2012. november 30., péntek

Negyed éve az új családommal-összegzés

Közeleg a hétvége, közeleg az idő, amikor újra találkozhatok a barátaimmal.:) Ma csütrötök van, szóval már látszik az a bizonyos fény az alagút végén.:)) Átvitt értelemben persze, mert egyeltalán nincs nehéz dolgom, ami a munkámat illeti. Éppen a nappaliban ülünk a gyerekkel, ő a Hupikék Törpikék filmváltozatát nézi ,aminél nagyon hülyeséget nagyítóval kéne keresni a filmtörténelemben Elnézést azoktól, akik esetleg szeretik (ha van ilyen) de a sok agyatlanság közül amit életemben láttam, ez a film viszi a pálmát. A sztorija rubbish, és ha volt nyeresége a filmnek azt is csak annak köszönheti, hogy 3D-s..Én sosem értettem mi a jó abban, amikor rajzolt figurákat tesznek be rendes filmekbe, húsvér emberek közé, akiknek ez egy kicsit sem furcsa, hogy két dimenziós, totál természetellenes színű, nyekergő hangú, sliccig sem felérő alakokkal beszélnek, esznek, élnek együtt. Tényleg sorry azoktól, akik szeretik az ilyen filmeket, ez csak az egyéni véleményem.
Szóval gondoltam remek alkalom ez arra, hogy idefirkantsak valamit, leglább nem a filmet bámulom (már másodjára), bár hallani mindent hallok, de próbálok nem oda koncentrálni.:D

Ma reggel suliba menet, ami mindössze 5 percet vesz igénybe, mivel ugyanabban az utcában lakunk, mint ahol a suli van (egész pontosan 20 házzal arrébb) a gyerekkel láttunk a házunktól egy perc sétányira egy fejrállt kocsit. Szegényem biztos elszállt a közeli éles kanyarban, és a járdán landolt. Sebesülteket nem láttam, a kocsi utasait addigra már biztos elvitték, nem tudom mennyire lehettek súlyosak a sérüléseik, de a kocsi szélvédője betört és láttam a kipukkadt légzságokat is..:S Mivel a kocsi még félig a járdán volt (akkor próbálták meg elszállítani) és a járda egyik felén az autóút, a másik felén meg bokrok vannak, így az árkokon-bokrokon másztunk át a kölyökkel, hogy eljussunk a suliba. Amikor már hazafele mentem félig elvontatták az autót a járdáról, és mellette az úton meg szorgosan terelték a forgalmat. Mik meg nem történnek a kis utcánkban..:S

Holnap után lesz 3 hónapja, hogy itt vagyok az új családomnál. Írnék most erről egy kis összegzést, mit is hozott számomra ez a negyed év (jóég, már negyed éve, hogy itt vagyok ?).
Nagy reményekkel költöztem el az előző családomtól, Észak-Londonból. Bár sosem panaszkodtam róluk kölönösebben, mert nem vagyok az a fajta, de egy-két írásomban azért utaltam rá, hogy ott nem volt minden fenékig tejfel. Rossznak egyeltalán nem mondanám, megbántam, hogy náluk voltam? Egyeltalán nem. Az a fajta ember vagyok, aki nem szokta megbánni, amit tett. Sokszor van az, hogy döntésképtelen vagyok, hogy sokat hezitálok, agyalok mielőtt meghozok egy döntést, de amikor döntök, akkor akárhogy is sül el a dolog, nem szoktam megbánni. Sosem tudhatjuk ugyanis mi lett volna ha? Például, ha teszek valamit, és nem úgy alakul, ahogy én azt terveztem, akkor sem szoktam bánkódni, és azzal ostorozni magam, hogy "mért nem tettem az ellenkezőjét?", mivel sosem tudhatom, lehet, ha az ellenkezőjét tettem volna, akkor még ennél is rosszabb lenne. Amikor hibát vétek, akkor is azt gondolom, hogy oké, ez már megtörtént, mit tanultam belőle, mi az, amit legközelebb másképp kéne csinálni? Minden jó /és rossz/ döntésem tett olyanná, amilyen most vagyok.Márpedig büszke vagyok arra, aki vagyok.  Ugyanezt tudom hozzáfűzni az előző családomhoz, nem mindig volt náluk egyszerű dolgom, de rengeteget tanultam és ezáltal jobban tudtam, hogy a következő családomnál mit akarok, milyet akarok, mik az erősségeim és mik azok, amikben nem igazán vagyok jó (pl rájöttem, hogy jobban utálok takarítani mint hittem, mondjuk ez nem magának a takarításnak, hanem annak köszönhető, hogy ott a 30 órámból 20-at ganajoztam, ami nem volt túl felemelő).
Nagyon fontosnak tartom viszont az emberi kapcsolatokat, sőt, a normális emberi kapcsolatokat, és azt az elvet vallom, hogy hidat nem égetek fel magam mögött, így békében váltam el tőlük, nem szóltam vissza szinte semmire, nem reklamáltam, mert sosem lehet tudni mikor lesz szükségem a segítségükre, meghát mivel egy évig voltam ott, így a tőlük kapott referencia még egyszer jól jöhet. 

Szóval, mint említettem, nagyon bizakodva jöttem ehhez a családomhoz, mivel őket már tudatosan kerestem, 2 hónapig tartott, de rátaláltam a számomra tökéletes családra. Mikor őket kerestem már megvoltak a konkrét elképzeléseim, akármire nem bólintottam volna rá, amit szerettem volna azok dióhéjban: egy gyerek, több fizu, közel a belvároshoz, no takarítás, és kevesebb munka. Igen, tudom, hogy ez így furán hangzik, "álmodik a nyomor" gondolhatnák sokan, mikor megfogalmaztam magamnak, hogy miket szeretnék én is elgondolkodtam rajta, hogy "basszus, ez lehet túl sok, mit akarok én és tán nem fog működni", de másfél éves aupair tapasztalattal a hátam mögött már nem értem volna be akármivel. Már majdnem 2 hónapig kerestem hiába, és már azt hittem, hogy ilyen család, amilyet én keresek nem is létezik, de aztán megtaláltam Őket. /Amikor megtaláltam a mostani családomat illetve a velük való interjúról itt olvashattok, én most olvastam újra és tök jól esett egyet nosztalgiázni.:)/

A beköltözésem óta eltelt 3 hónap, átestünk már egys-máson, olyasmikre gondolok, amelyekből kiderül ki-hogyan viselkedik bizonyos helyzetekben, pl volt már suliszünet, kaptam fizetett vakációs hetet, volt, hogy ők vagy én az utolsó pillanatban módosítottuk a megbeszélt hétvégi terveinket és egymáshoz kellett igazodnunk. Tehát ezek után, hogy már mögöttünk van jópár olyan szituáció, amelyek akár próbára is tehették volna a kapcsolatunkat, nyugodtan mondhatom, hogy jól választottam, hogy idejöttem, ők, az életfelfogásuk majdnem mindenben hasonlít az enyémhez, és számomra ők a "tökéletes"  család.A tökéleteset azért tettem idézőjelbe, mert mindenkinek tudnia kell, hogy tökéletes család nincs. Még azok a családok, ahol tényleg rendben van minden, ott is biztosan vannak néha összezördülések, szóval a tökéleteset én itt úgy értem, hogy amennyire egy hosztcsalád tökéletes lehet.  Mivel már eltelt egy negyed év, és még mindig ugyanolyan kedvesek és közvetlenek velem a szülők, mint az elején, és még mindig ugyanannyit dolgozom, mint az elején, így bizton állíthatom, hogy ez már nem csak a kezdeti álkedvesség, aminek minden aupair hajlamos bedőlni, hanem ők tényleg ilyenek, és boldogsággal tölt el a tudat, hogy ennyire stabil emberekkel tölthetem a következő évemet.

