnyugtatóbb lenne úgy Rómába-majd hazamenni, hogy tudom hová és mire jövök majd vissza. Persze ez még mind a jövő zenéje, nem akarok előre szaladni, de nem árt ha az ember tisztában van a lehetőségeivel. 

A legújjabb Wetherspoon-os kedvencem: barbecue-csirkés pannini, chips és az elmaradhatatlan cider :)

Jobb fajta reggelim a héten 

Szombaton Anitával találkoztam. Első körben a postára rohantunk-sikerült zárás előtt 10 perccel beesnem, nagyon fontos ügyben jártam-Apum születésnapjára szerettem volna feladni egy kisebb csomagot, és ha az orrom előtt bezárják a postát akkor legközelebb csak hétfőn tudtam volna elintézni-akkor viszont tuti, hogy nem ért volna haza a csomag a szülinapjáig. Szerencsémre még pont időben odaértünk, vettem műanyag oriásborítékot, megcímeztem, ezerszer körbetekertem cellux-szal és még éppen idejében fel is adtam. :) Ezt követően ebédelni mentünk, egy kis cafe-ba, ami a hónapok során az egyik kedvenc helyünkké nőtte ki magát, irdatlan nagyságú adagjai és barátságos árai-valamint a kedves kiszolgálás miatt. Itt jó két órát elültünk, mint a befőtt, én elregéltem a felmondásom történetét de persze Anitának is akadt bőven mesélni valója. 

Felfoghatatlan, hogy ezért a hatalmas tálért csak 5 fontot fizettem :D

A cafe után pedig a laptopjainkkal bevettük magunkat egy kávézóba. A terv az volt, hogy egy latte és sütikék mellett összedugjuk a fejünket és elkezdjünk önéletrajzokat gyártani, valamint miután többszöri próbálkozásra sikerült wifit fognunk, a teljes délutánt eltöltöttük albérletek nézegetésével és ígéretes munkák és pozíciók latolgatásával. Kb egész délután le sem lehetett lőni minket, egymás szavába vágva mutogattuk egymásnak miket találtunk és minden 5 percben elmondtuk, hogy nem hisszük el azt, hogy végre itt tartunk, végre ez is eljött, nem hónapokban, hanem már csak hetekben mérjük az időt, ami a független életig még hátravan. Emlékszem, amikor még szeptember-októberben mondogattuk, hogy majd akkor januárban összeülünk-de persze előbb azért a karácsony jöjjön el valahogy-és most tessék, itt van, eljött és már tényleg a finisben vagyunk. Anita annál is inkább, hisz már csak 5 hetet tölt a családjánál mielőtt hazautazik pihenni. Nem élünk álomvilágban. persze mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy főként az első időkben biztosan érnek majd minket meglepetések a nagy függetlenségben, sőt, az is lehet, hogy lesznek olyan pillanatok, mikor éppen visszasírjuk az aupairkedés egyszerűségét, a fogadócsalád nyújtotta kényelmet és biztonságot-erre is megvan az esély.De hát minden kezdet nehéz, viszont mi itt leszünk egymásnak és ha ezeken túllendül az ember akkor a többi meg majd úgyis jön magától. 

Este 7-re értem haza, ismét Fannival találtam magam szemben, eljött meglátogatni a családot. :) (Előző este még én mondtam neki, hogy ez egy jó alkalom lenne, hisz ekkor van fektetés idő és egy kicsit játszhatna a babával-a nagylány nem aludt itthon- mielőtt aludni megy.) Az este folyamán végeztem egy sorozat hasizom-gyakorlatot, amit 150 felülés követett, majd egy cider társaságában befékszkeltem magam a nappaliba, a tv elé és megnéztem a "The Conjuring"-magyarul "Démonok között" című horrort. El kell mondjam, nem vagyok nagy horrorfan, nagyon ritka alkalom, ha megnézek egyet. Ezt tán köszönhetem eme tekintetben nyuszinak mondható természetemnek, valahogy nem kenyerem az ilyesmi és nem  tudom hova tenni a szellemes-ijesztgetős filmeket. Nem is a tudattal van bajom, hogy 'jajj, ebben szellemek vannak', sőt, igazából roppant érdekesnek találom ezt a témát, mindig is érdekelt a természetfeletti és ha olvasásról van szó, szívesen olvasok szellemtörténeteket, megtörtént kísértethistóriákat stb. Amióta az eszemet tudom, mindig kíváncsi voltam ezek igazságtartalmára, nyitott vagyok az ilyesmire. Viszont ha filmekről van szó, a képi világgal, pl amikor egy torz fej vagy valami démoni alak tök hirtelen felbukkan a főhős mögött...na az ilyesmivel nem igazán vagyok kibékülve és nem nagyon bírom, mert tudom, este, mikor becsukom a szemem majd ezeket fogom látni-valamint érdekes módon egy-egy horror megnézése után valahogy kevésbé járok ki éjszaka a wc-re, hehe :D Viszont a Démonok között c. filmet nagyon régóta szerettem volna megnézni. Az a helyzet, hogy a film egy igazából is megtörtént eseten alapul, (már, aki hisz az ilyesmiben-én nyitott vagyok). A szereplők, a család, a 2 szülő és 5 lányuk még ma is élő, igazi hús-vér emberek, valamint az Amerikában nagyon híres és elismert  paranormális nyomozópáros Ed-és Loraine Warren-akik a 70-es években kivizsgálták ezt az esetet is szerepet kaptak a filmben. Mivel tudtam, hogy igaz történetet dolgoz fel a film, már több, mint egy éve halogattam a megnézést, eddig valahogy nem sikerült rávenni magam lelkileg. Szombat este azonban úgy voltam vele, miért is ne, ha már egyszer fent van az ingyen letölthető filmek között a tv szolgáltatónknál. Azt kell monjdam, nem semmi ez a film, akár igaz a sztori-akár nem, de szerintem ez az egyik legjobban megcsinált szellemes horror a filmezés történelmében. Nem volt annyira vészes, mint vártam, bár tény, hogy az ijesztőbb részeknél inkább nem néztem oda. :D A rendezés kiválló, a színészek is, és utánanéztem-kiderült, hogy ez a valaha volt egyik legnagyobb bevételű horror-nem csodálom. Tehát ha szeretnétek egy kicsit parázni-vagy titeket is érdekelnek az efféle dolgok, ajánlom a filmet. Nem valószínű viszont, hogy többször meg fogom nézni, vagy, hogy mostantól horror-rajongó leszek, erre is csak azért vettem rá magam, mert már egy éve tervezgettem és mindig érdekelt-hisz a filmben szereplő család történetét már jóval a film elkészülte előtt is ismertem-olvastam róluk.

Vasárnap-ma- kb délben kecmeregtem ki az ágyamból. Nem volt betervezve semmi extra, nem találkoztam senkivel, viszont tudtam, nem halogathatom tovább a futócipő vásárlást, mert a régim (amit még júliusban vettem) már november környékén "rosszalkodott", elkezdte nyomni-majd irritálni a jobb lábamat-érdekes módon csak azt, a balnak semmi baja sem volt. Decemberre már annyira kényelmetlenné vált, hogy az utcai sportcipőmet voltam kénytelen futásra-és gym-ezésre használni. Tudtam viszont, hogy ez nem mehet sokáig, főleg mert rendszeresen futok nagy távokat,ami csak megfelelő, futásra kitalált ciőben biztonságos. Rájöttem arra, hogy az előző cipőn azért szorított, mert valószínűleg nem a lábamnak megfelelő típust válaszottam. A cipő kényelmes volt és mindig jól tartotta a lábamat, nem is gondoltam arra, hogy nem megfelelő, egészen addig, míg el nem kezdett nyomni 5 hónap használat után. Vasárnap délután felkerekedtem, megcéloztam a helyi sportboltot azzal a küldetéssel, hogy én innen nem jövök ki új futócipő nélkül. Először is várnom kellett kb 20 percet, mire az eladó foglalkozni tudott velem-de nem hibáztattam, láttam, hogy rohangált szerencsétlen, mint a mérgezett egér. Aztán mikor én következtem első körben ráállított a csávó egy masinára, ami beszkennelte a lábamat és megállapította a talpam típusát-és ezáltal azt, hogy milyen típusú cipőre van szükségem. Kiderült, hogy a legutóbbi futócipőm a szöges ellenétje volt annak, mint amire szükségem van, ezért nyomhatott tehát. Ezután pedig következett a próbálgatás, úgy voltam vele, hogy most tényleg a megfelelő méretet és megfelelő típust szeretném hazavinni. Rengeteget felpróbáltam, volt olyan, minek jó volt a típusa és mérete is, viszont valahogy mégis kényelmetlen volt és nem érzetem, hogy megfelelően tartja a bokámat. Akadt a kezembe olyan, ami pedig már túl merev volt, nem engedte rendesen mozogni a lábfejem. Aztán ráleltem egy ultrakényelmes-minden szempontból megfelelő Adidas-ra, erre naná, hogy nem volt a méretemben. Már majdnem feladtam az egészet és elkönyveltem magamban, hogy márpedig mégsem futócipővel távozom a boltból, de az eladó srác nagyon készséges és jófej volt, mutatott még pár fajtát és végül csak sikerült találnom egy szuper kis pacskert. Nem túlzok, másfél órán keresztül próbálgattam a cipőket-gondolom most hülyének néztek, de mivel számomra a futás és ebből kifolyólag a lábam egészsége rendkívül fontos, úgy gondoltam rászánom az időt a megfelelő darab kiválasztására. A csávó elkéesztően türelmes volt és nagyon készséges-persze ez a munkája, de tényleg nagyon kedvesen állta a sarat másfél órán keresztül. 

