2014. október 28., kedd

Élet az Opera után-avagy tavaszi élmények és a nyár kezdete

Legutóbb a pirisztikusra sikeredett operában töltött esténél fejeztem be kisregényemet, és azzal, hogy már az első héten kiderült az akkori fogadócsaládomról, hogy szuperjófejek, életre szóló élményt ajándékoztak nekem, aminek köszönhetően egycsapásra sikerült visszarázódnom az angol-aupair mindennapokba és a honvágyam is fokozatosan enyhült. Azt kell mondjam, kb néhány hét alatt meg is szűnt, nem állítom persze, hogy azért az első hetekben vagy akár a mai napig ne fordulna elő, hogy eljátszom a gondolattal, milyen lenne otthon és tán meg kellene próbálni, de mindenesetre az a nagyon erős 'hazavágyam', amit leginkább akkor éreztem, mikor visszajöttem, röpke pár hét alatt teljesen elszállt. (2014. márciusában járunk-csak azért írogatom le folyamatosan a hónapokat, mert elég nagy időszakot próbálok kivesézni már 3 bejegyzés óta, így nekem és nektek is tiszta minden. :)
A család életritmusát egy-kettőre felvettem, ami nem csoda, hisz ekkor már közel 3 éve voltam aupair , tudtam, mire kell odafigyelni (na és hogy lehet a legkönnyebben átnézni a körülöttem élők hülyeségein, hehe ) és egyébként is könnyen alkalmazkodónak tartom magam, türelmem végtelen :D Kiemelkedő dolgokról itt nem is tudok beszámolni, zajlottak a hétköznapok, sikerült teljesen elsajátítanom a kóser konyha minden csínját-bínját, a vacsorákat heti kb 2-3-szor én főztem (imádok főzni) , a hétvégeket pedig kihasználtam hol barátokkal bandázásokkal, hol láblógatással-shoppingolással és időnként egy-egy kirándulással is. Ezeket leginkább képekkel tudom szemléltetni, nem is rizsázok ide :)

Itt a kisfiú lakkozta ki a körmeimet délutáni unaloműzésként-ő választotta a színeket-hát nem egy remekmű? :))))


Sokszor töltöttem a vasárnapomat a kedvenc éttermemben, ami a házunktól 5 percre volt-gyalog-, egy pub, ahol elképesztően olcsón baromi nagy adagokat adnak (valamint kifogyhatatlan üdítő-és salátafogyasztás jár) fagyival a végén. Simán felért számomra programértékkel, hogy beültem ide , vittem a kedvenc könyvemet és órákig elvoltam teljesen egyedül is :)






A gyerekek őrületesen nagy Frozen fan-ok voltak, akárcsak én (oda-meg vissza vagyok a filmért :) és a délutáni temérdek szabadidőben -ha nem éppen a Frozent néztük- akkor valami azzal kapcsolatosat alkottunk. Ezt a kisfiúnak rajzoltam, aki vagy egy hétig mutogatta mindenkinek, aki csak betévedt hozzánk :)- Avagy elvan az aupair, ha játszik :)



Már 3 éve élek Angliában és ezidáig azt hittem, errefelé a Merci csoki hírből sem ismert. Aztán egy nap egy lengyel boltban poroszkálva azt hittem elájulok az örömtől, mikor ezzel találtam szemben magam :)


Az egyik kedvenc, ripsz-ropsz elkészíthető, hihetetlenül egészséges kajám, a Ratatouille-avagy a vegetáriánus francia lecsó :)




A keddi szabad reggeleimen gyakran rittyentettem magamnak ehhez hasonló reggeliket



...Vagy ilyet



Kirándulás London déli részén, Bromley-ban, ahol rengeteg ehhez hasonló park van-még tavasszal



Szandra barátnőm gondoskodott róla, hogy mi se maradjunk ki egy kis hazaiból-a Bromley parkban vidáman falatozuk a kolbász után a beiglit, majd a túrórudit, mondanom sem kell, hogy fél óra alatt minden elfogyott






Kati, én, Szandra <3








Egy héttel azután, hogy visszajöttem Londonban már hétágra sütött a nap és tombolt a tavasz -ki is használtuk egy egész napos parkozással-Camden piac látogatással :) (A képen látható kutyus a random csávóé, akit leszólítottam fényképkészítés céljából-olyan cuki volt a kutyu, hogy nem tudtam nem elkérni egy fotó erejéig)