Mikor ideköltöztem már első este együtt vacsoráztunk a szülőkkel, és boroztunk, ami nekem azután, hogy az előző családomnál egy évig egyedül kellett nyammognom az ételeim felett,- mert ők velem nem nagyon szocializálódtak- igazán jól esett. Még első este, mikor felmentem a vacsi után a szobámba, nagy felkiáltójelekkel írtam a barátnőmnek, hogy "I'm part of a family again" :)) Erre tisztán emélkszem, és tudtam, éreztem, hogy ez nem fog megváltozni a jövőben sem.
Az elején az anyukával leültünk és tisztáztuk, hogy mik a kötelességeim, és ehhez ők azóta nem tettek hozzá pluszban semmit, nem varrtak a nyakambe ezt-azt, ahogy sok család teszi, hanem pont, hogy elvettek belőle (nem sok mindent persze, de volt, ami ki lett húzva a to do list-emről.) A munkám nagyon-nagyon egyszerű, nem tudom,létezik-e aupair, akinek könnyebb dolga van, de itt nekem csak a gyerekkel kell foglalkoznom, a házimunka pedig a heti egyszeri gyerekszoba és a fürdőszobánk kitakarításában (együttvéve egy óra) és 45 perc vasalásban ki is merül. Nem kell hajnalban kelnem, bár ebben közrejátszik az is, hogy közel lakunk a sulihoz, de a szülők is igyekeznek a lehető legtöbb időt tölteni a kissráccal, és amikor ők itthon vannak, akkor nekem semmi kötelezettségem nincs. Hétvégén nem kell dolgoznom, néha bébiszittelek, de ezt előre megbeszéljük, eddig mindössze egyszer volt olyan, mikor viszonylag későn szólt anyuka a hétvégi szittelésről (ez  a múlt vasárnap volt, mikor az X Factorba mentek), de akkor is csak relatíven szólt későn, szerda este, mert általában minimum egy héttel előtte szokott szólni. De mikor múlt vasárnap szittelnem kellett akkor kaptam csokit:D és vacsira megvették a kedvenc pizzámat (annak ellenére, hogy volt itthon kaja.)
Még a legelején 4 hét fizetett szabadságban állapodtunk meg, amiből egy hetet már meg is kaptam, mikor elutaztak. Azon a héten nekem a világon semmi dolgom nem volt,  a hűtő tele volt kajával és emellé kaptam külön pénzt, hogy megvegyem, ami még jól esik.
Amikor őszi szünete volt a gyereknek, akkor be lett íratva egy sporttáborba, aminek következtében én ezeken a napokon is kaptam 5 óra szabadidőt, tehát nem volt rámsózva egész nap a gyerek, ahogy ezt sok helyen csinálják.
Ami még nagyon jól esett, hogy anyukával október végén , a második hónap elteltével leültünk, mert mondta, hogy beszélni akar velem. Én először megijedtem, hogy tán nincs megelégedve velem, de csak azt akarta elmondani, hogy mennyire nagy segítség vagyok (pedig tényleg alig kell csinálnom valamit), teljes mértékben tagja vagyok  a családnak, és a gyerek nagyon szeret engem, és meglepte őt is és apukát is, hogy a kisfiú mekkora tiszteletet mutat felém. Ezen kívül pedig, mint említettem, az egyik teendőmet (a gyerek ruháinak mosását) kihúzta a listámról (mert ő kimossa őket a sajátjaival a hétvégén, így nem kell többször feleslegesen beindítani a gépet.)
Van takarítónénink is, aki 2 hétig szabadságon volt nemrég, és ezalatt a 2 hét alatt anyuka megkért, hogy az alsó szintet (konyha, nappali, játszószoba) heti egyszer takarítsam ki, de erre sem utasított, csak annyit mondott, hogy ha meg tudom csinálni, annak ő nagyon örülne, de ha úgy döntök, hogy nem akarom, akkor sincs semmi gond, mert akkor megcsinálja ő a hétvégén. Természetesen nem mondtam nemet, sőt, az én részemről alap volt, hogy besegítek, mert ennyit úgy gondolom megtehetek.
Anyuka is és apuka is nagyon jófejek. Azok a fajta emberek, akik nem paráznak, nem idegeskednek, nem sietnek és kapkodnak, hanem nyugiban élik az életüket, de nem unatkoznak, pl hétvégenként elmennek valahová, viszik a gyereket is , hogy valami újat mutassanak neki, rengeteget dolgoznak, de még így is jut idejük a kikapcsolódásra, és ez az életfelfogás nekem nagyon tetszik. Anyukáról már írtam, vele nagyon sokat beszélek, minden este együtt vacsizunk stb. Apuka sokat utazik, így őt nem látom túl gyakran, de nagyon jószívű figura, mikor volt a gubanc az NI numberemmel, akkor amint megemlítettem neki, egyből beásta magát a témába, hogy megoldást találjon nekem, és mindig van hozzám egy-két kedves szava.
Ha elmennek valahová ebédelni/vacsorázni és én is itthon vagyok, akkor engem is visznek magukkal. Most hétvégén elhívtak karácsonyfát venni , bár mivel JÓHÍR, hogy találtam pluszmunkát  így lehet, hogy nem fogok tudni velük menni, de este együtt fogjuk feldíszíteni.

A kisfiúval az elejétől kezdve egy húron pendültem,pedig azt hittem nehéz lesz nekem fiúra vigyázni, mert előtte egy évig egy kislány aupair-e voltam. Aktív is nagyon a gyerek, de ha ugrálunk fél órát a trampulinon attól lehiggad valamelyest.:)) Sokat játszunk és itt limit nélkül meg van engedve a tv, szóval amikor úgy van, akkor benyomom neki tv-t (nem én erőltetem, hanem amikor ő kéri), és akkor csöndes pihenő van. A házit egyre könnyebben megcsinálja, anyuka dícsért engem multkor, mert tul. képpen én tanítom a gyereket olvasni, és mondta anyuka, hogy a kölyök tanárai azt mondták, hogy nagyon gyorsan fejlődik.:)) A kisfiú mikor idekerültem nagyon rossz evő volt, baromi lassan nyammogott el mindent, egy tál műzli vagy egy szelet pirítós legyűrése fél órába telt neki. Én mindig is azt az elvet vallottam és a rámbízott kölyköket is arra tanítottam, hogy mikor evésidő van akkor "nem nyögünk, nem tökölünk, nem nyammogunk, hanem eszünk" és nem tudom elnézni, ha valaki nem eszik rendesen, szóval a kisfiút is igen hamar átszoktattam erre, és látható a változás: reggelente 10 vagy max 15 perc alatt megeszi a műzliét, és ez neki is jó, mert tudja, hogy így suli előtt spórolt magának 15 perc játszás időt.:)) Nem hülye a gyerek,ha észérvekkel és példákkal elmagyarázok neki valamit, akkor megérti és igyekszik annak megfelőlen viselkedni.  Ha azzal "zsarolom", hogy nem nézhet este tv-t vagy nem ehet a kedvenc pudingjából, azzal bármire rá lehet venni, így ha nem viselkedik csak megemlítem ezeket neki és egyből mintagyerekké változik.:)) Vannak persze nehezebb napok, de ezt betudom a korának, alapvetően egy nagyon jó gyerek, és én úgy gondolom, hogy teljesen elfogadott engem.:))


Összességében nagyon jól érzem itt magam, és azt mondom, hogy a családkeresést nem kell elsietni, mert nekem sem hipp-hopp hullott az ölembe ez a család, hanem sokat kutattam utánuk. Megeshet persze az is, hogy már az első adódó család nagyon jó lesz, van erre is példa, de ha valaki családot keres vagy vált, akkor érdemes megfogalmazni pontosan, hogy mik a kritériumok pl : gyerekek száma, fizu, milyen környék, munka jellege, és ha ezek megvannak akkor nem szabad belőlük engedni. Ha kell akkor inkább szánjatok rá plusz egy-két hetet, de ha körültekintően választotok, akkor minden jól fog alakulni. Mint írtam, tökéletes család nincs, az embernek még a saját családjában is vannak összezördülései, hát még ha bekerül egy idegen családba egy idegen országban akkor sanszos, hogy ott is lesznek, de türelemmel és alkalmazkodóképességgel mindent meg lehet oldani. Apropó, én csak azoknak ajánlom az aupair munkát, akik nagyon türelmesek és nyitottak, mert akármennyire is jó a család, de mivel itt mi vagyunk az újak, így nekünk kell alkalmazkodunk, mivel a család a mi kedvünkért nem fogja megváltoztatni az életstílusát. És ez így van rendjén, jó lecke ez a fiataloknak, mint ahogy már írtam, rengeteget tanulhat az ember, nem csak más kultúrákról, hanem saját magáról is.
Én most egy kicsit úgy érzem, hogy ez, a mostani családom és az itteni évem afféle "jutalomév" , jó itt lenni és rengeteg tervem van a jövőre nézve, bár még mindegyik egy kicsit ködös,de szerepel a sokminden közt az amerikai auapairkedés, ehhez előbb azonban jogsit kell szerezni. Az angol jogsinak már utána néztem, tisztában vagyok minden lépéssel és az árakkal (hát, nem adják olcsón) de le fogom tenni akármibe is kerül, mert így vagy úgy, de jogisra szükségem lesz. Már meg is tettem az első lépést, ma voltam új szemüveget csináltatni, mert a régim már 7 éves, alig látok ki rajta olyan karcos, és azzal szerintem engem nem engednének a volán mögé. 90 fontba került, de most egy pár évre le van a gond róla. Úgy döntöttem, hogy vezetni február végén kezdek el, addig is bevágom angolul a kreszt kívülről-szöveggel-szolmizálva, hogy mindent felfogjak majd, amit az oktató mond és addig a pénzt is gyűjtöm, mivel mostmár lesz pluszmunkám is.  Amcsi mellett még ott van lehetőségként a mindig imádott légiutaskísérői-munka és ha nem aupairnek megyek Amerikába, akkor valami gyerektáborba animátornak.

De ez még a jövő zenéje, alakul még minden, a lényeg, hogy per pill élek itt mint hal a vízben, és jó helyen vagyok, olyan emberekkel akik támogatnak és a családjuk részeként kezenek.:))

2012. november 28., szerda

"Megvilágosodás"

Nem aupairkedéssel kapcsolatosan fogok ma írni, sokkal inkább magánéleti jellegű lesz, bár nem igazán szoktam lelkizni a blogba, de újabban történt egys-más, amit ki kell írnom magamból.
Minden aupair és azok, akik hosszabb időt töltetnek külföldön valószínűleg sokat tudnának mesélni az otthon hagyott barátokról, és arról, hogyan változott a távozásuk után a kapcsolatuk. Sok blogban olvasok arról, és sok ember mesélt már nekem arról, hogy az otthon hagyott barátok egy bizonyos részével a küldöldre költözésük után elhalványodott a kapcsolat vagy akár megszűnt.  Nekem, mikor elhagytam Magyarországot nem sok  barátom volt otthon. Igazi barátom 2 volt, és mellettük rengeteg "haver" jellegű kapcsolat és ismerős. A 2 barátommal azonban azóta is tartom a kapcsolatot, bár körülbelül csak havi egyszer beszélünk, de mindig ott tudjuk folytatni ahol abba hagytuk.

A mai bejegyzésben egyikük (A) előtt szeretnék tisztelegni. A-tól akkora segítséget és lelki támaszt kaptam mielőtt ide kijöttem, amekkorát el sem tudtam volna képzelni. Angliába vezető utam ugyanis koránt sem volt zökkenőmentes és rengeteg dolog volt, amiről senkinek sem beszélhettem, amiről senki nem tudhatott, de A-val kapcsolatban úgy éreztem, hogy neki mindent elmondhatok. Tudtam, hogy ő nem fogja tovább adni a titkaimat és, hogy segíteni fog, amiben csak tud és jól gondoltam, velem volt, amikor senki más. Neki akármit elmondhattam, semmi miatt nem nevetett ki és nem nézett le, nem ítélkezett még akkor sem, amikor mindenki más ezt tette volna. Ez volt otthon.