Ő lett a "Nagy Ő" :)

A közel két óra boltolás után farkaséhes voltam, így megajándékoztam magam egy babos-wrappel és lekváros sütivel, ezutáb pedig az első utam egyenesen a gym-be vezetett, hogy felavathassam a legújabb legjobb barátomat. :) 

A jövő hét folyamán valószínűleg konkretizálom a római terveimet, szállás foglalok és belépőjegyeket vásárolok online ahová csak lehet. Közben pedig folyamatosan figyelem a neten az albérleteket és az állásajánlatokat is. Hihetetlen az is, hogy szinte még csak most jöttem vissza, még csak most volt, hogy belegondoltam, még csak január eleje van és előttünk az egész tél, ennek ellenére viszont már csak egy teljes hét van hátra a januárból. :)
Jövő hétre megkaptam a szombat estét szabadnak, vannak még csodák, haha. :) Ennek örömére már le is szerveztem egy találkozót egy nagyon kedves, 9 hónapja nem látott barátnőmmel. Napközben shoppingolunk és éves nagybeszámolót tartunk, este pedig pizzázunk és valószínűleg bulizni megyünk-alig várom, hisz november óta nem buliztam idekint.

Szép hetet, puszi mindenkinek! :)

Az év első hete

Talán senkit nem fogok meglepni, ha azt mondom, az első idekint töltött hét a szuper otthoni vakációm után eléggé döcögősen indult és főleg az első pár nap csak nyögve-nyelve akart eltelni. Najó, ennyire nem súlyos a helyzet, de tény, hogy az amber az ehhez hasonló első dolgokat, pl az év első munkanapja, az első dolgózós hét a nyaralás után inkább csak túléli, nem pedig megéli. Hát valahogy így voltam ezzel én is, mikor múlt péntek este landoltam Londonban zéró életkedvvel rögtön tudtam, hogy az első héten a túlélésre fogok berendezledni. Ha az elmúlik, akkor a többi meg úgyis gyerekjáték lesz már.

Kezdem is a visszaérkezésemet követő első nappal, szombattal. A múlt bejegyzésben már írtam, hogy ezen a napon szortíroztam a szobámat, szekrényeimet és cuccaimat, valamint egy hatalmas edzést tartottam, közel 3 órát töltöttem a gym-ben. Ami ezen a napon durván kiverte nálam a biztosítékot, az, hogy szinte alig, hogy visszaérkeztem, rögtön be lettem fogva dolgozni, bébiszittelnem kellett aznap este. A család is nyaralni volt a szilveszterre/újévre, és ezen a szombaton (jan.3 ) délután-estefelére vártam őket haza. A történethez hozzátartozik, hogy minden egyes szombaton bébiszittelnem kell, kb 3 havonta egyszer van olyan, hogy valami csodálatos véletlen folytán mégsem kell itthon bébisintérkednem. Hadd ne mondjam, hogy ez minden, csak nem elég. Nem vagyok az a nagy bulizós fajta, sem olyan, aki minden egyes szombaton igényli, hogy kimenjen valahova, nade azért havi 1-2 szombat este én is tudnék mit kezdeni magammal. Nem leszek telhetetlen, még a havi 1 szabad szombat estének is örülnék, ha többet nem is adnak, de a 3 havonta áltagban 1 az nagyon kevés. Ráadásul a szombati bébiszittek mindig úgy zajlanak, hogy szombat napközben szabad vagyok, de legkésőbb este 7-re haza kell érnem és elkezdeni intézni a gyerekeket (pl babát ágyba tenni), amíg a szülők készülődnek és kb 8 körül kimennek. Szóval ha jól meggondolom, szombaton még napközben sem tudok egy rendes, éppkézláb programot szervezni, mert pl kirándulni nem tudok menni, ha 7-re haza kell érnem. Van, hogy bemegyek Londonba, de legkésőbb 6-kor haza kell indulnom onnan is. Ha beülök valahová a barátaimmal, akkor 5 körül már folyamatosan nézem az órát, hogy mennyi időm van még, mikor kell elkezdenem szedelőzködni. Szóval annak ellenére, hogy a szombat napközben szabad, nem tudok rendesen kikapcsolni, mert azon kattog az agyam már kora délutántól, hogy mikor kell hazaindulnom. Meg mit csinál az ember lánya a hétvégén? Pótolja a hétközbeni alváshiányt (ami nálam elég sok van, hisz a baba sokszor felkel hétközben éjszaka és bár nem nekem kell bemennem hozzá ilyenkor, de én is felébredek a sírásra, akárcsak az egész ház.) Tehát ha belegondolok, ha aludni akarnék szombaton mondjuk 11-12-ig, akkor hová a frászba indulok el abban a tudatban, hogy 6-kor haza kell indulnom? Szívesen csinálnám pl azt, hogy alszom sokáig, majd délután nyakamba veszem Londont és este egy kicsit buliznék is -nem minden héten, de havi egyszer jól esne egy ilyet bejátszani- de egyszerűen erre nincsen lehetőségem. Ígyhát szombatokon csak itt szoktam maradni helyben a kis településemen, gym-ezek és esetleg pubozok, de mint mondtam, ezek sem olyan felhőtlenek mert kb az egész napom annak fényében telik, hogy az órámat nézem és a családhoz igazodom. Tudom,hogy én vagyok az auapair és nekem kell alkalmazkodnom-és alkalmazkodom én eleget- de főleg az elmúlt 4-5 hónapban már egyre inkább kezdett elegem lenni ebből, hogy konkrétan nincsen egy teljesen szabad hétvégém, nincs olyan, hogy szombat-vasárnap ne legyen semmilyen kötelezettségem a család felé. Frankón sokszor úgy érzem magam, mintha nekem lenne két gyerekem-és ezt 24 évesen azért még nem szeretném. Ráadásul a 9 éves nagylány szombat este 9-ig fenn maradhat, ami számomra azt jelenti, hogy ágyba teszem a babát (kb 8ig bezárólag, a szülőkkel közösen) majd elhúznak a szülők és én 9-ig a nagylányt őrzöm. Filmet nézünk ilyenkor mindig, tehát nem kell megszakadnom és fizikailag sem kell semmit csinálnom, de ugye ott kell ülnöm vele, nem tudok nekiállni kaját csinálni, nem tudok beszélni/skypeolni valakivel, nem tudok elmenni zuhanyozni stb. Mire a filmnek vége, a nagylányt felimádkozom az emeletre, megmossa a fogát és ténylegesen ágyba teszem, sokszor van már 21:20 is...És akkor én még nem éltem az életem, nem ettem, nem fürödtem, nem csináltam semmit, ami számomra örömet okoz, pl sorozat, film, skype stb...Tehát mit mondjak, van, hogy nagyon nem szeretem a szombat estéket. Pedig ha belegondolok, minden normális ember a szombat estéknek él..nekem meg 24 évesen csak púp a hátamra...nem oké ez így..

A kitérő után vissza az első itt töltött szombat estéhez: még december félve megkérdeztem az anyukától, hogy ugyan lesz-e a közeljövőben olyan alkalom, amikor nem kellek szombaton és élhetek én is szociális életet? Előkapta a tégla nagyságú Iphone-ját és nézte a kalendárt: elkezdte sorolni, hogy : "ezen a héten x-nek lesz szülinapja, utána y-nak lesz keresztelője, azután z-nek mittudoménmije-és sorolta egészen január végéig, hogy minden szombatra eltervezett programjaik vannak, sajnos nem tud nekem szabad szombatot adni. Kérem, ez is a no komment kategória..Ők 40 éves fejjel minden szombatra terzevnek valamit, de tőlem 24 évesen elvárják, hogy mindig itthon b*sszam a rezet (elnézést a kifejezésmódért). Aztán anyuka ilyet szól, hogy óóó, hát jan. 3-án, szombaton csak késő délután jönnek vissza a nyaralásból így aznap este nem mennek ki sehova, így azon a szombat estén szabad lehetek. Milyen nagylelkű igaz? Nem akarok elégedetlennek tűnni, de nah, én is ugye ezen a hétvégén jöttem vissza otthonról, nyilván nem lesz tervem erre a szombat estére, szóval annak ellenére, hogy megadta ezt a jan 3-szombat estét, sokra nem megyek vele-de úgy fogtam fel, hogy legalább megadta.
Aztán eljött a jan. 3, a visszautazásom utáni nap, még 24 órája sem szálltam le Londonban. A család még nem volt itthon, kipofoztam a házat, áthúztam mindenki ágyneműjét, rendbe raktam a konyhát és indultam is volna a gym-be. Gondoltam udvariasságból írok egy sms-t az anyukának, hogy "ha nem kellek ma este, akkor a gym-ben leszek". Erre visszaírt, hogy "menj csak a gym-be nyugodtan, de 7-re érj vissza mert kimegyünk és bébiszittelned kell". Én meg ültem és bámultam a telefonomat, nem akartam elhinni, amit látok, hisz egyrészt még decemberben elígérte nekem ezt a szombatot, másrészt hogy a f*szba létezik az, hogy délután 5-kor hazajönnek egy 4 napos nyaralásból, de este 7-kor már el is mennek??????? Lőjetek le szituáció...Az pedig kimondottan idegesítő, hogy megbeszélünk valamit, érdekes módon én emlékeszem ezekre , de ő soha..Pl amit két bejegyzéssel lejjebb emíltettem, hogy arra sem emélkezett az anyuka, hogy dec. 19-én már hajnalban hazautazom (holott 5x rákérdeztem, hogy ez neki oké-e) és eztán kérdőre vont, miért nem leszek munkaképes aznap??