Ami még a tavasszal kapcsolatos fontos események közé sorolható, hogy egy év kihagyás után ismét elkezdtem futni! (És azóta is töretlenül űzöm ezt a sportot.) Azelőtt, a suliban még nem voltam nagy futás (egyeltalán tesi) rajongó, a teszteken mindig lefutottam a 4-5-ös osztályzatokhoz szükséges távokat/időket, de különösebben nem érdekelt a dolog, ha megvolt a 12 perc vagy 2 szigetkör, (mikor mi volt a követelmény) nem törtem magam , hogy jobb legyek...Tavaly kezdtem el intenzívebben futni, viszont abba kellett hagynom nyár elején, mert volt egy balesetem, az egyik bokám durván kiment, hetekig be volt dagadva (az első héten lábra is épphogy tudtam állni) . Mikor felgyógyult a sérülés, újrakezdtem, de sajnos a futás rendre előhozta a fájdalmat és folyton bedagadt az adott bokám. Nem egy sima bokaficam volt, sajnos még fél évvel-7-8 hónappal később is volt olyan, hogy pl egy Londonban töltött egész napos gyaloglós nap után megdagadt a bokám.
Idén tavasszal, már március harmadik hetében, amikor is kijött a jóidő, elhatároztam, hogy ismét megpróbálom, mert tavaly annyira megszerettem és a lényem részévé vált ez a mozgásforma, hogy frankón mély depresszióba estem, mikor abba kellett hagynom.A telet mindenféle rendszeresebb mozgás nélkül töltöttem, tehát a bokám rendben volt, ugye nem volt semmi, ami megterhelje, ígyhát reménykedtem benne, hogy a tavalyi ficam azóta már teljesen helyrejött. Jól emlékszem arra a napra, mikor idén először mentem ki a parkba, rettegtem attól és bele sem mertem gondolni, mi lesz ha megint előjön a fájdalom és nem futhatok...Hála Istennek nem így történt, az első futásom után a legnagyobb mosollyal konstatáltam, hogy a bokámnak semmi baja sincs, nem fáj, nem dagadt fel megint, esküszöm, hogy ki tudtam volna ugrani a bőrömből az örömtől , nem is tudom minek örültem utoljára ennyire :)))) Ettől a pillanattól kezdve megállíthatatlan voltam, kezdetben heti 3-4 szer jártam el futni, ami mára heti 5-re változott( és ez mindig, ha esik, ha fúj).  Egyhuzamban 35-40 percet futok le (ezt megállás nélkül). Tavaly mindig összefüggően egy órát futottam, a tüdőm még ma is bírná, hisz nem vagyok fáradt 40 perc után sem, de rájöttem, tavaly ott rontottam el, hogy  túlterheltem magam. Utána is olvastam, és kiderült, nem is egészséges a napi szintű egy óra futás -hosszútávon abszolút nem tesz jót az ízületeknek. Így idén tavasz óra megelégszem a napi fél óra-40 percekkel (mikor mire van időm), amikor nagyon ráérek nyomok 50 percet is, de sokkal jobban odafigyelek a testem jelzéseire, ha úgy érzem, a lábaimnak elég, akkor megállok, akkor is ha szusszal bírnám még. A 8 hónap alatt, amióta elkezdtem a futást kétszer volt , hogy rövid szünetet kellett tartanom- egyszer írtózatosan belerúgtam egy szekrénybe-így egy hétre inkább pihentettem a lábam-biztos ami biztos alapon, majd ezt követően rögtön Párizsba utaztam, így az a hét is kiesett, valamint a nyár folyamán a tavaly lesérült bokám fájdogálni kezdett egy futás után-meg is ijedtem-de tartottam megint egy hetes szünetet és csodák csodájára azóta sincs semmi baj :)
El sem tudom mondani, mekkora örömmel tölt el ez a mozgásforma, semmi, de tényleg semmi nem esett/esik ennyire jól soha. Csak beteszem a fülembe a zenét, nekiindulok, kizárom a külvilágot és csak futok, egyedül maradok a gondolataimmal. Minden egyes alkalommal újjászületek, akármi bajom van, akárki idegesített fel, nincs az a szituáció, amit egy futás ne oldana meg nálam, állítom, hogy jobb, mintha pszichológushoz járnék :) Abszolút igaz, hogy a mozgás boldogsághormont termel, amióta elkezdtem, a közérzetem és az általános hangulatom összehasonlíthatatlanul jobb mint régen, mindig vidám vagyok, kevesebbet aggódom..Arról nem is beszélve, hogy jobban alszom és ami számomra a legfurcsább, kevesebb alvás is elég. Értem ezalatt azt, hogy régebben és ma is mindig 11-éjfél közt megyek aludni és reggel fél 7kor kelek, de régebben MINDIG unottan, fáradtan, kedvtelenül ébredtem, viszont a futás óta azt tapasztalom, hogy 6-7 óra alvás is simán elég, nem vagyok fáradt, nem hullaként kezdem a napot és sokkal kipihentebb vagyok. Valamint régebben hétvégente én kriminálisan sokat és sokáig aludtam, alapjáraton 11 előtt sosem másztam ki az ágyamból a szabadnapjaimon, de nem volt ritka a délután 1-2-ig alvás sem. Amióta futok, sosem csináltam ilyet, leírhatatlanul kipihentebb vagyok mint azelőtt és még hétvégén is felkelek legkésőbb 9 felé, mégha előtte való este buliztam vagy hajnalig filmeztem...Mondanom sem kell, hogy azelőtt a hétvégék jelentős részét elpocsékoltam alvással, hisz délután 2 után hova megy az ember, ha mondjuk este 7-re vissza is kell érnem bébiszittelni...De mióta időben (és energiával telve) kelek, a hétvégéimet is maximálisan kihasználom és csak most látom igazán , hogy azelőtt mennyi szép és szuper dologról mondtam le az alvás kedvéért.
Szerintem ezt azzal lehet magyarázni, hogy futás közben az ember izzad (én kb úgy, mint egy ló) és kiizadja a szervezetében lévő méreganyagokat is. Kevesebb méreganyag pedig jobb alváshoz vezet-gondolom én :) Akárhogyis, a futás olyan mértékben változatta meg az életemet, hogy azt szavakkal kifejezni lehetetlen. És esőben, hidegben ugyanúgy kimegyek, nekem a futás annyira kell, mint egy falat kenyér. (Azt meg már csak mellesleg jegyzem meg, hogy március óta lefogytam 7 kg-t. )