Mióta kijöttem Angliába nagyon sokat emailezünk és chatelünk, nagyon jó volt, főleg a kezdeti időkben mikor itt még nem voltak barátaim, hogy számíthattam valakire, hogy volt, akinek elmondhattam ügyes-bajos dolgaimat. Mint már említettem, havonta kb egyszer beszélünk, mert neki is megvan a saját élete, egyetemre jár, koliban él és emellett sok közösségi feladatot is ellát (amelyek előtt mélyen meghajtom a fejem), és én is élem mindennapjaimat így lehetséges az, hogy ritkábban beszélünk, de ez a barátságunk minőségét egyeltalán nem befolyásolja, hisz mindent tud rólam a blogból és ő is rendszeresen ír magáról.
Közben én idekint is szereztem barátokat, aminek roppantul örülök, mert idekint, ahogy azt minden aupair tudja, elég kiszolgáltatott helyzetben van az ember lánya, így a baráti kapcsolatok felérnek a biztonsággal, a létezéssel és számomra kb az egész világgal.
Ennek ellenére az utóbbi időben volt egy néhány hetes időszak amikor különféle eseményeknek köszönhetően egy kisebb fajta lelki válsággal néztem szembe, pedig én alapjáraton nem vagyok sem szomorkodós, sem lelkizős, inkább az 1000 fokos vigyor és az optimizmus jellemző rám. Ennek következtében nem tudtam, hogy hová tegyem a kettős érzéseimet, hogyan is kéne a szituációt kezelnem.

Aztán pár hete egyik este beszélgettem A-val. Kérdeztem Őt arról, hogy van, mit csinál stb majd "rám tértünk", és elmondtam, hogy mi az, ami mostanában bánt. Lelkileg A sokkal érettebb, mint én, noha 2 év van köztünk az én javamra. Én úgy gondolom, és mindig is úgy gondoltam, hogy a kor nem számít, lehet, hogy valaki fiatalabb nálam de sokkal bölcsebb és érettebb, és a fordítottja is megeshet, hogy valaki esetleg idősebb nálam de érettségben ez nem látszik meg.
Számomra már nagyon sokszor kiderült, hogy A-nak mennyire jó rálátása van a dolgokra, mennyire empatikus és érett, és ez most sem volt másképp. Segített felnyitni a szemem és rávilágított olyan dolgokra, amelyeket tulajdonképpen én is láttam de valamiért ezelőtt nem akartam róluk tudomást venni. Realizáltam, hogy túlságosan egyfelé koncentráltam és ebből kifolyólag nem vettem észre azt, hogy mennyi más jó és aranyos ember van körülöttem, hogy mitől/kiktől fosztottam meg magam.
Ahogy beszélgettünk a problémáimról azt vettem észre, mintha azok maguktól elmúlnának (pedig előtte volt egy-két nyugtalanabb éjszakám miattuk), úgy éreztem, mintha megvilágosodtam volna, és a kettős érzések elmúltak, a lelki válság szintén és újra a pozitivizmus és a pörgés uralja mindennapjaimat. Szétnéztem magam körül és rájöttem, hogy nagyon szerencsés vagyok, amiért ennyi jó és kedves ember vesz körül, és nem is tudom, hogy ezt a sok jót minek köszönhetem, valamikor valami nagyon jót kellett tennem, de mindenesetre hálás vagyok.

Nagyon köszönöm Neked, drága barátnőm, hogy ismét segítettél nekem, még ilyen nagy távolságból is képes vagy jobban átlátni a dolgokat, mint én magam és köszönöm, hogy mindig számíthatok Rád. Remélem, hogy egyszer meg tudom hálálni ezt a sok jót, amit Tőled kaptam. Azért írtam meg ezt a bejegyzést, hogy biztosítsalak, hogy a jó úton jársz.:) <3


                                                                     "A-nak"

2012. november 25., vasárnap

Let's get crazy-avagy a hétvége

Egy újabb hétvége, annak is a végén járunk, vasárnap délután 5 van és én éppen itthon bámulom a falat, mivel bébiszittelek.:S Ilyen még az aupair pályafutásom alatt sosem volt, hogy vasárnap délután szittelnem kellett volna, szóval mostmár ezt is kipipálhatjuk. A szülők az X-Factor döntőjébe mentek, az eredményhirdetésre, ugyanis anyuka kapott 2 ingyen jegyet (V.I.P. -csak úgy mellesleg) szóval míg én a tv-n keresztül fogom bámulni, hogy ki esik ki, ők a helyszínen a színpad mellett fognak koktélozni, nem is rossz azért.:))

Péntek este nem mentem sehova mert 7-ig dolgoztam és utána már fáradt voltam, de vettem egy sört és élvezve a szobám és az ágyam kényelmét filmet néztem.

Tegnap, azaz szombaton Zsófival mentünk Londonban egy kis karácsonyi hangulatot keríteni és megőrülni.
Idekint Angliában már szeptemberben elkezdődik a karácsonyi készülődés. Nem viccelek, bizonyos boltokban már szeptember elején kihelyeznek karácsonyi díszeket, lapokat stb. Annak ellenére, hogy itt november elején van a Haloween, ami szintén ünnepszámba megy, a karácsonyi cuccokat rendszerint a haloweeni dolgokkal együtt kezdik árusítani. Mondanom sem kell, elég korainak tartom. London november elsejétől teljes "harci díszben" áll, karácsonyi égők minden villanyoszlopon és a villanyoszlopok között hatalmas kivilágított figurák, télapók, angyalkák, műhó, karácsonyfák, tehát akkora giccsáradat, amekkorát csak el lehet képzelni. És nem csak London központjában, de a külvárosban is, ahol én lakom ott is.


 
 
 
 


Van egy karácsonyi vásár-és vidámpark, amit minden évben megrendeznek a Hyde Parkban, mégpedig a Winter Wonderland. Ahogy a neve is utal rá ez tényleg maga a Csodaország, rengeteg alpesi kunyhóra emlékeztető karácsonyi égőkkel kivilágított bódé ahol a különféle kézműves portékáktól kezdve az ékszereken át a ruhákon keresztül mindent meg lehet venni, ezen kívül ételeket a világ minden tájáról, van egy mini német sörkert is és egy magyar pult, ahol hurka, kolbász és szaloncukor mellett még gulyáslevest is árulnak. A vásár rész után pedig jön a személyes kedvencem, mégpedig a vidámpark rész. Mindenféle őrültnél őrültebb hintákkal, igazi nyugat-európai szintű felszereltséggel. Ilyen hitákat, amik itt vannak Magyarországon egyetlen búcsúban sem lehet megtalálni, ha azt hitted, hogy a Break Dance valami, akkor itt elég felülni valamire és rájösz, hogy az egy nagy semmi.

Én már tavaly is voltam a Winter Wonderlandon és kb minden héten ott hagytam a fizetésem felét. Mindig felültem valamire és fogyasztottam valamit a bőséges kínálatból, Szilveszter éjszakáján például cipóban tálalt gulyáslevest. 

Tegnap Zsófival találkoztunk a Winter Wonderland bejáratánál. (Zsófi is ott volt múlt héten amikor a magyar lányokkal palacsintázni voltunk, ott ismertem meg.) Ő is nagyon izgatott volt a hely miatt, neki ez volt az első alkalom, hogy ott járt, de egyből beleszeretett a helybe. Először bejártuk a vásárt, majd a vidámpark következett. Én imádom a vidámparkokat és az őrült hintákat, szóval az nekem felért egy menyországgal. Megnéztük az összes hintát, én realizáltam, hogy kb ugyanaz van, mint a tavalyi évben, egy-két újítástól eltekintve, majd kiszemeltem magamnak az AIR nevű hintát. Az AIR-en tavaly háromszor is ültem, mindháromszor egyedül mert senkit nem tudtam rávenni arra, hogy jöjjön velem. Féltem, hogy ez idén is így lesz, de Zsófit addig fűztem, amíg végül rábólintott, hogy felül velem. Gyorsan megvettem a jegyeket mielőtt meggondolja magát, és a szakadó eső ellenére vidáman rohantunk a hinta felé. Az AIR-ről azt kell tudni, hogy jó magasra felmegy, és forog össze-vissza, előre-hátra és fejjel lefelé. Annyira magas, hogy én tavaly a tetejéről láttam a London Eye-t, pedig az jó messze van a Hyde Parktól.  Mivel szakadt az eső így rajtunk kívül nem sokan ültek a hintán. A menet mindössze 3 perces, de mikor az ember rajta ül akkor ez sokkal többnek hat. Nagyon gyors ez a hinta, és van, mikor egyszerre háttal és fejjel lefelé zuhansz és azt az erőhatást, amit akkor éreztem, azt leírni sem tudom. Amikor zuhant akkor olyan érzésem volt, mintha a testem a hintával együtt zuhanna de a gyomrom még fent maradt a levegőben. Az utolsó fél perc a legdurvább, akkor kb 2x olyan  gyors mint az elején és akkor már én is-aki amúgy imádja ezeket az őrültségeket-azt kívántam, hogy oké, mostmár legyen vége. A neten találtam egy videót, az erőhatásokat nem adja vissza, de egy képet ad arról, hogy is néz ki egy menet ezen a hintán:
 
 


Zsófival végigsikítottuk az egész menetet, majd szédelegve, teljesen megázva szálltunk le, de mindketten abban a tudatban, hogy abszolút megérte felülni rá. Zsófi mondta, hogy egyeltalán nem bánta meg,hogy felült velem, és hatalmas élmény volt, szóval ha ti is a Winter Wonderlandon jártok, ki ne hagyjátok az AIR-t.:))

Kedvünk lett volna még sokmindenre felülni, de mivel szakadt az eső, így inkább gyosan mentünk mégegy kört a vidámparkon és a vásáron, és eldöntöttük, hogy a jövő héten is jövünk és kipróbáljuk a többi őrültséget is.
Íme még két videó, azokról a hintákról, amelyeken én tavaly ültem és imádtam.

Az egyik a Power Tower, ami 13 emelet magasságba megy fel és onnan dob le székbetapasztó sebességel. Ezen tavaly kétszer ültem, egyszer világosban és egyszer már sötétben. Mindkétszer hihetelten szép londoni panoráma tárult elém, mivel odafentről szinte tényleg az egész várost látni, bár nem sokáig élvezheti az ember a látványt, mert ahogy felér, 4G-s sebességel dobja le a hinta, ez is egy olyan élmény, amit mindenkinek át kell élnie.



Ezzel is nagyon szemeztünk tegnap, de egy napra az AIR elég volt, és jövő héten úgyis egy nagyobb társasággal megyünk majd a Winter Wonderlandra, és felcsalunk magunkkal minél több embert..:)

A másik, ami tavaly nagyon tetszett és szintén kétszer is ültem az a SKI PARTY. Ehhez tényleg semmit nem tudok hozzáfűzni, szavakkal kifejezhetetlen amit ezen éreztem. Hihetelenül gyors, és ki is van írva a hinta mellé, hogy szív-és gerincbántalmakkal rendelkezőknek nem ajánlott, és hát ezt meg is tudom éretni. Ez a hinta hasonlít a Magyarországon nagyon népszerű breakdance-hez, de az a nagy különbség, hogy ez felemelkedik a levegőbe és szintén fejjel lefelé megy szóval az evés nem ajánlott előtte.:)) Imádtam ezt is.