Lényeg a lényeg, nagyon durván mellbe vágott, hogy már rögtön az első este bébiszittelnem kell, ráadásul annak ellenére, hogy elígérte ezt a szombatot nekem korábban. Kicsit olyan érzés, hogy nehogymár legyen egy szabad szombatom, otthon voltam 2 hétig, örüljek csak annak és most, hogy visszajöttem, igaz, hogy még 24 órája sem szálltam le de máris álljak be dolgozni, hisz 2 hétig itt sem voltam...Ez igaz, hogy az otthon töltött 2 hét alatt volt 2 szabad szombatom-nade nem itt, és ez nem változtat a tényen, hogy amikor itt vagyok, egyszerűen nincs egy olyan szombat, hogy igazán ki tudok kapcsolni és ne kelljen az órámat néznem. Elmentem a gym-be, így is volt bő 2 és fél órám edzeni, viszont ez így tényleg nem ugyanaz, mint amikor tudom, hogy most aztán tényleg addig vagyok ott, amíg akarok, vagy gym után még elmennék egy pubba vagy akármi...Eléggé egykedvűen jöttem haza, az sem érdekelt nagyon, hogy 2 hete nem láttam őket-még attól sem villanyozódtam fel, hogy majd élménybeszámolót tartunk ki-ki a maga karácsonyáról. Aztán erőt vettem magamon és a legnagyobb vigyorral jöttem haza, mosolyogtam velük, meg egyébként kedvesek voltak, mondták, hogy hiányoztam nekik, ölelés-puszi stb..Mint mindig írom, alapjáraton nagyon kedves velem ez a család-lelkileg nem tudok rosszat mondani rájuk, törődnek velem stb.. Csak a munka jellege, hogy bentlakom és ennek a hátrányai pl folytonos bébiszitt, folytonos készenlét-azok, amik igazán zavarnak és egyre kevésbé tudok továbblépni ezekkel kapcsolatban. Ez biztos annak is köszönhető, hogy már régóta vagyok ebben a szakmában, ha az aupairkedésem elején tartanék, lehet, hogy meg sem kottyanna (végülis régen is bébiszittelnem majd minden szombaton de akkor ennyire nem zavart, mint most. Bár azóta változtam, idsősebb vagyok és mások az igényeim.) Tehát, bár úgy tűnhet, szídom ezt a családot, mint a bokrot, de igazából nem velük van bajom emberileg, hanem már csak a munka jellege terhes számomra..
Viszont tény, ami tény: nem tartottam fair húzásnak, hogy rögtön be vagyok fogva szittelni annak ellenére, hogy korábban el is kaptam ezt a szombatot..Meg kell mondjam, ez így kissé rányomta a bélyegét az első napokra.

Hétfőn, az első tényleges munkanapomon még nem tért vissza minden az eredeti kerékvágásba: a nagylányak még nem volt iskola. Ez számomra azt jelentette, hogy egész délelőtt mindkét gyerek itthon van. A babát délután 1-kor vittem oviba, a nagylányért ugyanekkor jött az egyik nagyszülő, hogy elvigye magukhoz. Az anyuka már vasárnap este mondta, hogy ezen a héten ráfér egy jó alapos takarítás a házra a 2 hetes vakáció után. Láttam magam is, hogy elég sok por van és a fürdők-konyha-stb is elbír egy alapos takarítást. Nem jött tehát túl jól, hogy hétfőn délelőtt mindkét gyerek itthon volt, mert már nagyon szerettem volna elkezdeni-majd túlesni a ház kipofozásán. Tudtam persze, hogy ez nem egynapos feladat lesz, hanem az egész hetem erről fog szólni, de hétfőn reggel mégis iszonyú életundorral keltem fel, tudtam , hogy van ezer és egy dolgom a házban de emellett 2 gyereket is ki kell szolgálom aznap délelőtt. Még eléggé honvágyam is volt a hét elején, hiányzott minden és mindenki otthonról, nem igazán találtam a helyemet még idekint és nem könnyítette meg az újév első munkanapját az, hogy szembesülnöm kellett azzal, mennyi dolgom van..Ezért is írtam a bejegyzés elején, hogy az első héten a túlélésre rendezkedtem be lelkileg, úgy voltam vele, hogy ha ez a hét eltelik és mindent megcsinálok a házban és visszarázódom az itteni életbe és a munkába, akkor a következőkben már minden könnyebb lesz és csak jobb lehet, de az első hetet csak túlélni lehet, nem megélni, hehe . :D
Hétfőn reggel 7-8 között volt egy órás üresjáratom, egyik gyerek sem kelt fel így tudtam nyugiban kávézni a konyhai félhomályban. Közben agyaltam, ezerféle gondolat cikázott a fejemben, legfőképp az, hogy mit keresek megint itt, miért nem maradtam otthon, minek jöttem vissza, amikor így is nagyon érzem, hogy az aupairkedésből elegem van? Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve írtam magamnak egy listát. Afféle újévi célok-nem hívom őket fogadalmaknak, mert azokat általában nem tartja be az ember-én jobb szeretek konkrét célokat kitűzni. Két féle lista készült, az egyik a munkámmal kapcsolatban, a másik pedig személyes célok (ilyesmik vannak rajta, mint pl utazás, megfelelő munka-és albérlet találás stb.) A munkával kapcsolatos célok listája elég hosszú lett, efféléket írtam rá, mint pl: "nem hagyom, hogy felidegesítsenek a gyerekek, nem leszek anyja helyett anyjuk, nem fogom akarni megváltoztatni őket-mert ez nem az én feladatom és ezzel csak felidegesítem magam és a magam dolgát nehezítem meg, lazább leszek nagyon sok szempontból a családdal szemben, ha valami nem tetszik nem fogok habozni odaállni a szülők elé-és még egy jópár ehhez hasonló célkitűzést, amik lényegében arról szólnak, hogy nem fogom a magam életét megnehezíteni és teljesen alárendelni magam a családnak. El kell mondjam, iszonyú jól esett papírra vetni ezeket és leírva látni, mert persze ezek olyan dolgok, amiket eddig is így gondoltam, de a kimondott-leírt mondatoknak hatalmas erejük van. Azóta minden egyes napomat azzal kezdem, hogy elolvasom ezt a listát és emlékeztetem magam arra, hogy ezek a magammal szemben felállított elvárásaim, amikhez tartanom kell magam-nem mások miatt, hanem a magam kedvéért. Hatalmas erőt adott nekem ez a lista, komolyan mondom,a  hétfőt, az első munkanapot is sokkal könnyebben vészeltem át ennek segítségével. A héten volt egy-két dolog, amiről beszélnem kellett a szülőkkel és én hajlamos vagyok arra, hogy nyúl módon vagy hagyom az egészet és inkább nem beszélek a gondjaimról-vagy pedig csak félve-félig-meddig mondom el a problémáimat, de ezen a héten sokkal könnyebben ment még ez is-köszönhetően annak, hogy kiírtam magamból azt is, hogy határozottabb leszek. A továbbiakban a jövőbeli kiköltözős terveim listájához is hozzáírok még jópár dolgot. Tudom, furának hangzik, hogy a listáimtól "várom" a sikert, de mindenkinek más jön be, valaki fogalmat tesz, valaki célokat tűz ki fejben, nekem pedig ez jött be a legjobban, ha le is írom ezeket. :)

A hétfő végül nem is volt annyira vészes, mint én azt elsőre gondoltam, egész simán elment. Kedden pedig végre visszaállt minden az eredeti rendbe, mindenki oviba/iskolába/ dolgozni ment, iszonyú boldog voltam, mikor reggel 8-kor kiürült a ház és végre egyedül maradhattam. Tudom, ez úgy hangzik, mintha nem szeretném őket, de nem erről van szó, egyszerűen minden aupair tudja és tanúsíthatja, számunkra az a nap fénypontja, amikor egyedül maradhatunk és a saját tempónkban csinálhatjuk a dolgunk, nem jön szembe senki legalább néhány órára-hisz akármennyire is családtagnak számítunk, azért mégsem vagyunk azok és igényeljük, hogy  napi legalább pár órát ne a fogadócsaláddal kelljen eltölteni. Kedd reggel kényelmesen megreggeliztem és után szégyen-nem szégyen, visszafeküdtem aludni és egészen délig húztam a lóbőrt. Nem szoktam ilyet csinálni, idejét sem tudom megmondani, mikor feküdtem vissza napközben utoljára-a futással kapcsolatban szoktam írni, hogy amióta futni és edzeni járok sokkal energikusabb vagyok és nem is igénylem a napközbeni szunyát. Viszont ezen a kedden úgy éreztem, hogy hát év eleje van, döcögve megy ilyenkor minden, legyen már valami jó is ebben a hétben és eléggé fáradt is voltam, így nem szégyelltem visszafeküdni 3 órára. Délben aztán felkeltem, rögtön elindítottam egy mosást, portalanítottam-porszívóztam mindenütt, tovább mostam, jött a kajaszállítmány-kb 2 és fél óra alatt végeztem mindennel. Volt egy szusszanásnyi-kajálásnyi időm és indulhattam is a piciért az oviba. Este pedig amint letettem a munkát kaptam is fel az edzőcuccomat és húztam a gym-be.