Az elmúlt néhány hónapban a futást elkezdtem kiegészíteni a netről összeválogatott hasizomgyakorlatokkal, valamint tavasz óta "diétázni " is kezdtem. A diéta nálam nem azt jelenti, hogy sanyargatom magam és lemondok egy főétkezésről, vagy ne ennék, ha egyszer éhes vagyok..Nem, a reggeli-ebéd-vacsora szentháromsága számomra megbonthatatlan, valamint, ha éhes vagyok-legyen akár éjjel, akkor márpedig eszem-az önkínzásnak nem látom értelmét. Viszont sokkal jobban megválogatom mit, a túl zsíros kajákat igyekszem kerülni, persze ez sem jelenti azt, hogy ne ülnék be burgerezni vagy ilyesmi-csak éppen nem minden héten. Mindössze annyi, hogy a mennyiségekre odafigyelek, igyekszem mindenből kevesebbet enni mint régen, és ami számomra iszonyatosan nagy változás, és ez az egyetlen lemondás: nem eszem édességet. Bizony, én , a szakadatlan kóla-csoki-és chips-zabáló lemondtam mindezekről. Kezdetben nagyon nehéz volt, ez frankón olyan, mint egy függőség, akárcsak az alkohol vagy a drogok. Eleinte fokozatosan kellett leszoktatnom magam az édességekről, az első héten engedélyeztem magamnak napi pár szem csokikát-és egy kis chipset, a következő héten már csak 1-2 kocka csoki, míg végül sikerült elhagynom eme szokásomat.
Jól emlékszem a napra, mikor "elegem lett": azelőtt mindig, minden hosztcsaládomnál, minden szobámban volt egy fiók, amiben az édességeimet tároltam, és ezek általában fullra is meg voltak pakolva chips-ekkel, csokikkal, kekszekkel. Amikor árpilisban eldöntöttem, hogy leszámolok az édességevéssel, nem rögtön ürítettem ki ezt a fiókot, hanem ahogy fentebb írtam, fokozatosan vontam meg magamtól az édességeket. Viszont egy kedd reggel-a szabadnapomon, teljesen random, egyik pillanatról a másikra úgy gondoltam, hogy én itt és most megszadulok mindentől, fogtam egy zacskót és válogatás nélkül a fiók teljes tartalmát -marokszámra voltak chipsek és csokik, cukrok- beleszórtam a zacsiba, majd elzarádokoltam vele az udvaron lévő nagykukáig és ágyő...(Tudom, mégha az egészségem érdekében tettem is, ez pazarlás, hisz nem kevés pénz volt ezekben a nasikban, de tudtam, ha pl csak levinném a konyhába, hogy majd a hosztcsalád megeszi, akkor úgyis rájárnék, így az "amputációs" megoldást választottam.) El sem tudom mondani, mennyire jó érzés volt kivágni a kukába azt a sok sz*rt, nem volt többé kísértés, mintha egy hatalmas lelki tehertől szabadultam volna meg. Ennél már csak az okozott nagyobb boldogságot, hogy az üres fiókot és az édességek hűlt helyét csodálhattam. :) Azt nem állítom, hogy a rágcsálásról teljes mértékben sikerült lemondanom, de hálistennek ez Anglia, ahol mindenki "baromira diétázik" (csak az emberek nagy részén nem látszik, mert alapjáraton a főétkezéseik nagyon egészségtelenek-ja és nem mozognak, még a szomszédba is autóval járnak), de szerencsémre ezer féle diétás, csökkentett cukortartalmú rágcsálnivaló közül válogathatok, van pár kedvenc kekszem és ha rámjön a rágcsálhatnék, akkor ezekből tolok (szigorúan néhány darabot). Viszont idejét sem tudom megmondani, mikor vettem utoljára chipset vagy csokit (mármint magamnak) és mikor zabáltam utoljára pl este filmezés közben, mint régen. Maga tény is, hogy képes vagyok ezeket megállni és ekkora akaraterőm van nagyon nagy boldogsággal tölt el a futás mellett. Ha valaki diétázik, a drasztikus ételmegvonást nem ajánlom senkinek, enni kell, ha egyszer éhes vagy, csak a rendszeres mozgásra kell odafigyelni és arra, hogy a bevitt ételek ne legyenek túl cukrosak-zsírosak. Tudom, ez nem egy diéta-és gasztroblog, de a személetváltás olyan mértékben megváltoztatta az életemet, hogy ez az elmúlt időszak egyik kiemelkedő eseménye, így muszály volt megosztanom :)