 


Rengeteg szép dolgot láttunk még a vásáron pl csokiszökőkutat, óriás mikulásokat, és gyönyörű karácsonyi világítást, valamint egy jó híra jégkori szerelmeseinek, hogy van jégpálya.

 
 
 
 
 
 


 





Páwör Táwör
 
 
 
 
AIR
 
 
 
Kb fél 5kor megéhetztünk és elgyalogoltunk a Victoria stationhoz, a magyar palacsintázóba és megleptük magunkat én egy fahéjas, Zsófi meg egy nutellás-almás palacsintával. Egy jót beszélgettünk, majd úgy döntöttünk, hogy még éhesek vagyunk és rendeltünk isteni finom babfőzeléket. Komolyan mondom, le sem tudom írni milyen finom volt, pont olyan, ahogy a Nagymamám csinálta régen, finom parasztkolbász volt benne. Ezt a helyet is mindenkinek ajánlom, nagyon kedves magyar kiszolgálók vannak és magyaroknak 20 % árengedmény jár.
 
 
 


Zsófival még beszélgettünk jó sokat, majd nyugtával dícsértük a napot és 8 körül elindultunk haza. Elképesztően király napom volt, nagyon jó társaságban töltöttem hisz Zsófi nagyon aranyos és nagyon várom már, hogy jövő héten is menjünk a Winter Wonderlandra, azt hiszem sanszos, hogy idén is ott fogom elverni a fizumat amíg a hely nyitvatart. Btw  A W.W. január 3-ig nyitva van, tehát aki akar bőven van még idő menni, bár ha egyszer az ember elmegy oda, akkor valószínű, hogy az összes hétvégét ott akarja majd tölteni.:))


Ma délután a helyi svéd aupairrel, Majával mentem ebédelni. Kiszemeltük magunknak a mekit, és egy nagy dumaparti keretében elfogyasztottuk menünket, amit megspékeltünk egy fagyival is a végén. Volt miről beszélni, mert már 2 hete nem taliztunk, de mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, nagyon megkedveltem őt is. Maja is volt a hétvégén a Winter Wonderlandon és őt is ámulatba ejtette a hely, szóval a következő hetekben együtt is ellátogatunk majd oda.
 
 


Aztán délután 4-re haza kellett jönnöm, mert a szülők az X-Factorba mentek és én meg a gyerekre vigyázok, konkértan ő a Shrek-et nézi én meg blogolok közben. Amúgy azon kívül, hogy itthon kell ülnöm nem para, mert a gyerek elvan a tv előtt, mindjárt megvacsiztatom, aztán fürdés, és megy is aludni. Ma este még átjön a Zita, tehát az unalom, mint fogalom nem is nagyon ismert errefelé.

Úristen, jövő héten már december lesz, advent majd hipp-hopp és karácsony. Karácsonyra itt fogok maradni de mivel itt lesz még egy csomó barátom így majd tervezünk valamit, egy közös vacsorát finom magyaros menüvel és deszertekkel, de ez még a jövő zenéje. Tavalyi karácsonyt is idekint töltöttem, bár akkor a barátaim közül senki nem maradt itt, így végig unatkoztam, (bár szabad voltam, ami a munkát illeti és nagyon jól esett pár nap nyugi), de idén nem kell unatkoznom. Rengetegen maradnak itt, úgyhogy lesznek majd bandázások, sőt valószínűleg Brightonba is lemegyek és meglátogatom Juditot, aki azóta, mióta abba hagyta az aupairkedést, a tengerparton talált munkát.

Ennyit mára, remélem sikerült egy kis karácsonyi hangulatot keltenem és , akik idekint olvasnak kedvet kaptak, hogy megőrüljenek egy kicsit a Winter Wonderlandon.:))
 
 

2012. november 24., szombat

Sima ügynek indult...

..Az NI number igénylésére utal a cím.
Ha esetleg valaki nem tudja, akkor egy gyors mondóka az NI-numberről. Ez az NI number egyfajta társadalombiztosítási-és adószámként szolgál, és akkor szükségeltetik, ha bejelentett munkát szeretne az ember vállani az Egyesült Királyság-ban. Aupair-ként erre NINCS szükség, hisz az aupairkedés nem bejelentett munka, és az aupair fizetése nem éri el az éves minimálbért illetve az adózási határt sem (és hát ugye minden aupair tudja, hogy a fizunk jóval a béka feneke alatt van de ez most lényegtelen.:S:D.)
Én azért igényeltem magamnak NI-számot, mert a rengeteg szabadidőmben plusz munkát szerettem volna vállalni, és mivel újabban nem találok sem takarítói sem bébiszitter munkákat így gondoltam elmegyek egy gyorsétterembe vagy kávézóba melózni, de ezeken a helyeken bejelentenek, ezért lenne szükségem az NI számra.  Az sem mellékes szempont, hogy egy hónapja futkozok bankról-bankra, hogy számlát nyissak de eddig minden bank elhajtott mondván nincsen bizonyítékom a lakcímemről, viszont ha van NI-numberem akkor azt elfogadják, tehát a munkakeresés mellett emiatt is fontos volt számomra az NI megszerzése.

Az igénylés menete a következő: időpontot igényelsz telefonon a hozzád leközelebb eső Job Center-ben (a neten megtalálható, de ha valakinek segítség kell priviben írjon). Nekem a telefonhívástól számítva 4 héttel későbbre tudtak időpontot adni, szóval fel kell rá készülni, hogy lesz várakozási idő (bár ismerek olyat, aki csak 2-őt várt.)
A megadott napom és időpontban elmész a Job Center-be ahol meginterjúvolnak, kérdeznek tőled jópár kérdést arra vonatkozóan, hogy miért kell neked az NI szám, mit dolgozol, és a munkáddal kapcsolatosan néhány semmitmondó kérdést. Az interjú kb 15 percig tart, majd aláírod a papírokat és mehetsz is Isten hírével, 2 munkahéten belül pedig postán kiküldik az NI-számot és onnantól kezdve dolgozhatsz legálisan bárhol.
Szóval ez az NI-number nagyon is jó és hasznos dolog, ha valaki mint pl. jómagam hosszútávra tervezi az Angliában élést, akkor kikerülhetetlen, és csak ezzel lehet legálisan munkát vállalni Angliában, tehát ez egy must have. Most viszont okuljon mindenki az én hibámból, leírom, hogy nekem hogyan is zajlott az NI-szám igénylés, mert megmondom őszintén nem éppen úgy alakult a dolog mint ahogy elterveztem. Mindenkinek azt tudom tanácsolni, ha NI-number igénylésre (vagy bármiféle hivatalos ügy intézésére megy, Angliában, angol nyelven) akkor nagyon vigyázzatok, mire bólintotok rá és mit írtok alá. Ha nem vagytok biztosak a dolgokban akkor meg inkább mondjátok azt, hogy köszi, sztornó, és rágájátok át valaki hozzáértővel a témát mielőtt újra nekiláttok.


Tehát: Én csütörtök délelőtt mentem az interjúra (aznap, amikor kijött a rendőrség). A Job Center előtt nagy tömeg fogadott, az emberek kígyóztak és szinte mindenki NI szám ügyintézésre jött. Közben a körülöttem állók párbeszédeiből megtudtam, hogy mindenki ugyanarra az időpontra jött mint én. Mivel furfangos vagyok így előre furakodtam a bejárathoz, és mikor kijött a hapsi akkor megkérdezte, hogy egyedül vagyok-e és az igenlő válasz után egyből felküldött az irodába. Odabent vártam fél órát, de ez nekem amúgy nem gond, nem halok bele egy kis várakozásba és épp semmi dolgom nem volt.
A hideg zuhany akkor jött, mikor én következtem. Megkezdtük az interjút. Az ügyintéző akihez kerültem annyira hadarta kérdéseket, hogy nem győztem visszakérdezni. Komolyan, borzasztó cikinek éreztem, hogy minden mondata után visza kellett kérdezem, és nem azért, mert nem tudok angolul, hanem egyszerűen nem érettem, hogy mit mondott a hölgy.

Az aupairek most figyeljenek! Tőlem a nő elkérte az összes eddigi hosztcsaládom címét, és a hosztanyáim neveit, és pontos dátumot is kellett mondanom, hogy kinél mikor és meddig dolgoztam. Majd megkérezte, hogy van-e a jelenlegi hosztcsaládomtól bármiféle bizonyítékom (pl szerződés) hogy náluk dolgozom? Mondtam, hogy igen, van egy 2 soros papír a hosztanyámtól, amelyben igazolja, hogy neki dolgozom, de per pillanat nincs nálam. Erre a nő (és ez még csak az interjú harmadik perce lehetett) kerek perec kijelentette, hogy akkor ő borítékolja nekem, hogy nem fogom megkapni az NI számot, ha nincs papírom. Kicsit felhúzott ez, mivel nem egy aupair-ről  tudok, akinek NI száma van, de nem szóltam semmit, nem muttattam semmi jelét, hogy ideges vagyok, haladtunk tovább az interjúval.  A legeslegnyugtalanítóbb része viszont csak eztán következett, az ügyintéző engem SELF EMPLOYED-nak, azaz egyéni vállalkozónak regisztrált be a rendszerükbe!!! Én mondtam neki (körülbelül 5ször ), hogy köszönöm, nem, én csak egy aupair vagyok, nem is rendes fizetést kapok hanem csak zsebpénzt, de a nő azt mondta, hogy ezt neki nem kell tudnia, self employed-nak ír be és kész. Kérdezem én, lehet egyeltalán ilyet csinálni??? Hogy egy ügyintéző önkényesen olyan státuszt ír be nekem, ami én NEM vagyok??  Én nem vagyok egyéni vállalkozó, az egyéni vállakozónak idekint Angliában magának kell megcsinálni az adóbevallást (a bejelentett munkásoknak a cégük csinálja), és az aupair munka egy kultúrális csereprogram, olyan szinten semmi köze nincs az egyéni vállalkozóhoz, mint a kemping sajtnak a sátorozáshoz...