Szerdán mondta anyuka, hogy ők a 2 hét alatt, míg otthon voltam nem ettek mást, csak rizst és tésztát szóval legyek kedves főzni valami rendes kaját mert már nagyon rájuk fér valami, amiben van hús-fehéjre-meg szénhidrát és különféle tápanyagok. A sheperd's pie-bárányhúsos pite mellett döntöttem. Mindenki-még a 2 éves, aki híresen válogatós-is megette és nem győzték dícsérni, másnapra, csütörtökre már csak pár falat maradt. :D 

Csütörtökön a nagylányt 2 órával a megszokott előtt hozták haza a suliból, a nagyszülők nyaralni vannak így nem vitték el magukhoz, mint mindig. Pénteken házimunkával telt a délelőtt, délután pedig a gym-be mentem szokás szerint. Este elmentem itthonról. Szinte minden péntek este kimegyek itthonról, társak híján legtöbbször egyedül megyek ki a közeli kedvenc pubomba kajálni-ciderezni egyet. Nem szoktam itthon maradni mert akkor a családnak az jöhet le, hogy "hát, ennek nincs programja péntek este, akkor mostantól akkor is befogjuk bébiszittelni".Ne értsetek félre, imádom a gyerekeket, a nagylánnyal sem teher, hogy fent kell lennem szombat esténként csak sokszor belegondolok abba, hogy azért lenne nekem este 9-kor már más dolgom is. Tehát bőven elég nekem a szombati bébiszitt, szeretném elkerülni, hogy péntekenként is befogjanak,"mindössze" bébiszittelni -merthogy akkor úgysem kell semmit csinálni csak itthon lenni címszó alatt.Kicsit úgy érzem, csak akkor vagyok ténylegesen szabad, ha elmegyek itthonról. Ezért is várom már azt, hogy kiköltözzek és a magam ura legyek, mert akkor majd ha hazamegyek a munkából akkor ténylegesen megszabadulok mindenféle kötelezettségtől, ha úgy gondolom, akkor egész éjjel alsőmenűben tv-zek és sörözök, és mégcsak senki nem fog sem furcsán nézni. 

Színes napfelkelte

Gyakori vacsim

Irány a gym

Péntek

Péntek esti vacsim-chilli, mexikói rizs és nachos-nameg az elmaradhatlan cider

Tegnap, azaz szombaton a gym-ben indítottam a napot. Egy jobbfajta futással kezdem. Annak ellenére, hogy baromi fáradtnak éreztem magam és azt hittem, hogy majd csak egy lájtos futást zavarok le, 40 perc alatt lefutottam 6 km-t. (Átlagban 40 perc alatt 5-öt szoktam, így most azért ez nagyobb energiabefektetést igényelt, gyorsabbra is állítottam a futópadot és jobban izzadtam, mint egy ló.) A mellettem lévő futópadon volt egy kb velem egykorú csaj, kb egyszerre kezdtük el futni. Időnként csak kíváncsiságból rápillantottam a kijelzőjére, az első 30 percben ugyanolyan sebességgel és kb ugyanakkora távot futottunk. Aztán én  a 30. percben elértem az 5. kilométert, ekkor már patakokban folyt rólam a víz és a lábaim is rendesen zsibbadtak, így az utolsó kilométerre és az utolsó 10 percre lejebb vettem a tempót, már csak kocogtam gyors futás helyett. A csaj viszont ekkor még pont, hogy feljebb kapcsolt, először 8.6 km/óráról 10km/órára, majd az utolsó 5 percben 13 km/órás sebességgel futott, kb minden pillanatban azt vártam, mikor esik ki a futópadból, eszméletlen volt...Én meg csak bámultam, miközben az utolsó kilométeremet kocogtam és agyaltam, vajon hogy a frászban bírja, hisz egy időben kedztük és végig ugyanabban a tempóban futottunk, én már a kipurcanás határán voltam erre ő meg még fejjebb kapcsol :D Nem semmi látvány volt. 40 perc után egyszerre is álltunk meg, csak én kocogásból, ő pedig 13km/órából. Nem volt semmi. Amúgy szerintem futó lehet a csaj, legalábbis a baromi kisportolt testalkata erre engedett következtetni. Mindenesetre szeretem, amikor hozzá hasonlóak birtokolják a szomszédos futópadot mert jó húzóerő látni, hogy mennyit bírnak. :)
A gym után Anitával találkoztam, mentünk pubozni és megtartottuk a már szokásosnak mondható heti dumapartinkat egy finom menü mellett. A barbecue-csirkés panini-és sült krumpli mellett kibeszéltük, hogy mindkettőnknek kissé elege van belőle, hogy nincs egy szabad szombatunk és most is kb 5 percenként néztük az órát, mikor kell hazaindulnunk-és , hogy ez így minden csak nem oké. Valamint a jövőbeli terveinkkel is jól haladunk: megbeszéltük, hogy jövő héten a laptopjainkkal összeülünk egy kávézóban és megalkotjuk az önéletrajzainkat, ezzel is egy lépéssel közelebb kerülve a majdani munkataláláshoz. Abban gondolkodunk, hogy 3 különböző CV-t fogunk írni, mert különféle munkákra adjuk majd be a jelentkezésünket és minden fajta munkához teste-munkára-szabott önéletrajzot akarunk beadni. Pl egy recepciós állásra más fajta önéletrajz kell, mint mondjuk egy könyvesboltos állásra-másra kell kihegyezni a CV-ket. Addig is a hét folyamán CV mintákat gyűjtünk a neten és jövő hét végén összedugjuk a fejünket és alkotunk magunknak saját személyre-és munkára szabott életrajzokat. 

Desszertet is szolgáltattam a vacsi mellé-maradt még egy kis hazai :)

Este ugyebár bébiszitteltem, azon ki voltam akadva, hogy miért kell 7-re hazaérnem, ha egyszer a szülők 8-ig nem mennek el, de ez mindegy is. Nem volt olyan rossz, mert a nagylánynál 9-kor becsuktam az ajtót, időben és mindenféle időhúzás nélkül aludni ment. Zuhany után megnéztem az egyik kedvenc filmemet, a kultúrművel, amit kb félévente egyszer be is iktatok, a Macskajajt, méghozzá ezek társaságában:

Tudom, ez a bejegyzés egy kicsit nyafogósra sikeredett, de nézzétek el nekem, hisz az év első munkanapjai mindig döcögősek, főként egy jobb vakáció után, ilyenkor minden ici-pici gond is hatalmas problémának látszik-de aztán ezek elmúlnak, ahogy telik az idő. A következő hetem már könnyebb lesz, hisz a ház is tiszta és minden visszatért az eredeti rendbe, suli-ovi stb. A honvágyam is enyhült, igazából ez mindig olyan, hogy a visszaérkezést követő héten még minden bajom van, nem találom helyem, nehéz visszarázódni, de ha ez egyszer megtörténik, utána már más színben látszik minden és sokkal derűsebben tekintek az előttem álló időkre, különösen most,hogy már lázas tervezésben is vagyok. Remélem ti is sikeresen túléltétek az év első hetét. :D

Puszik :)

2014 Karácsony és Szilveszter

Az év első posztjában először is szeretnék boldog Újévet kívánni minden hűséges olvasómnak, akik itt vagytok és már közel 3 éve követtek. :) Mikor elkezdtem az írást nem is gondoltam volna, hogy 3 év múlva annyi olvasóm lesz, mint amennyi és ez továbbra is nagy erőt ad az íráshoz. Amelett, hogy évek mulva majd szeretnék mindenre emlékezni, ha újraolvasom a blogomat, Ti, Olvasók is hatalmas erőt és inspirációt adtok. :)

Most pedig bele is vágok a hiper-szuper, otthon töltött két hét beszámolójába.

Az utolsó Angliában töltött hetemen (dec.15 hétfő-dec.18-csütörtök) ki lett adva, hogy úgy takarítsam ki a házat, hogy az majd nagyon csilli-villi legyen és a tisztaság "kitartson" nekik a 2 hétre, amíg odahaza vakációzom. Ezzel túl nagy gond nem is lett volna, én akartam hazamenni és persze akkor a tőlem telhető legalaposabban kinyalom a házat, viszont az volt a bökkenő, hogy ezen a héten a nagylánynak már nem volt iskola, tehát minden délelőtt itthon volt velem-és emellett heti több délelőtt-vagy délután a baba is itthon van. Szóval egy kissé sok feladatot kaptam,az alap takarításos dolgok mellé ilyeneket, hogy pl konyhaszekrények kirámolása, hűtő-sütő-mikró kisuvickolása- és ehhez hasonlók. A hét elején eléggé rástresszeltem, hogy is fogom mindezt megcsinálni úgy, hogy közben a nyakamon van két gyerek. És oké, hogy a nagyobbik már eléggé önálló, de attól még itthon van, és nem tudok tempósan dolgozni, ha közben őt is ki kell szolgálnom..Nem mondom, hogy túlélhetetlen volt az a 4 nap, hálisten elég sokszor vitték el a gyerekeket barátok, nagyszülők stb,de tény, hogy ez az egész így nem könnyítette meg az utolsó hetemet. Esküszöm, 18-án, csütörtök este a világ legboldogabb embereként gurítottam le egy cidert miközben a bőröndömön az utolsó simításokat végeztem, abban a tudatban, hogy 2 hétre letehetem a lantot és otthon nem kell majd mások után pakolnom, nem kell 4 ember helyett dolgoznom és mégcsak gyereksírás sem lesz.Azt viszont a család védelmében el kell mondjam, hogy fizették a 2 hetes vakációmat, amivel a repjegyem ára teljesen vissza is jött (irtó drága volt nem mellesleg).