No, a Domi-féle egészségtan óra után térjünk is vissza a hétköznapokhoz.Április közepén volt egy másfél hetes tavaszi szünet a gyerekeknek (a zsidó iskolák  nagyon nagy szerencsémre csak ilyen rövid időre zártak be, ellentétben az összes többi angol sulival, ahol 3 hét volt a tavaszi szünet). Mondjuk ez a másfél hét is bőven elég volt, gondolom mondanom sem kell, hogy egész álló nap otthon volt mindkét gyerek, akik közül az egyik asperger-szindrómás és állandóan le kell kötni, rendesen felemésztette ez az energiatartalékaimat. Húsvétra egyébként kaptam 5 nap fizetett szabadságot, szóval így csak 5 napot vigyáztam a gyerekekre, de mivel egész napokról, számomra 11-12-órás műszakokról volt szó, így a hét végére már iszonyú kínban voltam. Ráadásul az első két nap ki sem mozdultunk otthonról, csak én és a kisfiú mentünk el egy-egy órára-a kissrác terápiájára. Aztán harmadnap a nagymamával (aki írtó jófej, nagyon szerettem ) kivittük őket a parkba, piknikeztünk, játsztottak, találkoztak a barátaikkal. Hétfőtől csütörtökig dolgoztam 4 napot, majd a Nagypénteket megkaptam szabadnak, és az azt követő hétvégét is, és Húsvét hétfő-keddet is, aztán szerdán még én vigyáztam a gyerekekre és csütörtökön az a csodálatos esemény történt, hogy kinyitott a suli, legnagyobb örömömre. Így nézve nem volt rossz dolgom és nem kellett agyon dolgoznom magam, de 3 év aupairkedés után megéreztem azért azt, hogy már nem nekem való napi 12 órában megállás nélkül a gyerekekkel lógni. Csütörtökön már nagyon durván kivoltam, ráadásul az anyuka, - akiről az előző bejegyzésben emíletettem, hogy bár alapjáraton jófej, de néha olyan tudott lenni mint az időjárás- rajta is csütörtökön ütközhetett ki a tavaszi fáradtság, mogorva volt, beszólogatott bagatell dolgokért, nem csak nekem de még a nagymamának is. Ezt viszont nem felejtem el, hogy az anyuka felváltva oltott engem meg a nagyit, mi meg, mikor anyus nem figyelt összenéztünk, grimaszoltunk és szavak nélkül is tudtuk mit gondol a másik, ami abban a pillanatban az volt, hogy, "te bmeg, ez nem normális"  :D Az a csütörtök iszonyú ólomlábakon múlt csak el, az anyukának még este 5kor jutott az eszébe, hogy a fürdőkben a padlót Domestossal mossam fel-nem is tudtam mire vélni, hisz minden nap takarítottam egyébként is- és ehhez hasonló képtelen dolgokkal bombázott...De aztán eljött az este és abban a boldog tudatban tettem le a lantot 5 napra, hogy másrnap kirándulást szerveztem be.