Eztán feltett a nő még néhány kérdést a munkámmal kapcsolatban, majd mondta, hogy üljek vissza a váróba még fél órát, amíg leelenőrzik, hogy az útlevelem érvényes-e és nem lopott (rutin, mindenkinek leellenőrzik). Azt nem tudta megmondani, hogy mekkora esélyem van arra, hogy pozitív elbírálásban részesüljek és megkapjam az NI számot, azt mondta, hogy 2 héten belül kipostázzák levélben.

Hazaérve azonnal utánanéztem annak, hogy idekint Angliában milyen kötelezettségeik vannak a self employed- egyéni vállalkozóknak, mivel ez engem borzasztóan nyugtalanít. Felhívtam pár barátomat és írtam néhány embernek, akiknek már van ilyen NI száma, de az a baj, hogy mindenki mást mondott, vannak totálisan eltérő vélemények, vannak hasonlóak is, de azok is egy picit különböznek.

Az aupair munka ugye nem számít rendes munkának, az évi jövedelmem nem éri el az adózási szintet, a minimálbért sem, szóval én tudom, hogy elviekben nincs miért aggódnom. Az viszont tény, hogy ők nem tudják azt, hogy én aupair vagyok (mert ezt nem írták be a rendszerükbe), ők engem self employed-nak írtak be és akként vagyok nyilvántartva. Azt szintén nem tudják, hogy nekem mennyi a jövedelmem, mert mikor mondtam a nőnek, hogy én csak zsebpénzt kapok, azt mondta, hogy ezt neki nem kell tudnia. Engem pedig ez aggaszt, hogy az lehet,hogy a jövedelmem nem éri el az adózási szintet, de ezt ők nem tudják, ők rólam csak annyit tudnak, hogy én egyéni vállalkozó-ként vagyok nyilvántartva, és hát az a helyzet, hogy az egyéni vállakozó pedig adóbevallásra van kötelezve. Szóval tegnap délután remegve, kétségbeesve írtam fűnek-fának, kiírtam a gondom az londoni aupairek fészbúk csoportjába is, hátha valaki tud segíteni, de mindenféle válasznak/tapasztalatnak/véleménynek örültem. Itt szeretném megragadni az alkalmat és megköszönni Jucusnak (ha olvasol :D) , hogy megírtad nekem Eszter elérhetőségét, oriási segítség volt, nélkületek még mindig egy helyben toporognék az idegösszeroppanás határán.

Jucus barátnőm megadta nekem Eszter elérhetőségét.Eszter itt él Angliában és régen aupair volt mostmár rendes munkája van. Én ezelőtt nem ismertem Őt, de felhívtam, és elmondtam neki az egész problémát, hogy mi a gondom. Annyira ideges voltam akkor már órák óta, hogy a mondókám végére már sírva is fakadtam neki a telefonban. Eszter nagyon kedves volt, mondta hogy Ő is volt már aupair, és nagy tapasztalata van ezen a téren, és próbált megnyugtani, hogy ne aggódjak, és biztos van lehetőség arra, hogy visszacsináljuk az egészet. Én kevés ennyire segítőkész emberrel találkoztam eddigi életem során, Eszter ugyanis felajánlotta, hogy utánanéz ennek a témának, alaposan körbejárja nekem az interneten (mert én is bújtam a netet de ezt a fajta szaknyelvet nem igazán értem) és másnap, azaz pénteken délelőtt ha bemegyek Londonba akkor leülünk és kitalálunk valamit. Mindezt úgy, hogy én Neki teljesen idegen voltam, azt sem tudta ki vagyok mi vagyok, önzetlenül segített. Kicsit megnyugodtam, végülis mindig lesz valahogy, nem volt még olyan ügy, amiből ne tudtam volna kikecmeregni.

Péntek délelőtt találtkoztam Eszterrel London belvárosában. Élőben is nagyon aranyos és kedves csajszi, egyből előkapott egy pár oldalnyi papírt, amit a netről nyomtatott nekem ezzel a témával kapcsolatban. Ő is megerősített abban a hitemben, hogy az aupairt nem  egyéni vállalkozónak-nak kéne beírni. Én már elkeseredésemben azon is gondolkoztam, hogy mi lenne, hogyha kérvényezném az NI number igénylésének visszavonását. Ha egyszer magkapom az NI numbert, azt törölni nem lehet, megmarad egy életre, de arra gondoltam, hogy mivel én még most csak az igénylésnél tartok így visszavonom az egészet és akkor meg van oldva a probléma. Erre azonban valószínűleg nem lesz szükség (bár persze lehet, hogy nem is lehetséges visszavonni az igénylést sem.) Arra jutottunk Eszterrel, hogy elég lesz az, ha az egyéni vállalkozó státuszt megváltoztatom munkavállalói vagy munkakeresői státuszra. Mert ha munkaválló vagyok, akkor a foglalkoztató cég csinálja az adóbevallást, de mivel én nem dolgozom semmilyen cégnél így egészen biztosan nem érhetne semmiféle meglepetés, semmilyen adót sem kellene fizetnem. Ha munkakereső vagyok, akkor pedig értelemszerűen azért nem adóztathatnak.  Szóval lényeg a lényeg, az egyéni vállalkozó-t én át szeretném változtatni.
Eszter volt olyan kedves és ott helyben kézzel megírta nekem a kérvényt, amelyben kérelmezem a státuszom megváltoztatását.  Szépen megfogalmazta, majd odaadta, hogy itthon gépeljem be, és küldjem el nekik postán.
Eszter, nagyon nagyon hálás vagyok Neked, amiért rám szántad az időded így, hogy nem is ismertél, hihetetlenül sokat jelent és hatalmas segítség volt. A fejleményekről pedig természetesen tájékoztatlak.


Tehát, amit hozzá tudok fűzni az NI szám igényléséhez, ha aupair vagy: Ha plusz munkát (bejelentettet) akar valaki akkor csak ezzel a számmal lehet legláisan. Szóval aki hosszútávra tervezi az angliai létet, annak mindenképp kell előbb utóbb. Viszont, ha akkor igénylitek meg ezt a számot, amikor még aupair-ek vagytok és nincs semmilyen más munkátok, akkor nagyon nagyon vigyázzatok mire bólinotok rá és mit írok alá, mert én mikor aláírtam a Job Center-ben, hogy self employed vagyok, akkor még nem is tudtam igazán, hogy ez mit jelent, de mivel ezt írta be nekem a nő, így aláírtam. Mostmár tudom, hogy nekem ott erősködnöm kellett volna, hogy én munkakereső vagyok, nem pedig egyéni vállalkozó de mivel én  nem is tudtam erről az egész témáról szinte semmit (én mindössze magát a számot akartam megszerezni semmi egyéb) és hát nagyon nehéz idegen nyelven ügyeket intézni így nem akadékoskodtam. Erről az egészről én tehetek, nem akarom a Job Centerre fogni ezt az egész kalamajkát, mert nekem kellett volna jobban utánanézni dolgoknak, mielőtt interjúra megyek, a Job Centernek meg valamit be kellett írni a státuszomhoz, és mivel én nem néztem utána, így nem is tudtam, hogy a self employed nem a legmegfelelőbb. Szóval igen, igen én is ludas vagyok, bár attól függetlenül tartom magam ahhoz, hogy az aupair nem egyéni vállakozó.

Persze megvan annak az esélye, hogyha továbbra is egyéni vállalkozó maradna a státuszom akkor sem kéne fizetnem semmit, sőt, ez több mint valószínű, hogy nem kéne, hiszen jóval a minimálbér alatt keresek, szóval minden bizonnyal nem lenne belőle semmi gond. Viszont sajna én ilyen aggódós típus vagyok, tudom, hogy kicsi az esélye, hogy adóztassanak de nem szeretném kockáztatni, így beadom a kérvényt.

Azt tanácsolom azoknak, aki mennek NI igénylésre, hogy nagyon alaposan nézzenek utána a témának és az opcióknak, és az interjún legyen velük valaki, aki jól tud angolul és nem árt az sem ha jártas a témában, csak, hogy biztosan elkerüljék az effajta félreértéseket, mint ami velem is történt. Az NI kell, nem lehet kikerülni és hasznos is nagyon, de mint mindennel kapcsolatban, ami idegen nyelven van, legyen mindenki nagyon körültekintő.

Szokták mondani, hogy mások hülyeségeiből kell tanulni; én tanultam a sajátomból ti meg tanuljatok az enyémből.

2012. november 23., péntek

A rendőrség megbízható

Ma mikor elmentem délelőtt NI number interjúra (ami külön megér egy misét, de majd a köv.bejegyzésben), mint ahogy mindig, most is bekapcsoltam a riasztót a házban, mielőtt elhagytam. Hozzánk minden csütörtökön jön a takarítónő, akinek kulcsa van a házhoz. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy mi van ha ő nem tudja a riasztókódot, de aztán gondoltam, hogy áhh biztos tudja, hisz már 8 éve ő a család takarítónője.
Aztán majd 2 órával később mikor jövök haza látom, hogy egy rendőrautó áll a ház előtt.  Frankón, a Metropolitan Police (ismertebb nevén a Scotland Yard) itt várt a ház előtt arra, hogy hazajöjjek. Megyek be a házba és megcsapta a fülem egy monoton pittyegés. Egyből rájöttem, hogy a takarítónéni valószínűleg nem tudta a riasztókódot, és nyilván mikor bejött megszólalt a riasztó, ami kijelzett a helyi rendőrségen.
Gyorsan kikapcsoltam a riasztót, és kérdeztem a takarítónénit, hogy mi történt. Gyanúm beigazolódott, és az történt, hogy mivel nem tudta kikapcsolni a riasztót így kijöttek a rendőrök. Próbálta hívni a hosztanyámat, a ház tulajdonosát, de nem érte el, ezért vártak a rendőrök a ház előtt arra, hogy valaki hazajöjjön a családból (jelen esetben én) és kikapcsoljam a riasztót. Tőlem a zsernyákok nem kérdeztek semmit, látták, hogy bejöttem a házba és kikapcsoltam a riasztót, és eztán kereket oldottak.
Nem győztem elnézést kérni a takarítónénitől, aki biztos jól megijedt, bár nem tudtam, hogy ő nem tudja a kódot. Ő mondta, hogy ne aggódjak, semmi gond és utólag már csak nevetett az egészen. Szegénynek kb fél órán keresztül kellett a monoton pittyegő zajban takarítania.
Azért ezt amúgy jó tudni, hogy ilyen jól működik a riasztórendszer, mert ha neadja az Ég egyszer tényleg betörne valaki vagy valami gebasz lenne akkor mostmár tudom, hogy a jard nem késlekedik a segítségnyújtással, tulajdonképpen még akkor is kijöttek, amikor semmi szükség nem volt rájuk haha :))