Csütörök éjjel alig aludtam, kb hajnal 1-kor sikerült elaludnom és reggel 4-kor már szólt is az ébresztőm (de 3-tól már kipattantak a szemeim és fenn voltam). Hulla üzemmódban nagyon halkan kiosontam a fürdőbe, elintéztem, amit el kellett, kontaktlencse, fogmosás, stb majd 4:20-kor, öltözés előtt az a gondolat hasított belém, hogy csak a biztonság kedvéért bekapcsolom a laptopom és lecsekkolom, hogy a reptérre tartó vonatommal minden rendben van-e. És milyen jól tettem! Azt hittem infarktust kapok, amikor láttam, hogy az eredetileg kinézett, 5:47-es vonatom nemhogy késik, de törölték!! Irtó nagy pánik lett rajtam urrá, így rögtön a lehetséges opciókat vettem számításba. Lett volna vonatom fél órával később, 6:15-kor, de mire azzal a reptérre érek, átérek a bőröndfeladáson és biztonsági ellenőrzésen, esélyes lett volna, hogy lekésem a járatom (8:20-kor ment). És ha időközben kiderülne, hogy ez a vonat is késik, akkor meg egyenesen 100%, hogy nem érem el a gépet. Aztán láttam, hogy az egyel korábbi, 5:17-es vonat viszont még mindig "on time"-nem késik, nincs törölve, így rögtön eldöntöttem, hogy akkor megyek azzal. Mivel a vasútállomás gyalog-egy bőröndöt és egy nagy megpakolt táskát cipelve- negyed órára van, plusz ugye jegyet is kell vennem meghát nem az utolsó pillanatban akarok odaesni, így 4:25-kor realizáltam, hogy legkésőbb 4:55-kor indulnom kell, ha nem akarom lekésni a vonatot. Volt tehát fél órám felöltözni, nagyjából rendbeszedni magam, bepakolni az utolsó dolgokat a bőröndömbe (olyanokat, amiket aznap reggel még használtam),  lecipelni irtó halkan a cuccaimat, rendbe rakni a szobámat úgy, hogy 2 hétre, ha netán bemegy oda valaki teljesen rendben legyen, elpakolni az ágyneműt, stb...Szóval kissé kétségbeestem, hogy a frászba fog mindez sikerülni 30 perc alatt, de jelentem, bár nagyon szedett-vetett állapotban, de pontosan 4:55-kor elhagytam a házat és még a szobám is normálisan nézett ki. :D Az viszont durva, hogy csak a véletlennek köszönhettem, hogy lecsekkoltam a vonatom, eredetileg úgy gondoltam, a reggeli járatokkal biztos nincs gond csak aztán valami belső hang mégis azt súgta, hogy nézzem meg.
Odakint koromsötét volt, órák voltak hátra a napfelkeltéig. A vasútállomáson rengeteg lépcső van, viszont a b*zi lift le volt zárva (nem értem éjszakára miért kell lezárni-azt hiszik, olyankor nem utaznak az emberek nehéz csomaggal?? fuck logic.) Kidögölöttem és leizzadtam, mire átcihelődtem a vágányomhoz, de a vonat időben jött és nem érdekelt semmi, csak az, hogy végre Luton felé robogok.
A reptéren iszonyú hosszú volt a sor a csomagfeladáson, ráadásul féltem, hogy a sporttáskám, amit mindig kézipoggyásznak használok nem fog beférni a mérőrácsba-és akkor feladatják velem csilliárdokért. A félelmem tetézte, hogy amíg sorban álltam, kb 10 embert szívatott meg az ott álló Wizzair-es hölgyemény és akasztott "túl nagy" címkét a csomagjukra. Nekem az volt az irtó nagy szerencsém, hogy mikor én haladtam el a nőci mellett a nőci épp le volt foglalva-egy hapsi, aki még a foggantyút is letörte a kézipoggyászáról, csak hogy beleférjen a keretbe idegbeteg módon vitatkozott a nővel, amit meg is tudok érteni. Hiába fapados meg olcsó (bár nem minden esetben) a Wizzair egy iszonyúan kizsákmányoló légitársaság, el is döntöttem, hogy többet nem utazom velük, nem csak a poggyászkezelés miatt, de egyébként irtó kényelmetlen a repülőgép, kicsi a lábtér, olyan, mint ha heringek lennénk a konzervdobozban. De hogy ne szaladjak ennyire előre, csak a szerencsének köszönhetem, hogy az én poggyászomba nem kötött bele senki, és amint átestem a poggyászfeladáson, a kutya sem nézte, hogy mekkora a csomagom, a beszállókapunál pl már nem érdekelt senkit.
Aztán beszálltunk a gépbe, egy amerikai pár mellett ültem-az akcentusukból gondoltam így. Mint írtam, a Wizz gépei iszonyú kényelmetlenek, alig van lábtér, egy magasabb vagy nagyobb termetű embernek szerintem kínszenvedés lehet. A mögöttem ülő faszi is elég magas lehetett mert végig fészkelődte a 2 órát, egyfolytában rugdosta a székemet-kedvem lett volna kivágni a gépből esküszöm..A mellettem ülő amerikai macára pedig pontosan a felszállás előtt 1 perccel jött rá a pisilhetnék, már be volt kötve az övem meg minden, mikor közölte, hogy ki akar menni..Mondom, mi, hát szállunk fel??? Aztán csak kimászott, az utaskísérők meg még be is engedték a klotyóba és irtó nagyot röhögtem, mikor abban a pillantban megindult a gép és elkezdett gyorsítani, hogy megkezdjük a felszállást..Óóó mondom, milyen jó lesz neki így pisilni..Aztán pöpke 10 másodpercen belül vissza is jött a csaj (kissé megijedhetett gondolom-dehát istenem, nem az oviban vagyunk, nem hiszem el, hogy nem bírta volna ki legalább addig, míg felszállunk) , persze ekkor megint ki kellett kötnöm az övem, hogy a nőci vissza tudjon mászni-közben már elég gyorsan taxiztunk a kifutópályán..Mondom nem hiszem el, hogy pont mellettem ülnek az efféle idióták..:D A 2 órás repülőúton ettem-aludtam-valamennyire pótoltam az éjszakai alváshiányt- aztán mire feleszméltem, már meg is kezdtük az ereszkedést drága jó Budapest felé.  Aztán leszállás után még fél óra volt a passport control, mondom fasza, a kabátom rámizzadt, wc-re kellett volna már mennem meg már nagyon mehetnékem volt hazafelé is. Aztán a reptéren ért egy ksiebb fajta "Welcome to Hungary" present, elmentem wc-re, ami le volt zárva. Megkérdeztem az ott takarító nénitől, hogy mikor lehet bemenni (szépen, udvariasan) erre helyből leoltott, eléggé durván, hogy most nem mehetek be, neki takarítania kell de ha a szaros wc-re akarok ráülni csak tessék (ezekkel a szavakkal). Hirtelen nem tudtam milyen gettóba keveredtem, aztán annyit mondtam, oké, ne legyen ideges, egy szimpla kérdést tettem fel..Eztán elnézést kért, nekem meg egy olyan fílingem volt, hogy hehe, üdv magyarisztánban..De esküszöm ez a kis incidens sem szegte kedvem, nagyon örültem, hogy végre itthon vagyok. :)

A reptéren a szüleim vártak (mint mindig). Imádom azt a pillanatot, amikor kimegyek az érkezőbe és összetalákozunk. Ezalakalommal pedig meglepetésvendég is volt, elhozták a reptérre a kutyusomat is, azt sem tudtam hova legyek (mikor legutóbb, márciusban eljöttem otthonról poénkodtam, hogy majd legközelebb hozzák a kutyut magukkal,de nem gondoltam, hogy tényleg megteszik.)

Lili&Me

A szüleim első felém intézett mondata az volt, hogy mennyire le vagyok fogyva és etetnek-e rendesen. Tény, hogy mikor legutoljára láttak még 9 kg-val nehezebb voltam-és akkor sem voltam kövér. Ugyanezt megkaptam szinte minden egyes embertől, akivel találkoztam otthon. Haza autóztunk, otthon bevágtam egy nagy adag fasírtot és aprósüteményeket, elvittem a kutyumat sétálni és este pedig már mentem is énekpróbára. A helyi templomban, ahol kiskorom óta ministrálok egy ideje tagja vagyok a kórusnak is, és amint megtudtam, hogy a hazaérkezésem napján lesz próba, nem volt kérdés, hogy elmegyek. Nagyon jó volt látni a többieket, együtt énekelni magyarul, magyarul beszélni, látni, hogy örülnek nekem.