Nagypénteken , a szabadnapomon már reggel 7-kor fenn voltam, friss voltam és üde (annak ellenére, hogy húzós hét állt mögöttem), felhörpintettem egy kávét majd elkészülődtem, mert a 8 órási vonattal indultam Cambridge-be. Ezelőtt még sosem látogattam ebbe a városba, és mikor megtudtam, hogy Nagypénteken szabad leszek, nem volt kérdés, hogy elmegyek. Hívtam magammal pár embert, de úgy esett, hogy senki nem tudott jönni, munka, otthoni vakáció-ez-az miatt,. Azt kell mondjam, a lehető legjobban alakult, hogy egyedül mentem, nem kellett senkire várnom a vasúton, azzal a vonattal mentem, amivel én akartam, Cambridge-ben azt néztem meg és akkor, mikor akartam, ha valami random helyen kedvem támadt 1 órát elücsörögni, senki nem nyaggatott, hogy menjünk már tovább....Gondolom sokan antiszoc-nak tartanak eme felfogásomért, de én sokkal jobban szeretek egyedül kirándulni, az Angliában/Angliából szervezett legjobb kirándulásaimra-legyen az egy-vagy több napos- egyedül mentem és állítom, fele annyit nem láttam volna a helyekből, városokból, ha mindig másra kellett volna várnom, máshoz kellett volna igazodnom. Valamint a tájékozódó képességemmel sincs semmi probléma, akárhol feltalálom magam, ha kell, leszólítok én random idegeneket is-még térképet sem viszek soha sehová..
Gondolkodtam egyébként, hogy Anglia két legnagyobb egyetemvárosa, Oxford és Cambridge közül melyiket nézzem meg, eredetileg Oxford lett volna az úticélom, de aztán kikértem olyanok véleményét, akik megjárták mindkét helyet és egyértelműen mindenki Cambridge-re szavazott. Na persze ez nem jelenti azt, hogy Oxford kimarad, szerepel a további úticéljaim között :)
Kb délelőtt fél 11 körül értem Cambridge-be (a vonat fullon volt, szerencsés vagyok, hogy nekem legalább akadt ülőhelyem). Mindenféle terv és struktúra nélkül álltam neki felfedezni a várost, nekiidultam és mentem, amerre a gondolataim vittek. Cambridge városát kettészeli a Cam folyó (innen a város neve is), ami világhíres a gondolákról, a kis hajókról, amiket potom pénzért lehet kibérelni és gondolázni fel-alá a folyón. :) A Cambridge egyetem 31 kollégiumi épülteből áll szerte a városban, már ezek feltérképezése is beletelik akár egy hosszúhétvégébe, valamint rengeteg híd szeli át a Cam folyót, a botanikus kertől és a rengeteg parkról nem is beszélve. Bár árpilis közepe volt, de az időjárás eléggé hűvöskés volt, elkelt a nagykabátom is, viszont a természet kegyes volt hozzám, egész nap egy csepp eső sem hullott és még a nap is sütött. Fantasztikusan jó napot töltöttem a városban, egész nap megállásom sem volt, egyik kollégiumi épülettől mentem a másikig, majd a folyópart és a parkok következtek a sorban, valamikor este 7 után keveredtem vissza a vasútállomáshoz, majd fél 10 tájban haza. A kollégiumi épületek belülről is megtekinthetők, de sajnos mivel Nagypénteken mentem-és ezen a napon még vizsgáztak a diákok, így le voltak zárva a turisták elől, de sebaj, egyébként sem lett volna időm mindbe bemenni, azzal is eltelt az egész napom, hogy mindent csak kívülről csodáltam meg.


Egy a rengeteg kollégiumi épület közül-mindegyik régi stílusban épült, nem lehet rossz ilyen helyen lakni és tanulni

Városközpont

A BBC rádió is közvetít innen :)

Corpus Clock

Egy újabb kollégium

A Fitzwilliam Múzeum, sajnos Nagypénteken zárva volt

Hangulatos hely az ebédem elfogyasztásához :)

A Cam folyó és a gondolások

A híres Kings College







Mathematical Bridge-Matematikai Híd, Newton építette, csavarok használata nélkül, ennek mikéntje máig rejtély :)
Az egyik legjobban elhelyett pub :)

Cambridge ezerarcú-az egyik parkban a piknikezők mellett teljesen szabadon legelésznek a tehenek, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Nagyon muatságos látvány, bár nem árt, ha az ember odafigyel hova lép és mibe ül :D 