Este mikor a hosztapu hazajött elmondtam neki az egészet, nem győztem neki is sorry-zni, de  nem dúlta fel különösebben a dolog, nem szólt semmit, kérdezte, hogy volt-e valami gubanc a rendőrökkel vagy csak megvárták míg kikapcsolom a riasztót. Majd nevetve hozzátette, hogy : "Oké, mostmár tudjuk, hogy a rendőrség megbízható.":))

2012. november 22., csütörtök

Majdnem tűzvész, az aupair és a háziállatok

 
Hát, tegnap este úgy döntöttem bolognai spagettit főzök, ám mivel anyuka még nem volt itthon 7-kor sem (új munkahelye van és még most illeszkedik be) így gondoltam , hogy bekapcsolom a gyereknek a tv-t a konyhában, odahozta a játékait én meg békésen nekiálltam főzni. Tök idilli volt, a gyerek minden gond nélkül megette a vacsiját, csendben eljátszott a tv előtt én pedig nekiálltam az étel elkészítésének. Olyan béna lábasunk van viszont, hogy a füle is fémből van, nincs rajta semmi hőálló anyag így gondoltam konyharuhával fogom meg, amíg kevergetem a hozzávalókat.  A gond abból adódott, hogy a gyerek egy pillanatra kiment a konyhából majd valamit hozott és kérte, hogy nézzem meg. Így tettem, és ez a 2 másodperc pont elég is volt arra, hogy a rongy hozzáérjen a max-ra feltekert gázhoz és lángra kapjon. Már lángolhatott egy pár másodpercig mire észrevettem, mivel mikor megláttam mi történt, akkor már a rongy szinte egész felülete lángokban állt, épp csak az a pici része nem ahol fogtam, de az ujjaimon már éreztem a lángok perzselését. Még szerencse, hogy amúgy nem vagyok pánikolós, gyorsan kapcsoltam, elviharoztam a ronggyal a csapig, és ráengedtem hideg vizet, néhány másodperc alatt el is múlt a krízis. Hadd ne mondjam mennyire voltam megijedve, mivel ha még néhány másodpercig nem veszem észre, hogy kigyulladt a rongy (ami félig a kezemben, félig a konyhapulton volt) akkor a pultot is megkapta volna amit egy kicsit nehezebb lett volna eloltani és utána kimagyarázni. Ráadásul a gyerek is otthon volt velem, akiért én felelek, ilyen helyzetben magasról lesz@rom a konyhát meg a pultot de bele sem akartam gondolni mi lett volna ha nagyobb baj lett volna. De hálistennek nem lett, a rongyot eloltottam, volt egy pici füstszag de simán kiszellőzött pár perc alatt. A gyerek észre sem vette,(mert mikor kigyulladt a rongy ő pont akkor ment vissza a nappaliba így ő nem volt veszélyben) el volt foglalva a játékaival, én pedig gyorsan kukáztam az megpörkölődött mosogatórongyot. Néhány perccel később remegő kézzel ugyan folytattam a főzést. Ennyit tehát a tegnap esti "kalandomról". A kaja amúgy finom lett és anyuka nem győzte dícsérni. (A tűzről nem szóltam, de amiről nem tud az nem fáj neki.)


Evezzünk más vizekre, a napokban sokat gondolkoztam a háziállat témáról, mert az aupair-nek ha belegondolunk, egyeltalán nem mindegy, hogy van-e állat a háznál vagy sem, kell-e heti plusz x órákat takarítani/bosszankodni avagy sem, tehát ezt a "házziállat kérdést" fogom most egy kicsit boncolgatni.

Főleg azoknak, akik még most készülnek aupairkedni, biztosan fontos szempont, hogy van e háziállata a fogadócsaládnak. (Aki meg már volt aupair, biztosra veszem, hogy megvan a véleménye róla.)
Nekem 3-ból 3 hosztcsaládomnak volt háziállata, így teljes biztossággal kijelenthetem, hogy aupair-ként szívás, ha állat van a háznál. (Ezt mondom úgy, hogy ORIÁSI állatbarát vagyok.) Tehát ha elfogadtok tőlem egy tanácsot, nagyívben kerüljétek el a háziállatos családokat.
Mielőtt belemegyek a téma alaposabb kivesézésébe előrebocsájtom, hogy otthon Magyarországon nekem is van 2 kutyám, rajtuk kívül volt már papagájom és höcsögöm valamint halaim, szóval nem vagyok háziállat-ellenes, minden állatomat imádtam/imádom és az egyik kutyám bent él a házban és soha semmi gond nem volt vele.

Viszont idekint Angliában mások az állattartási szokások, mások az emberek és az állatokhoz való viszonyulásuk (lustábbak az a helyzet.) Magyaroszágon a legtöbb család vagy a kertben tartja a kutyákat/macskákat, vagy pedig be vannak tanítva szobatisztaságra.

Szorizgatás következik.

A legelső családomnak volt 2 macskája és 2 hörcsöge. A hörcsögök a fürdőben laktak egy ketrecben, így azon kívül, hogy bűzlöttek, mint a gödény (már bocsánat) nem sok vizet zavartak. A gyerekek etették őket, néha kiengedték őket a ketrecükből és beletették őket a kádba (nem volt benne víz), hogy ott futkossanak. Ezek a kis cukiságok (azon kívül, hogy haraptak) nekem nem okoztak sok bosszúságot, csak akkor mikor takarítottam a kádat és benne figyelt egy kis hörcsögürülék.  (Mindenki a zuhanykabinban zuhanyzott minden nap, így lehetséges, hogy a kádban maradt a trutyi, mivel az hörcsögfuttatáson kívül nem igen volt használva.)

A macskák közül az egyiket még odaérkezésem hetén elültötte egy autó (R.I.P.). A másik már 23!!! éves volt, öregebb mint én, az anyukának már időtlen idők óta megvolt, és persze imádta, ahogy a gyerekek is. Bár a macska szobatiszta volt és nagyon aranyos (nekem semmi bajom a macskákkal) de a szőre mindenütt ott volt, nem egyszer mentem le reggel a konyhában arra, hogy macskahányás fogadott, és a cica minden étkezésnél velünk evett, frankón az asztalnál. Komolyan! Egyszer pl mikor a családdal reggeliztünk a macska is ott kavart az étkezőasztalon (ez mindig így volt), de ezen a reggelen telt be a pohár, mivel a dög belenyalakodott a műzlimbe. Ekkor megfogtam a macskát és letettem a földre. A nagyobb gyerek rögtön rámszólt, hogy ne csináljam ezt, mert a macskának meg van engedve. Majdnem lementem hídba. A macska továbbá a csapból itta a vizet, nem volt hajlandó sehonnan máshonnan, bemászott a csapba és meg kellett nyitni neki a vizet. A "mutatvány" maga aranyos volt, de mikor elképzeltem, hogy oda tesszük be  mosogatásra váró edényeket, amikből később eszünk, hát picit gyomorforgató volt. Az is mindennapos volt, hogy a macska segített az anyukának elkészíteni az ételt, beledugta a bajszát a salátába meg amit ért, a szülők persze visszanyomták a macskát, ha ezt észrevették, de akkor is bizarr az egész.
A szőrre azt mondom, hogy oké, az ellen nem lehet védekezni, van és kész, mégha időnként a házba rókázik a macska hát egye fene az is előfordul, de ilyet én biztos nem hagynék hosszútávon, hogy az asztalon/pulton mászkáljon, és velünk egyen stb.


Csak, hogy eltudjátok képzelni a látványt:))
Szóval ennyire nagyok a szemléletbeli különbségek Kelet-és Nyugat-Európa között. Ok, biztos Magyarországon is van ilyen, de én idekint akárkivel beszélek, aki macskás családnál van, hasonlókról panaszkodnak.
A szegény macska már meghalt, nem is csoda, hisz 23 éves volt, mindenféle egészségi bajjal. Sajnáltam mikor meghalt, mert a fent említettek bár egy picit fusztrálóak voltak, túl nagy bosszúságot nem okoztak és egyébként meg szerettem a kis vén szőrmódot.  Az anyuka valósággal összetört, amit meg is értek, mivel a macska neki régebb óta megvolt, mint a gyerekei.


R.I.P. te lustaság, mert amúgy imádtalak


 
Ennyit a macskákról, nagyon édes állatkák, messziről én is szeretem őket, de aki kijön aupairkedni és lesz macska a családjában, számíthat rá, hogy lehet meg kell vele osztania a reggelijét és hasonlók.

Én nagyon nagy kutyabarát vagyok, szerintem ők a legértelmesebb és leghűségesebb állatok a Földön. Nekem is van 2, egy dalmata, ő a kertben él és egy shi-tzu, ő a házban.

Amikor elköltöztem a második családomhoz, ők azért választottak engem, mert akkor terveztek kutyát venni (ajándékba a kislány 6. szülinapjára), de nekik még sosem volt, így kellett nekik valaki, akinek nagy tapasztalata van a kutyatartással. A nőnek elég volt csak megmutatnia a telóján a képet a leenedő kutyájukról, amikor interjún voltam náluk, és én egyből bezsongtam, nagyon édes kistestű, fehér színű kutyus és reménykedtem benne, hogy engem fognak választani, és ez így is lett.