Énekpróbán

Kicsit megkésve, de hozzám is megérkezett a Mikulás

Fasírt&rizibizi&uborkasaláta-a kedvenc kombinációm

Reggeli

Futás otthon is

Magyar naplemente-nincs párja

Karácsonyfadíszítés a plébániaudvaron

Megmondom őszintén odahaza nagyon nem érdekelt és nem figyeltem mit eszem, ki akartam használni, hogy hegyekben állnak a sütemények, a szaloncukor, jó kaják és sör-meg egyébként is karácsony van, mire való ez az időszak, ha nem erre, nem igaz? :) Meg ki tudja, mikor leszek megint otthon és ehetem a jó hazai kosztot. Viszont hogy ne jöjjek ki a formámból otthon is eljártam futni, az első otthon töltött héten végig enyhe volt az idő, minden nap kimentem kb 50 percet futni így a legkevésbé sem aggódtam a megevett szaloncukor mennyiség miatt (amiből asszem rekordot állítottam fel amúgy). Komolyan mondom, annyira más odahaza futni, ismerős terepen, a gyönyörű Dunaparton, a bicikliúton, ahol egy-két futón-és bringáson kívül a madár sem jár, a helyen, ahol felnőttem és fiatal éveimet töltöttem...Leírhatatlan, minden egyes futás alkalmával újászülettem (mint egyébként mindig). December 24-én például több mint egy órát futottam összefüggően a Duna mentén, majd lementem a partra egy kicsit megpihenni, az idő enyhe volt (kb 12 fok), a szél csendes, egy patak folyt a Dunába pont ott, ahol én voltam. Azt a fajta békességet, ami ott fogott el leírni sem tudom, nagyon nagy hálát éreztem azért, hogy ilyen pillanatot megélhetek,azért hogy otthon lehettem ráadásul ilyen szép helyen és így indul a karácsonyom.
A második otthon töltött hetemen az időjárás nagy fordulatot vett, leesett a hó és irtó hideg volt (mínusz 7-től mínusz 15 fokig), így ekkor már nem mentem futni, egyrészt az útra fagyott jég miatt, másrészt mert nem akartam lebetegedni és úgy visszajönni Angliába, de a második héten sem punnyadtam, minden nap megcsináltam egy fél órás hasizom gyakorlat-sorozatot és 150 felülést.

Már 3 éve nem töltöttem otthon a karácsonyt, nem tudatosan de mindig úgy alakult, hogy Angliában maradtam, így nagyon izgatott voltam idén és örültem, hogy végre megint otthon lehetek és családi körben tölthetem ezt az ünnepet.
Karácsony előtt 3 napig takarítottam otthon-az én feladatom volt a takarítás-anyumé a főzés. Komolyan mondom teljesen más, mikor az ember a saját családjában takarít, mint mikor Angliában csinálom ezt a hosztfamily-m után.
Advent utolsó vasárnapján a helyi templomban is segítettem feldíszíteni 6 méter magas karácsonyfákat (létráról, ipari szerszámokkal, hehe.)

A kép az éjféli mise után készült

December 24-én (a futásom után) felállítottuk és feldíszítettük odahaza a fát. A dolog úgy nézett ki, hogy apum és én tettük fel az égőket a fára, majd anyum és én díszítettünk. 2 hosszú, fehér égősorunk van, és ezek úgy összegabalyodtak a zacskóban (nem is tudom ki és mért tette őket egy zacskóba :D) hogy már az öcsémet is odahívtuk, mindhármunk nyakában-kezében-és a csilláron is égősor lógott és mégsem sikerült kibogozni őket fél óra után sem. Végül amennyire lehetett szétszedtük rajta a csomót és úgy tettük fel a fára, ahogy volt. :D De végülis így a fára feltéve nem lehetett megmondani, hogy össze vannak akadva.Íme az eredmény:

Dísz a konyhában

A fadíszítés után mindenki készülődött az esti vacsira. Nálunk az a hagyomány, hogy a keresztanyumnál gyűlik össze a nagycsalád, mi, unokatesóim, nagynénik-bácsik. A legjobb barátnőm Reni-akit még Angliában ismertem meg-már évek óta az unokatesómmal jár (ők meg általam ismerkedtek meg-és mostmár együtt is élnek) így Reni is ott volt 24-én a karácsonyi vacsorán,őt is volt szerencsém látni jó hosszú idő után. Mikor 2 éve még csak ismerkedtek az unokatesómmal, ponénkodtunk Renivel, hogy tán egyszer majd együtt fogunk ülni a karácsonyi vacsorán, és jééé, ez most teljesült. :) Persze itt is megjegyezte mindenki, hogy mennyit fogytam, jól esett, nem tagadom. A karácsonyi vacsora pedig hiper-szuper volt, rengeteg féle kajával, sörrel-borral-keresztanyám házi készítésű Baleys-ével és amit csak el tudtok képzelni. Halászlé, húsleves, kacsa, hal, máj, sült krumpli, saláták, beigli-hegyek, csokigolyó, ischler, méteres torta, felsorolni sem tudom. Mint ahogy az nálunk családi hagyomány-az első piák elfogyasztása után a politikára terelődött a szó és ez meg is maradt fő témaként az este hátralévő részére, de komolyan mondom, még ez is tetszett, rengeteget nevettem a beszólásokon, frankón jól esett magyar nyelven magyar politizálást hallgatni :D Ami az ajándékokat illeti, pénzt kaptam-amin vettem cipőt, parfümöt, futáshoz kellékeket, körömlakkot stb, valamint a szüleimtől egy szép táskát.

Nagycsalád

Keresztanyummal

Kiscsalád -Én, Öcsém. Anyu, Apu

Megy a vacsi

Keresztanyum fája-eléggé termetes :D

Kb 9 felé mentünk haza, otthon is ajándékoztunk, tovább folytatódott az evés-ivás, sztorizgatás, Reszkessetek betörők nézés. A többiek 11 körül elkezdtek aludni készülni, én viszont fenn maradtam, mindenképp el akartam menni az éjféli misére-hisz már 3 éve nem voltam . A mise hihetetlenül szép volt és megint csak hatalmas hálát éreztem azért, hogy ott lehettem.

Otthon

Betlehem a templomban

Kutyummal Szenteste

December 25-én, csütörtökön a keresztanyumat és barátját láttuk vendégül ebédre-ezen a napon is egy órát voltam futni. Délután felmentem az unokatesómékhoz, mert szerettem volna egy jót beszélgetni Renivel mielőtt elindulnak Paksra, Reni családjához. Renivel is ajándékoztunk, én tőle egy kézzel készített fadíszt és egy Minion figurát kaptam-mert tudja, hogy imádom a filmet, én pedig Angliából hoztam neki nyakláncot, karkötőt, csokit és a kedvencét, zabkását. Miután Reni és az unokatesóm elmentek Paksa, én , a másik unokatesóm, nagynéném-és bácsikám elmentünk kutyákat sétáltatni majd hazaérve befészkeltük magunkat a tv elé egy rakás rágcsálnivalóval és megnéztük "Az útvesztő" című filmet. Tyűűűű, hát mit mondjak, elképesztően megfogott a film, tetszett, hogy nem lőtték le már az elején az összes poént, agyalni és gondolkodni kellett, valamint szerintem a sztori is jó és izgi volt. Kár, hogy nem készül több ilyen film gyakrabban. Ez is könyvadaptáció-mint az Éhezők Viadala-és lesz második része, előre láthatólag még az idén, mondanom sem kell , hogy nagyon várom. Még mindig a hatása alatt vagyok :D A film után én hazamentem, otthon is filmet néztünk-Reszkessetek betörők 2 -mi más, ugye- kaja-kómásan tovább zabáltunk, élveztük, hogy karácsony van és senkinek semmi kötelezettsége nincs.

Ajándék Renitől

Unokatesómék fája

A kutyum is komálta az ajándékom

Egy kis hazai ajándékcsomag az unokatesóméktól-és a Renitől kapott kézzel készült dísz

December 26-án folytatódott a rokonlátogatás-templomba járás, lazsálás, ami aztán meg is maradt és a két ünnep között is így folytatódott.

Lili <3

Ahol lakom...

Az angol családom legnagyobb kedvencét a sült tésztámat az otthoniak is egy perc alatt befalták-anyum írta, hogy azóta ő is elkészítette már, nagyon megszerették

 Aztán az év utolsó vasárnapján arra keltem, hogy leesett a hó. Igaz, hogy nem pont karácsonyhoz, de én ettől függetlenül úgy veszem, hogy fehér karácsonyom volt. Ez is milyen csudi jó, hogy már évek óta nem esett hó karácsony körül odahaza-erre mikor hazamegyek még az időjárás is kedvezően alakul. :) A jeges utakon való csúszkálástól eltekintve rettentő módon élveztem a fehérséget és a havat.

Az én kis templomom <3

Az esztergomi Bazilika

Szent Tamás-hegy

A két ünnep közötti pár napon volt időm megejteni néhány találkozót rég nem látott barátokkal Esztergom legcukibb kávézóiban, sőt, még egy volt, nagyon kedves tanárommal is sikerült összehozni egy forralt borozással egybekötött mesedélutánt. Ittam már forralt bort Anglia több pontján, köztük London legnagyobb karácsonyi vásárában, de állítom, az otthoni kis cukrászdában ezerszer finomabbat kaptam, mint eddig bárhol. 