Nagyszombat este elmentem a helyi katolikus templomba, a feltámadási szentmise több, mint 2 órás volt (mint mindig). Nem először voltam angol nyelvű, nagyszombati misén, 2 évvel ezelőtt is elmentem az akkori lakóhelyemen. Nekem az egész évből a nagyszombati mise a "kedvencem", nagyon szeretem, leírhatatlan hangulata van valamint a katolikus vallás legnagyobb ünnepe a Húsvét. Ebbe a kis templomba ezelőtt már többször is elmentem misére, de akkor nem volt kórus és énekek is alig. Nagyszombat estére viszont olyan kórust hoztak össze, hogy komolyan mondom, nem egyszer majdnem még a könnyem is kicsordult, olyan szépen énekeltek. A mise este 11 után ért véget, de a "bulinak" még nem volt vége, a helyi hívőközösség fogadást tartott, borral, üdítőkkel, rágcsálnivalókkal. Mivel senkit nem ismertem és nem vagyok tagja a közösségnek (lévén, hogy idekint csak ritkábban járok templomba, nem úgy, mint otthon, ahol hetente akár többször) így egy bor és egy kis rágcsa elfogyasztása után hazafelé vettem az utamat boldogan és teljesen átszellemülten, húsvéti hangulatban (pedig még bőszen kínálgattak borral, annak ellenére, hogy idegen voltam).

A tavasz további része is aktívan és mozgalmasan telt, íme néhány pillanatkép:

Húsvétvasárnapi magyaros ebéd, magyar barátokkal :)

Szandra barátnőmmel megtaláltuk az új kedvenc helyünket a Leicester Square-en, bazi nagy és hiperolcsó adagok a belváros "krémjében"

Szerda esti összeröffenés-az utcában, ahol ekkor laktam, rajtam kívül még 3 másik MAGYAR aupair volt, ami ritkaság, és nagyon szuper volt, hogy közel laktunk, ott voltunk egymásnak és hétközben sem okozott gondot egy-egy összejövetel a közeli pubban 

Lillával :)

Kirándulás a Richmond-parkban, májusban

Richmond Park

Richmond Park


Egy esős vasárnap-Regivel egész nap a Costában vagy egy étteremben lógtunk, közben szórakoztattuk magunkat :)



Kipróbáltuk az Emirates libegőt, ami London keleti részénél, a Canary Wharf-tól nem messze ível át a Temzén




Nem gyenge kilátás nyílik London üzleti negyedére



Regi elvitt engem egy eddig számomra ismeretlen-jól eldugott- londoni magyar cukrászdába, Hampstead városrészben. Kívülről nem igen lehet megmondani, hogy magyar, mert angolul van minden kiírva, egyedül a "hungarian patisserie" árulkodik a magyar mivoltról, ha az ember csak arra jár, messziről nem biztos, hogy kiszúrja eme egyébként mesés cukrászdát. Én krémest ettem, a Regiére már nem emlékszem :D


A magyar cukrászdában, Regivel 


A cukrászda után Hampstead Heath felé vettük az irányt, hogy felmásszunk a Parliament Hill-re , ahonnan remek lenyűgöző kilátás nyílik London belvárosára. A kép nem adja vissza-annyira-, de egyébként még a London Eye-t is láttuk a távolból. Tökéletes júniusi program volt. 



Egy belvárosi francia étteremben ebédeltünk a csajokkal, ahol egyébként egy magyar srác, Isu készítette a palacsintákat-ő az, akiről tavaly már írtam a blogomban, ő vezette a magyar palacsintázót, míg az be nem zárt és ő át nem ment a franciákhoz. A palacsinták minőségében és ízében persze itt sem kellett csalódnunk, valamint a magyarok mindig kaptak árengedményt is :) Nem egy ebédünket fogyasztottuk itt vasárnaponként.




A személyes kedvencem az étteremben: töltött sütőtök :)


Gesztenyepürés palacsinta :)


Nyári séta a Hyde-parkban :)

Futás előtti selfie :)