Aki régóta olvas láthatott már jópár képet az előző családom kutyájáról, kistestű, hófehér, tipukusan az a kutya akiket a reklámokban szoktak mutogatni, az ára is megvolt, 800 fontért vásárolták a szülők és ebben még nincs benne sem az ágya, sem kajája, semmi, csak maga a kutya. 
Amikor hazahozták a kutyát hamar világossá vált számomra, hogy nem csak besegítenem kell a kutya körül, de én leszek az, aki "felneveli" ezt a kutyát, ergo betanítja, takarít utána, fürdeti, stb. Természetesen ettől függetlenül a kutyát imádtam, nagyon-nagyon értelmes egy kis lény, ő volt a legjobb barátom a családban, a kutyától annyi szeretetet kaptam, amennyit a család 3 tagjától együttvéve sem. Voltak azzal a családdal nehezebb napjaim is, és sokszor csak az tartotta bennem a lelket, hogy ott van a Toto kutya, akit imádok, komolyan mondom sokszor csakis miatta nem váltottam családot. Tudom, furcsának tűnhet ez a szöveg, de velem ott egy évig senki sem törtődött, érzelmileg nagyon elhanyagolt engem a család, de a kutyus mindig hűséges volt. Nagyon igaz a mondás hogy a kutya az egyetlen lény, aki jobban szeret téged, mint te saját magadat.  Én sosem fogom kétségbevonni azt, hogy a kutya a leghűségesebb állat ezután az egy év után, amit azzal a családdal töltöttem.





Ki ne lenne oda érte?!:))



Leges-leges-legeslegjobb<3
Tehát emíltettem, hogy a kutya teljeskörű gondozásáért én voltam a felelős, ezt én nem bántam, mert nagyon imádtam őt, szívesebben fürdettem meg a Totot, mint mondjuk főztem a családnak vacsorát, de ettől függetlenül szerintem a család feladata lett volna mindaz, amit én csináltam, elvégre övék a kutya. Én ott voltam a kutyával 1 évet, ezalatt hozzám nőtt, mivel én voltam vele minden álló nap egész nap, plusz sétálni én vittem minden nap, etettem, fürdettem stb, és aztán egy év után el kellett válnom tőle. Ez szerintem a kutyának sem tett jót, nagyon is érző lények és kötődnek. Nem tudom, hogy hogyan viselkedett a távozásom utáni első pár napban, de bármit tennék rá, hogy nem evett rendesen, "depis" volt és megviselte. Én nem bánom, hogy mindent én csináltam körülötte, mivel imádtam és ez nekem nem volt fáradtság, de szerintem a család belegondolhatott volna abba, hogy ez a kutyának sem tesz jót, hogy ennyire kötődik, mert egyszer el kell válnunk.

Egyszóval jobban be kellett volna segíteniük a kutya körüli teendőkbe.  Igen, annak ellenére, hogy én mint aupair kellett volna, hoyg mindössze besegítsek, ennek ellenére én voltam az, aki MINDENT elvégzett a kutya körül és szerintem ez messzemenően túlmegy az aupair feladatkörén. Sok gusztustalan dolgot is meg kellett csinálom, amikkel kapcsolatban tényleg azt éreztem, hogy túlmegy minden határon. Pl a kertben lévő kis kukába gyüjtöttük a kutyasz@rt, a kis zacskókat amikkel felszedtük a kutyakakit, és azt bizony nekem kellett kiüríteni amikor megtelt. Hadd ne mondjam mennyire ocsmány büdös gusztustalan -én nem is találok megfelelő jelzőt ide- volt, elcipelni azt a nagykukáig, és kiborítani (tele volt esővízzel is, így tul.képp szaros lé volt ), miután ezt elvégeztem temrészetesen azonnal bevágtam a rajtam lévő cuccokat a mosógépbe és hajmosással egybekötött zuhanyt vettem. Undorító. Ami mégundorítóbb, hogy ezt a család elvárta.  Szerencsére csak néhány havonta telt meg a szemetes, talán 3x ha kiürítettem az egy év alatt, szóval nem volt ez egy gyakori mutatvány, de olyankor szívesebben borítottam volna be a trutyit mondjuk a szülők szobájába.  (Ne kérdezzétek, hogy akkor mért nem hagytam ott őket, mint mondtam 3szor ha megcsináltam ezt egy évben,  és én nem vagyok az az ide-oda ugrálós fajta, aki egyből vált ha nehézsége akad, meg a költözéssel, új családtalálással járó hercehurca miatt nem érte volna meg, és ott volt a kutya akit imádtam. Ennyi.)

Aztán a család minden tagja reggel 7-kor kelt, viszont a kezdeti időkben mikor a kutyu még nem volt szobatiszta, nekem már 3/4 7-kor fent kellett lennem és ezt kapjátok ki, a szükők szobájából kellett kivinnem a kutyát (mivel náluk aludt) akik akkor még aludtak, tehát őket egyeltalán nem zavarta, hogy én ott kavarok a hálószobájukban a kutyára "vadászva" amíg ők alsznak. Kész, kabaré, hihetelten, az utolsó dolog amit én akarnék az az, hogy egy vadidegen (mert az aupair az vadidegen) a szobámba jöjjön hajnalban miközben én a férjemmel hálok,  tán éppen meztelnül de mint mondtam, ebben az országban teljesen mások a szokások, mások az emberek, az, ami nekem abszurd,  másnak például meg sem kottyan. Erről hálisten leszoktak az első 2-3 hónap után, bár én úgy voltam vele, hogy nekem mindegy, nem az én fenekemet bámulja egy vadidegen,(amúgy sosem láttam semmit, mert sötét volt, nade értitek az elvet) ha őket nem zavarta én minek akadékoskodjak, nade tény, hogy nagyon megörültem, mikor ez megváltozott. 

Minden hétköznap én vittem sétálni, egy kistestű kutyáról van szó, akiknek szeritnem fél óra is elég, de elvárták, hogy napi egy órát sétáltassam. Ezt mondjuk nem tartottam be, kint voltam vele 25-30 percig, de ennyi, ezzel is túl lett lépve a munkaóráim száma, de ezt mondjuk én nem számítottam bele mert nagyon szívesen vittem a kutyust egyébként. Persze volt, hogy elvittem jó hosszú sétákra de nem minden nap. Amikor esőre állt az idő, sokszor úgy döntöttem hogy inkább nem viszem ki mert fehér a kutya és minden kosz/sár meglátszik rajta, ám nem egy ilyen alkalommal szedte le anyuka majdnem a fejemet, hogy mit képzelek, hogy szegény kutya a házban szenved (de ő nem vitte ki.)

Én tanítottam be a kutyut a szobatisztaságra, teljesen egyedül, ezért mondjuk büszke vagyok magamra mert elég hamar megtanulta a rendet a kisöreg, és én tanítottam be neki a parancsszavakat pl ül, fekszik, pacsi stb.

Eleinte fürdették, majd később azt is rámsózták, ez már tényleg a no comment kategória.
Egyszóval azon túl, hogy náluk én vezettem a teljes háztartást, a kutya teljeskörű gondozása is az én feladatom volt, holott szerintem nem kellett volna hogy az legyen, max szívességszerűen kellett volna ezekre néha megkérnijük. (Az etetés és a napi fél óra séta az, ami elvárható egy aupairtől ha háziáállatról van szó de semmi több.)  Ettől függetlenül, hogy ez sokszor fárasztó volt, én szívesen csináltam ezeket, mert tényleg a kutya volt az egyetlen lény abban a családban, aki engem is "emberszámba" vett (hehe, de furán hangzik ez így), tényleg rengeteg szeretetet kaptam tőle, sokszor aludt velem, én tanítottam be minden tudományára és büszke vagyok rá, hogy olyan okos kis kutya, mint amilyen. Borzasztóan hiányzik, tul. képp abból a családból nekem más nem is hiányzik,(persze a kislány is egy kicsit) de a kutya a legjobban, azért bármit megadnék, hogy újra elvihessem sétálni, vagy akármi, még a fürdetést is bevállalnám. Amiket leírtam nem panasznak szántam, imádtam a kutyát és a vele való foglalkozást és nem másítanék meg semmit az évből amit náluk töltöttem, nekem nem volt fáradtság a kutyával foglalkozni, viszont a családnak is jobban közre kellett volna működnie és nem engem minősít, hogy a család mit várt el tőlem.

De ez szerintem teljesen egyértelmű, hogy amit ők tőlem elvártak messzemenően meghaladja az aupair "hatáskörét", és ne higgyétek, hogy az én esetem egyedi, rengeteg aupair-nek ismerem a törénetét, valakiét személyesen is, vannak akiket csak fórumokról /blogokból, de mindenki, akiknél kutya /macska van panaszkodnak arra, hogy folyvást takarítani kell a kutyaszőrt (vagy éppen sz@rt), hogy minden reggel ugatásra ébrednek és még hétvégén is nekik kell korán reggel sétálni vinni az ebeket, szóval az egy dolog,ha te szereted a kutyákat, én is rajongok értük, de sokan kihasználják ezt, vagy csak kihasználják simán az aupairt és a gyerekek és a háztartás mellett még a házikedvenceket is a fiatal lányokra sózzák.


 A jelenlegi családomban is van egy kutya, egy 11 éves, szintén kistestű kutyuli.  A mostani családom viszont szöges ellentétje az előzőnek. Az előző elvárta, hogy MINDENT én csináljak a kutya körül, a mostani viszont csak annyit kér, hogy reggel/este etessem meg, és engedjem ki a kertbe napjában párszor, de semmi több. Szóval nem használnak ki, nem kell órákra sétálni vinnem, sem fürdetnem, sem összeszedni amit potyogtat szóval semmi egyéb. Azt gondolom, hogy a családom nagyon korrekt, hogy ezt így betartja és nem sózzák rám a kutya gondozását.
Bár ez jól hangzik, viszont az a baj, hogy ez a kutya már 11 éves, és 11 év alatt nem tanították meg őt a szobatisztaságra. Sajnos gyakran a házba pisil, nincs rendszeresen fürdetve, emiatt megvan a bukéja.Van, hogy reggelizek/vacsizok, a kutyu ott kavar körültöttem és frankón elmegy az étvágyam a szagától. A kutya maga aranyos, és én tudom, hogy nem ő tehet arról, hogy 11 éven keresztül nem tanították meg szobatisztaságra. Higgyétek el, baromi zavaró tud lenni az, hogy egyfolytában úgy kell mászkálnom a házban, hogy azt kell néznem nem-e lépek kutyapisibe, én nem ehhez szoktam hozzá.  Gondoltam rá, hogy ezt a kutyut is "kiképzem" , mint ahogy Toto-t is kiképeztem, hogy szobatiszta legyen, nade már 11 éves, kutyaévben 77, szóval nem pesszimizmusként mondom, hanem csak reálisan, hogy őt már hiába próbálnám bármire tanítani, öreg szegényem. A Toto-t szívesen ölelgettem, velem aludt az ágyamban, de ezt a kutyát nem nagyon szoktam fogdosni mert tényleg van egy bukéja, mivel csak pár havonta megy el kutyafodrászhoz, aki megfürdeti /levágja a szőrét. Amúgy egy békés aranyos jószág, szeretem mert édes és ragaszkodó, megsimogatom, játszom vele de ennyi, sajnos hozzá annyira nem tudok kötődni mint a Toto-hoz, de megintcsak hangsúlyozom, erről nem a kutya tehet, hogy nem lett megtanítva a fontosabb dolgokra.