Mézeskalácsos latte

Esztergom fényei

Örömöm a söröm-és a citromos Gösser mindig is a kedvencem lesz

Aletta barátnőmmel

Nappali fényben a karifánk

Forralt bor&krémes-avagy az otthon ízei

December utolsó hete csakugyan hidegnek bizonyult, még nap közben sem ment mínusz 7-8 fok fölé a hőmérséklet, de komolyan mondom, még ez is hiányzik, a baromi hidegben mászkálás, 3 zokniban is lábfázás, 5 réteg ruhában közlekedés majd hazaérkezés a meleg házba, Otthonra. Próbáltam teljesen kihasználni az otthon töltött utolsó napokat,  hisz a 2 hét írtó gyorsan telt és közeledett a visszautam napja.

A szilveszterem is pazar volt. Elöljáróban el kell mondjam, hogy a helyi hívőközösség , aminek tagja vagyok (ehhez tartozik a kórus is például) egész évben szervez mindenféle eseményt, kirándulást, farsangi-szülinapi-szilveszteri bulikat. Ezeken én sajnos nem vagyok ott mert nem tartózkodom otthon évközben, viszont most, hogy volt szerencsém a szilvesztert otthon tölteni evidens volt, hogy én is velük ünnepelek az év utolsó estéjén. A dolog a következőképp néz ki: a bulit a közösség tagjai szervezik, jönnek velem egykorúak, kicsit fiatalabbak, idősebbek, jönnek komplett családok-anyuka, apuka-nagyobb gyerekek. A dolognak annyi köze van a plébániához, hogy a plébánia birtokában lévő közösségi házban van megszervezve az egész, de amúgy mindent mi szervezünk: mindenki visz kaját-piát, egy hapsi hozott irtó nagy hangfalakat és laptopot-ő biztosította a zenét-majd később a karaokét is. A december 31-i, év végi, este 6 órás hálaadó mise után kerül megrendezésre ez a banzáj. (A misén durván szétfagytam, odakint mínusz 10 fok volt és a templomban sem volt az a nagy meleg, hogy úgy mondjam, rajtam ráadásul kabát sem volt -a ministránsruhát arra nem tudom rávenni, így "mindössze" 4 pulcsi volt rajtam, de így is fáztam.) A hálaadó mise után pedig mindenki, aki hivatalos volt a bulira (de bárkit szívesen látnak amúgy) átmentünk a közösségi házba, előkészítettük a kajákat-piákat, virslit, szendvicseket, majd indult is a buli. A gyerekek az emeleten játszottak (és kb darabokra szedtek mindent XD) mi, felnőttek pedig lent voltunk. Első körben retródiszkót csaptunk. A csajok a konyhában keverték a piát-mojitot-amiből én leküldtem 4-et az este folyamán -valamint volt még ezer féle bor, forralt bor, pezsgő és likőrök. Mindig volt pohár a kezemben és amint az kifogyott már jött is valaki újratölteni, így mondanom sem kell, hogy sikerült egy kisebb (?) fajtát becsiccsentem, de ezzel nem voltam egyedül, elég sokan elmondhattuk ezt magunkról. A retódiszkó után pedig kimentünk az utcára, ugyanis volt a körünkben egy férfi aki pirotechnikus és neki köszönhetően saját tűzijátékunk is volt-amit a környező bulikból többen ki is jöttek megnézni. A tűzijáték után folytatódott az ivászat és a diszkó-a Gangam Style-ra tombolt a legjobban mindenki-de ment még rengeteg mai sláger. Éjfél után következett a tombola,-a tombolajegyeket ingyen osztogatták. Nekem 5 jegyem volt és mindegyikkel nyertem valamit. Sosem nyertem még tombolán semmit így igencsak meglepődtem, hogy most rögtön ennyit sikerült. A végén már frankón szégyelltem kimenni az ajándékokért. :D 

A tombola és a virslievészet után karaokézni kezdtünk, jómagam nyitottam a sort, méghozzá a Frozen című meséből énekeltem el két dalt (Let it go-és First time in forever)-szegény hallgatóság :D Bár hozzáteszem, az este folyamán bevitt Mojito-és pezsgőmennyiség is segített az éneklésben. :D Én hajnal 2-ig maradtam, ekkor már nagyon éreztem, hogy menni kéne haza és végre vízszintesben lehessek. 

Let it go

Az újév első napján délután 1-ig aludtam. A kiskutyám többször is beugrott mellém az ágyba-odakint petárdáztak-nem is tudom ki volt az a hülye, aki ezt képes volt feltalálni..Kb 11 felé félálomban érzetem, hogy mozog az ágyam és körülöttem minden, de egyrészt még félig aludtam, másrészt iszonyú másnapos voltam, ígyhát azt hittem csak álmodom/képzelem. Később láttam a hírekben és olvastam a neten, hogy egy nem túl nagy 4-es erősségű földrengés rázta meg a környékünket. Mit mondjak, alaposan meglepődtem, mert az akkori állapotomnak köszönhetően szinte 100%-ig biztos voltam benne, hogy csak álmodtam az egészet. A szüleim például fel sem ébredtek rá, nem is akarták elhinni nekem, mikor először mondtam nekik, csak mikor már a saját szemükkel látták a hírekben. Így indult tehát az újév, 2015, földrengéssel és borzalmas másnappal.Mikor kimásztam az ágyamból realizáltam, hogy elképesztően fáj a fejem és hányingerem van-a mojito mellett ez utóbbit a rengeteg összeevett süteménynek is köszönhettem. Gyorsan visszabújtam még egy fél órára, aztán összekaptam magam, ebédeltünk lencsét, aztán robogtam át egy barátnőmhöz, ahol ünnepi koccintásra voltam hivatalos. A koccintás után elköszöntem a barátnőm családjától (akik amúgy elég közel állnak hozzám) és a barátnőmmel mentünk még egy utolsót sétálni-elnéztünk többek közt a temető felé-még így utoljára, legalábbis nekem.
Séta után hazafelé vettem az irányt, mert nem volt más hátra, mint a nyaralásom legutálatosabb része, bepakolni a bőröndömet, elkészülni a másnapi utazásra. Kb egy óra alatt megvoltam mindennel, de délutánra rányomta a bélyegét a tudat, hogy iszonyú gyorsan eltelt a vakációm, alig jöttem haza és már csomagolhattam is, megint vissza kell mennem. Eztán becsekkoltam a járatomra, majd a délután/este további részét a családommal töltöttem, beszélgettünk, vacsiztunk, koccintottunk, kihasználtuk az utolsó együtt töltött estét.

A visszautam napján, január 2-án délelőtt még elvittem a kutyumat sétálni, bepakoltam minden maradandó dolgot a táskáimba, majd délben a szüleimmel elindultunk Ferihegyre. Nagyon rossz volt elhagyni a városkámat, Esztergomot és a házunkat, de abban a megnyugtató tudatban jöttem most el, hogy Húsvétkor megint jövök-szintén egy hosszabb vakációra-de erről majd máskor írok részletesebben.
A járatomról tudni kell, hogy nem fapados-hanem a Brussels Airlines-sal utaztam, életemben először nem fapadossal. Már 3,5 éve repkedek London-Budapest között, de eddig a fapados mindig olcsóbb volt, most viszont, a karácsonyi-újévi horribilis repjegy árak között még a Brussels Airlines bizonyult a legjobb választásnak. Annyi hátulütője volt a dolognak, hogy nem közvetlen járat volt, hanem át kellett szállnom Brüsszelben, de gondoltam ez legyen a legnagyobb bajom, eljutok A-ból a B-be így is-úgy is és végre nem a Wizz gépén kell nyomorognom. A reptér előtt a szüleimmel elugrottunk vásárolni-már Pesten-majd délután 3-kor átmentünk Ferihegyre, feladtam a bőröndömet és itt is volt a búcsú ideje. Hosszasan integettem a biztonsági ellenőrzéstől aztán bementem a terminálba. Itt még volt egy órám, amit kockulással és kajálással töltöttem, valamint szépen lassan végleg tudatosult bennem, hogy a szuper vakációm véget ért, még néhány óra és visszatérek a valóságba. A világon semmi kedvem nem volt visszajönni a családhoz, kicsit szidtam is magam, hogy miért jövök megint vissza és miért nem maradtam otthon. Azt hiszem ez normális, hisz az otthon töltött 2 hét szuper volt, tán az eddigi legjobb az összes otthoni vakációmból,  főleg, mivel 2 ünnep is erre az időszakra esett, tehát nem csoda, ha mindezek után az életkedvem a zéróval és nullával volt egyenlő a visszajövetel miatt. Azt meg kell jegyeznem egyébként, hogy a Ferihegyi reptér szerintem nagyon szép és világszínvonalú, szerintem simán ver egy-két londoni repteret, a Lutont és a Stanstead-et biztosan-amik engem egyébként inkább egy Tesco-ra emlékeztetnek. A Ferihegyen nemrégiben megépült Skycourt-terminál, várórészleg elképesztően szép és modern és fele annyira sem zsúfolt, mint a fent említett két repülőtér. 