A hosztcsaládom nagyon kedves volt, viszont május környékén kezdtem el azt érezni, hogy ennyi elég volt, besokalltam az aupairkedéstől, hogy ez az életforma már egyeltalán nem fekszik, nem akarok más családdal együtt élni, nem akarom, hogy az otthonom legyen a munkahelyem és elkezdtem gondolkodni, mi lenne számomra a megfelelő opció..Két út állt előttem,az egyik, hogy maradok idekint Angliában, külön költözöm, saját albérletbe, szerzek "rendes" munkát és szerencsét próbálok. Munkák terén leginkább a recepciós-ügyfélszolgálati és ehhez hasonló pozíciók vonzottak, ennek magyarázata, hogy -mint azt az előző bejegyzésben említettem, a vendéglátás számomra kilőve, mint opció-,  ha tehetem, szívesebben választanék egy irodai munkát,viszont mivel magasabb szintű végzettségem még nincs, így a recepciós-irodai asszisztens és társai a legkézenfekvőbb lehetőségek a kezdetekre. Recepciósnak idekint nem kell külön végzettség, elég, ha az ember nagyon jól nyomja az angolt , konyít egy keveset a kompjúterhez és határozott, talpraesett. Mivel nekem az angol nem probléma és a számítógépes rendszerbe is egy-kettőre belejönnék, emellett a  határozott fellépés is úgy gondolom, hogy megvan, nagyon sokáig nézegettem is az állásokat ezen a téren az interneten, ezzel párhuzamosan kiadó szobákat is, hogy legalább legyen valami fogalmam arról, mi várna rám, ha úgy döntök, hogy kiköltözöm és a saját életemet kezdem élni. (Ó mama, milyen drasztikusan hangzik ez :D ).
A másik lehetőségem pedig természetesen a hazautazás lett volna. A hosztgyerekeim július végéig jártak iskolába. Úgy gondoltam, amíg suliban vannak, annyira nem nehéz az életem aupairként (mert nem kellett halálra dolgoznom magam) viszont egy dologban biztos voltam: akármennyire is kedveltem a családot, egyszerűen én már nem akartam ott lenni, mikor kitör a nyári szünet, nem akartam gyerekeket pesztrálni napi 10-12 órákban. Tehát arra jutottam magamban, hogyha hazaköltözöm, akkor július végén teszem, addig is keresek egy kis pénzt még (nekem is jobb, ha minél több lovettával megyek haza), kihasználom a maradék időt Londonban, és mikor hazaköltözöm, otthon  szepembertől beíratkozom egy suliba, elkezdem a jogsit és besegítek otthon a családi vállalkozásban stb...Ekkortájt egy kicsit visszatért a honvágyam, az, hogy megint otthon lehessek, ehessem a hazai kosztot, élhessem az otthoni egyszerű hétköznapokat, amit február végére már teljesen megszeretettem. Emelett nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy vajon mi sülne ki abból, ha kipróbálom magam az otthoni rendszerben? Mióta 3 éve eljöttem Angliába, rengeteget változtam, Londonban felnőttem, ebből kifolyólag azt gondoltam, mostmár odahaza is jobban megállnám a helyem, minden útravalót megkaptam már Londontól és Angliától, amit csak lehet. Hetekig tépelődtem, mi lenne a helyes döntés, hazamenni, vagy pedig idekint a saját lábamra állni. Mindkettő mellett szóltak érvek és ellenérvek, mérlegelnem kellett az anyagiakat és azt, hogy vajon melyik opciót választva érhetek majd el többet az életben?! Erre persze egyszerű a válasz, nem nehéz eldönteni, hogy Angliában sokkal többre vihetem sokkal hamarabb és könnyebben, mint odahaza, viszont a döntés nem volt ilyen egyszerű, mert bár az észérvek Anglia mellett szóltak, de a szívem visszahúzott a Kárpát-medence felé. 

Aztán május végén, amikor már 90 %-ig eldöntöttem, hogy hazamegyek, és az otthoni boldogulásba invesztálom minden 3 év alatt félretett vagyonomat és energiámat, az élet ezt is frappánsan megoldotta nekem /vagy helyettem. Van nekem egy volt hosztcsaládom, ahol én 3 éve voltam aupair, egy évet töltöttem náluk, amikor egy 6 éves kislányuk és egy pici fehér kutyusuk volt. Aki a kezdet kezdete óta olvas, emlékezhet rájuk, 2012-ben még ennél a családnál laktam mikor elkezdtem blogolni. Azt el kell mondjam, nem volt velük sem mindig felhőtlen a kapcsolatom, volt rá példa, hogy szídtam őket mint a bokrot, de mindent összevetve, összehasoníltva a többi hosztcsaládommal ők a legnormálisabbak (valamint az akkori konfliktusok így visszatekitve totál bagatell és apró kis dolgok voltak, soha semmi nagy atrocitás nem történt). Miután elköltöztem tőlük-2 éve ennek- folyamatosan kapcsolatban voltunk, kb 1-2 havonta jártam őket meglátogatni, a szülőkkel igazán jó baráti kapcsolatot sikerült kialakítanom, tudtam, hogy ők olyan emberek itt nekem Angliában, akikre bármikor számíthatok (amikor kidobott a hosztcsaládom tavaly szilveszterkor, ez a család "mentett meg", ők jöttek el értem-ezt említettem is abban a bejegyzésben). A 6 éves kiasszonyom közben felnőtt, ma már a 9. életévét tapossa és a 2 év alatt minden látogatásomkor elmondta, hogy én vagyok a kedvenc aupair-e, és mindig az leszek. :) Idő közben született mégegy baba a családban, ( kislány :) , aki ma már 2 éves, tulajdonképpen az ő életét  a születésétől fogva követem, hisz nagyon gyakran jártam látogatni. Összegezve, mindig nagyon jó emlékekkel gondoltam erre a családomra, a kisasszonyom rettenetesen hiányzott, ő a legértelmesebb, legkedvesebb-legtisztelettudóbb gyerek mind közül, akivel 3 éves pályafutásom alatt dolgom volt. Szóval május végén kaptam egy hívást az apukától, amiben ecsetelte, hogy június végétől szükségük lesz egy live-in nanny-re (mert  a jelenlegi távozik), egyrészt ismerek-e megbízható embert a melóra, másrészt pedig érdeklődött, nekem mik a jövőbeli terveim, mert engem annyira szeretnek, hogy nagyon örülnének, ha visszajönnék hozzájuk, ha csak pár hónapra is..Hát, őszintén megmondom, nem is tudtam, hová legyek, ennél nagyobb elismerést azt hiszem aupair nem kaphat, hogy egy család annyira szereti, hogy visszahívja..:) Anno én náluk aupair voltam, aupair fizuért, viszont a baba érkezésével a család aupair-ről áttért a live-in nanny-re. A nanny-nek többet kell dogoznia (heti 40 órát-én annak idején 25-öt nyomtam) viszont jóval több pénzért is.
Ez az ajánlat alaposan felkavarta az állóvizet, hisz ekkor már majdnem biztos voltam benne, hogy augusztusban hazaköltözöm és otthon próbálok szerencsét, magamban már elterveztem mindent. Kértem egy kis gondolkodási időt a volt családomtól, és közöltem, hogy mielőtt bárhogy is döntök, én már nem szeretném egy évre elkötelezni magam bentlakásos melóra egy családnál (mert oké, hogy live in nanny a munka megnevezése aupair helyett, de valljuk be, semmi különbség sincs, csak annyi, hogy több a munka és a pénz, viszont ugyanúgy  a fogadócsaláddal kell lakni.) Azt mondtam, ha vállalom is, maximum fél évre, azaz 2014 végéig, mert utána vagy hazaköltözöm Magyarországra, vagy különköltözöm itt Londonban, de már nem szeretném a gyerekvigyázók-aupairek-live-in nanny-k táborát gyarapítani, hisz 3 év elég volt ebből a buliból. A volt családom belement a fél éves "ajánlatomba" és izgatottam várták a döntésemet. Számomra pedig kezdődhetett előlről az agyalás, pont miután már elhatároztam, hogy hazamegyek..Viszont a volt családom ajánlata igencsak jókor jött, hiszen ha belegondolunk, fél év ide-vagy oda nem sokat számít. Értem ezt úgy, hogy én szeptembertől terveztem odahaza suliba járni és jogsizni stb, viszont az lebegett a szemem előtt, ha elfogadom az ajánlatot akkor maradhatok Londonban még fél évig úgy, hogy van biztos munkám, egy olyan családnál, ahol a szülőkkel baráti a viszonyom és ők is ekként tekintenek rám, ahol a gyerekek imádnak és közben tán az élet megadja nekem a végleges választ arra, hogy hol is tervezgessem a jövőmet, otthon vagy pedig idekint (meg is adta, de az majd a következő bejegyzés témája lesz.) Mert igaz, hogy már eldöntöttem, hogy hazaköltözöm, de őszintén szólva, legbelül magam is éreztem kételyeket ezzel kapcsolatban, mivel a szívem hazahúzott (ami persze nagy dolog, hisz nem mindegy, hol érzi magát jól az ember) de tán ennek következtében nem is láttam annyira tisztán. Tehát végszóként arra jutottam, hogy visszamegyek a volt hosztcsaládomhoz júliusi kezdettel, maradok náluk fél évet, kiélvezem, hogy olyan gyerekekre vigyázok, akiket imádok és nem nézem az órát minden percben, hogy mikor telik már le a munkaidő, visszamegyek a régi szobámba-minden aupair szobám közül a legjobb- és a házba, amit rettenetesen imádtam és ami számomra nagyon fontos, elképesztően tiszta is, és egy NORMÁLIS családdal élek még egy darabig, közben pedig tervezem a jövőmet.

A folyatásban beszámolok a költözésről (fúúú, mennyire megutáltam a költözködést egy életre az aupair pályafutásom alatt) és a régi/új hosztcsaládomba való újbóli beilleszkedésről, valamint egy párizsi élménybeszámolóval is mindenképpen az adósotok vagyok. Még mielőtt visszaköltöztem a régi családomhoz  de már kiköltöztem az akkori családtól, sikerült kisakkoznom egy szabad hetet, amből pár napot egy totál random ötletnek köszönhetően Párizsban töltöttem. Őrület, hogy mennyi mindenről kell még regélnem nektek, úgyhogy ezt most közzé is teszem-bár ez inkább képes beszámoló lett ma, de így is ad egy kis olvasnivalót- és aztán nekiesem a további események taglalásának. :)