A Skycourt

Felszállás előtt

Beszálláshoz készülődve pedig realizáltam, milyen jó, hogy nem fapadossal utazom, most először volt lehetőségem összehasonlítani a két féle légitársaságot és azt kell mondjam, hülye vagyok, hogy eddig mindig fapadost választottam. Igaz, hogy azok olcsóbbak, de most látom csak igazán, mennyivel jobbak a "rendes", nem low cost társaságok. Először is, az ember a rendes légitárs.nál kiválaszthatja, hol szeretne ülni és eztán helyjegyet kap, így nincs tolakodás a sorban állásnál és beszállásnál (egyeltalán, sorba sem kell állni, hisz felesleges, ha úgyis előre megvan a helyed.) Míg a fapadosoknál nagyon sokat kell felszállás előtt sorban állni a beszállókapunál (miközben leszakad a hátam a táskámtól, rámolvad a kabátom stb..) itt rendes váró-és székek voltak arra a pár perce, mielőtt beengedtek minket a gépbe. Valamint nem busz vitt ki minket a géphez és nem is kellett szabadban gyalogolnunk, hanem beszállófolyosó vezetett a repülőhöz így fázni sem fáztunk. A következő meglepetés a repülőn ért, normális, mégegyszer mondom normál méretű lábtere volt mindenkinek (nem csak a magasabb díjas helyeken) , nem kellett nyomorogni, kényelmesen elfértem én is és senki nem rugdosta az ülésem hátulról. A légiutaskísérők franciául és angolul beszéltek, rajtam kívül alig volt magyar a gépen, a többség francia, belga, holland, német volt. Este 6-kor szálltunk fel, ezt követően én azonnal be is aludtam és majdnem végig szunyáltam a Brüsszelbe vezető 2 órás úton. Végig erősen dobált a gép így fel-felébredtem, de összességében egy kellemes utat tudhattam magam mögött. Este 8 után értünk a brüsszeli repülőtérre, ami hatalmas, de tényleg, irdatlanul nagy és el kellett zarándokolnom az egyik terminálról a másikra, hogy elérjem a 9-kor induló csatlakozójáratom. A reptéren ha az ember átszáll egy óra szinte semmire sem elég, több, mint fél órát sétáltam egyhuzamban, mire az A terminálról a B-re jutottam, épphogy volt időm vizet venni és már kezdtük is meg a beszállást. A London felé tartó gép szintén olyan tágas volt, mint az előző és itt már egyeltalán nem hallottam magyar szót. Mindössze egy órás út állt előttünk, alighogy felszálltunk már be is jelentették, hogy ereszkedünk London felé. Mivel a Heatrow repülőtérre mentem, ami a városközponttól egy kőhajításra található, átrepültünk London felett. Gyerekek, eszméletlen látvány a kivilágított London a magasból, látni lehet a London Eye-t, a Tower-Híd-at, a Shard-ot, és mindent, még a Winter Wonderland-et (London legnagyobb karácsonyi vására és vidámparkja, elképesztő fényekkel és világítással) is szemügyre vehettem felülről. Majdnem besírtam a látványtól, most láthattam a saját szememmel a magasból azt, hogy mekkora eszméletlen nagy város ez a London. Mostantól nem fogok csodálkozni, hogy metróval is órákba telik eljutni egyik helyről a másikra. Az pedig külön élményszámban megy, hogy a Winter Wonderland-et megcsodálhattam odafentről, hisz két nappal a visszautamat követően le is bontották az egészet, tehát ha nem most jövök, akkor még egy évet várhatnék egy ilyen látványra. A képek nem adják vissza annyira a látványt, de igyekeztem épképzláb fotókat lőni. 

Azt hiszem ez magáért beszél

A Shard

London Eye és a Temze

A nagy fénycsomó baloldalt a Winter Wonderland

9 után szálltam le a Heatrow-n, további fél órámba telt, mire átestem az útlevél ellenőrzésem és poggyászkiadáson, aztán robogtam is a mteró felé. Kerek egy órát metróztam a reptértől a belvárosig, ekkor már este 11 volt, nagyon sok órája úton voltam, mögöttem volt egy átszállás, a karom-vállam majd leszakadt a cipekedéstől és csak vissza akartam érni a család házába. Egy belvárosi vasútállomáson (St.Pancras-on) sikerült lekésnem a vonatomat, méghozzá kerek egy másodperccel. A mozgólépcsőn nem tudtam rohanni a bőröndömmel és utazótáskámmal, láttam, hogy a vonatom a vágányon van és indulni készül, és abban a szent pillanatban húzott el előttem, mikor leértem. Kicsit kivoltam, mert fél óra mulva, fél 12-kor jött a következő én pedig már hulla voltam. A fél órát kihasználtam arra, hogy szusszanjak és netezzek egyet, ha már így alakult. Először is tudattam a szüleimmel, hogy sikeresen megérkeztem Angliába és egy órán belül ha minden igaz otthon is leszek. Végül a fél óra nagyon hamar eltelt ,facebook és email csekkolás után nemsokára befutott a vonat, az utolsó vonat hazáig.

Hajnali fél egykor értem vissza a tök üres házba. Hálás voltam a sorsnak, hogy idekint azért nem voltak mínuszok, nem fáztam a hazafelé vezető 15 perces gyalogúton. A fogadócsaládom nem volt itthon, másnapra, szombat délutánra/estére vártam őket haza, a szilvesztert/újévet egy nyaralóban töltötték egy meseszép vidéki nemzeti parkban (láttam képeket, nem gyenge.) Jobb is volt, hogy nem volt itthon senki, eléggé vegyes érzések kavarogtak bennem, hatalmas űrt éreztem amiatt, hogy megint itt vagyok és nem otthon, hiányzott a családom és alapjáraton minden és mindenki otthonról, így jó volt, hogy nem kellett mindjárt a család nyakába ugranom és jópofiznom velük. Tehát, hazaérvén gyorsan körbejártam a házat-megnézendő, hogy nem-e törtek be, minden rendben van-e és, hogy mekkora kupit termeltek 2 hét alatt, hehe :D Nyugtáztam, hogy minden okés, a ház sem nézett ki túl csúful és be sem tört senki, zuhany és rövid pakolás után hajnal 2-kor hajtottam álomra a fejem. 

Másnap, szombaton először is kitakarítottam a szobámat-portörlés, porszívózás, aztán nekiestem a bőröndöm kipakolásának is. Ha már így pakolgattam, gondoltam miért ne és tartottam egy hatalmas, afféle év eleji szortírozást a szekrényeimben: a rég nem hordott ruháimat egy kupacba gyűjtöttem és betettem a bőröndömbe, kidobni még nem akartam őket (bár szerintem csak idő kérdése és ez lesz a sorsuk) , de legalább már nem a szekrényemben fogják az értékes helyet és fogasokat.:D A többi fiókomban is rendet tettem, kukáztam számtalan, haszontalanná vált holmit, dobozokat, blokkokat, ilyen-olyan kacatokat-lett is egy nagy zsákra való szeméthalmazom-, rendbe tettem a cipőimet, az éjjeli szekrényemet és az összes létező dolgomat. Bár nem terveztem ekkora nagy takarítást/szortírozást, pusztán csak spontán jött, de el kell mondjam, nagy örömmel tölt el látni a megüresedett helyet a fiókokban/szekrényemben, azzal, hogy megszabadultam minden felesleges cucctól úgy érzem, hogy ez így tökéletes kezdése az évnek, egy új kezdetnek.
Délután elmentem a gym-be (tán ez az egyetlen dolog, ami hiányzott Angliából a két hét alatt) és tartottam egy mega-giga edzést: 5 km futással kezdtem (40 perc) majd további 1,5 órán át edzettem különféle kardio-és súlyzógépeken. El sem tudom mondani, mennyire jól esett, nagyon nagy szüksége volt már erre a testemnek (annak ellenére, hogy otthon is futottam/edzettem). Tehát az első Angliában töltött napon tul.képp teljesen jó volt, bár kérdezgettem magamtól, hogy minek jöttem vissza, viszont rendet tettem magam körül és arra is jutott időm, hogy a testemet karban tartsam, azt hiszem ez jó kezdése az évnek.
Este mikor hazajöttem a gym-ből már itthon volt a család, örült nekem mindenki, gyors élménybeszámolót tartottunk ki-ki a maga karácsonyáról-nyaralásáról. Hoztam egy doboz szaloncukrot (gondoltam ha szeretni fogják, ha nem, ez a legaktuálisabb karácsonyi hungarikum) és a gyereknek túrórudit. A szaloncukorért senki nem rajongott (marcipános pedig, de anyuka-apuka-és a nagylány egymás után nyögték be, hogy nem szeretik a marcipánt), de no para, több marad nekem. :D A túrórudinak viszont hatalmas sikere volt.

Ez lenne tehát az én kis szuper otthoni karácsonyi vakációm. Tán életem eddigi legjobb karácsonya volt ez és mindenképpen az eddigi legszuperebb otthon töltött időt tudhatom magam mögött. Nagyon elcsigázva jöttem vissza, de felvillanyoznak a jövőbeli terveim, a kiköltözés és az, hogy nemsokára saját lábra állhatok és a magam ura lehetek. Amióta csak leszálltam a repülőről minden gondolatom ekörül forog, másképp nem is tudom hogy lenne erőm a szükre hétköznapokra. Dehát ez van, az embernek mindig kell valami, ami erőt adjon, amit várhat, és tervezhet. Ezzel a gondolattal búcsúzom mára és mindenkinek kívánok olyan szuper napokat, amiket én otthon megélhettem. 

"Szajré" otthonról :)

Puszik! :)