Egy rövid megjegyzés a farmon élő családokról: a legtöbb ilyen család beleírja már az aupairwolrd-profiljába és hirdetéseibe is, hogy olyan aupairt várnak, aki ért a lovakhoz, háztáji állatokhoz pl malacokhoz, ergo náluk frankón lehetne lótrágyát lapátolni heti 70-80 fontért. Ezt nem így szó szerint írják természetesen, de vigyázzatok ha farmra mentek, mert nagyon szép helyek (főleg az angliai farmok) de sokan elvárják, hogy nem csak a gyerekek körében de az istállókban  is besegíts. Ha valakinek ez nem probléma akkor jó, de ez azért nem az aupair feladta valljuk be.

Szóval összegzésként a háziállat témához: az a helyzet, hogy a legtöbb aupair, akit én ismerek és akinek volt háziállat a családjában azt mondja, hogy rengeteg pluszmunkával járnak. Az egyik véglet az, hogy neked kell mindent elvégezni az állatok körül, a gusztustalan dolgoktól elkezdve mindent, mivel a családok jó része sajnos azt gondolja, hogy ezért vagy ott, erre jó példa az előző családom.  Persze megeshet, hogy nagyon megszereted a kutyát/állatot, mint ahogy én is megszerettem a Toto-t, és akkor ez nem lesz teher, de ha nem, akkor viszont ez igenis fárasztó tud lenni, hogy más háziállata után futkozol és takarítasz, holott nem is a tiéd és nem is a te feladtatod lenne. Van a másik véglet, aki nem vár el tőled szinte semmit a háziállatokkal kapcsolatban (pl a jelenlegi családom) de  ott sanszos, hogy ők sem csinálnak nagyon semmit pl nincs betanítva, és akkor meg a házban elszórtam található kutyapisi lesz a gond. De még így is azt mondom, hogy a mostani családom még a jobbik eset, mert a pisit feltakarítom, ha meglátom és ennyi,túlteszem magam rajta dehát gondolhatjátok, hogy nem felemelő.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincsenek a háziállatokat normálisan tartó családok, akik tényleg csak annyit várnak el, amennyi egy aupair-től elvárható,és ők is kiveszik a részüket de szerintem belőlük van kevesebb. Én tényleg nem bánom, hogy annyit kellett foglalkoznom Totoval, mint amennyit, de ha én még leszek aupair a mostani családom után bárhol is, akkor vagy olyan helyre megyek ahol nincs állat, vagy alaposan meggyőződöm a család állattartási szokásairól (bár ez úgyis csak lakva derül ki igazán). Mindenkinek azt tudom javasolni, még annak is aki nagy állatbarát, mert jómagam is az vagyok, hogy mérlegelje, hogy idekint teljesen mások az állattarátsi szokások, itt a ranglétrán az aupair a háziállat után jön, szóval a kedvencek fontosabbak lesznek mint te. Nem mondom, hogy ne menjetek háziállatos családokhoz, badarság lenne ilyet kijelenteni, mert én is az egy-két bosszúságtól eltekintve jól éreztem magam minden családomnál, de győződjetek meg róla, hogy nem ti lesztek az állatgondozók az adot helyen.




2012. november 20., kedd

Szúszá

Mostanság borzalmas a memóriám, folyamatosan eszembe jutnak ötletek miről is kéne írnom ide  a blogba és ezeket rendre el is felejtem. Komolyan mondom kezdek megöregedni. Újabban már azt csinálom, hogy jegyzeteket készítek, kis sajtpapírokra címszavakat írok fel, mert volt már olyan is, hogy eszembe jutott valami és 2 perc mulva már csak sötétben tapogatóztam, hogy mi lehetett az. Pedig még csak 22 éves vagyok..

Tegnap napközben, amikor is épp nem csináltam semmit (7 óra szabadidőm van minden nap :D) újra belevetettem magam a munkakeresésbe és feladtam 8 darab hirdetést egy ismert, számomra már korábban bevált oldalon a gumtree-n. A pár soros "mondókám" nagyjából azt tartalmazta, hogy nagy tapasztalatom van gyerekekkel, így bébiszitterkedést, takarítást és kutyasétáltatást vállalok. Azért 8-at adtam fel mert a gumtree megváltoztatta a hirdetésfeladás menetét, be kell írni az irányítószámot de így csak azok fogák látni a hirdetésem akik ugyanazon irányítószám alá tartoznak, nade így nem sok esélyem lenne, hogy találjak valamit így én 8at is feladtam, 8 különböző postakóddal.

Választ érdemben viszont sajnos még nem kaptam. Visszaírt egy fickó, ő kétszer is, két különböző hirdetésemre, de mindkétszer ugyanazt írta, mégpedig a következőt:

" I am looking for someone to do some cleaning and ironing on a weekday evening in my flat in SW London. It would take about 3.5 hours and I pay £9.50 per hour. Please note that I am a nudist so only reply if this is ok.
Please let me know if you are interested and feel free to ask any questions.
Thanks! "

Az angolul nem tudóknak: nagyjából a lényege, hogy az ürge a lakása takarítására keres valakit, és vasalásra, egy héten 3,5 órát és egész jól fizet viszont nudista és csak akkor válaszoljak, ha ez engem nem zavar.

Hááát lementem hídba mikor megláttam. Hihetetlen mennyi gyökért van a világon már elnézést. Másrészről viszont jobb, hogy még most közölte, hogy nudista és nem akkor tudom meg mikor már ott vagyok és békésen takarítgatok mert amúgy ez egy jól hangzó ajánlat, ha az ipse nem lenne picit perverz akkor el is vállalnám azt a 3,5 óra takarítást.

Ezen kívül viszont a 8 hirdetésemre egyetlen más válasz sem érkezett ami azért elég aggasztó, mert akkor hol máshol keressek, ha nem Anglia legnagyobb hirdetőoldalán, de ott meg nincs semmi. Persze még  a következő napokban megeshet, hogy visszaír valaki.

Még mikor kerestem az előző családomat szintén hirdettem a gumtree-n és akkor is kaptam különböző tisztességtelennél tisztességtelenebb ajánlatokat, egyszerűen elképesztőnek tartom, hogy minek nézik egyesek az aupair vagy nanny munkát kereső fiatal lányokat, biztosan azt hiszik, hogy messziről jöttünk, Kelet-Európából vagy mégtávolabbról, nekünk minden mindegy és egy kis pénzért bármiben benne vagyunk mert egyébként olyan rossz a mi helyzetünk..

Aztán van az a kategória, akik "személyi asszisztens" címszó alatt keresnek olcsó szexpartnert, ők is aupair munkát kereső lányok hirdetéseire válaszolgatnak és azt hiszik olyan hülyék vagyunk, hogy nem látunk át a szitán. Komolyan tök sajnálom az ilyen balfékeket akik csak ilyen módon tudnak nő közelébe jutni, elég nagy lúzerek lehetnek, hogy az old fashioned csajozás nekik nem jön be. De ez az ő egyéni szocproblémájuk, ha kapok egy efféle ajánlatot csak ignorálom őket (bár legszívesebben visszaírnék nekik és elküldeném őket mediterránabb éghaljlatra aszisztenst vadászni, de nem érik meg a fáradtságot.)

Kaptam már nyílt házassági ajánlatot is, ez szintén egy válasz volt a hirdetésemre. A csávó azt írta, hogy látta a fényképemet, hozzá mennék feleségül? De csak ennyit írt se többet se kevesebbet..hirtelen nem tudtam, hogy hova legyek (de nem az elkápráztatottságtól) és azon agyaltam visszaírjak-e a gyereknek és megkérdezzem van-e pénze.:DD


Most pedig egy kis statisztika, csakhogy egy képet adjak arról mire számíthat az ember, ha hirdetést ad fel a gumtree-n.
Amikor hirdetek akkor átlagban jön 25 válasz a hiredtésemre (nem egy nap alatt). Ebből a 25-ből 15-en kínálnak nyíltan szexuális munkát, 5 burkoltan akarnak szexre rávenni, 3 ember valami totál más jellegű munkát kínál mint amit én keresek és 2 esetleg válaszol is a hirdetésemre. Azért ez elég gáz, igaz, hogy idekint Nyugat-Európában rengeteg a lehetőség, de a jókat szerintem itt is vadászni kell, semmi sem hullik az ember ölébe.

A jelenlegi fogadócsaládom nagyon jónak mondható, főleg az előzőhöz képest és sok más hosztcsaládhoz képest, akikről hallok, olvasok, de őket nekem majdnem 2 hónapomba telt míg megtaláltam. Az idei nyaramat a családkeresésnek szántam, de mivel már tapasztalt aupair vagyok így nem értem be akármivel, megvoltak az elvárásaim pl több fizu, no takarítás és csicskamunka, közel a bevároshoz stb.. Rengeteg családdal kerültem kapcsolatba, sokaknál interjün is voltam,  az interjúkról amúgy beszámoltam a blogban is( ide és ide kattintva megtekinthető) és az a helyzet hogy a legtöbb családdal volt valami bibi, mikor már majdnem 2 hónapja kerestem, teljesen el voltam keseredve, nem akartam elhinni, hogy csak rossz családok vannak és már majdnem lejjebb adtam az igényeimet, de aztán szerencsére ráakadtam a jelenlegi családomra. Szóval vannak nagyon jók is de nem teremnek minden bokorban és eltarhat sokáig amíg az ember megtalálja.

Csütörtökön viszont végre megyek NI number (társ.biztosítási szám) igénylésre ha az meglesz akkor bankszámlát is fogok tudni nyitni és a rengeteg szabadidőmben pedig bejelentett munkát vállalhatok, mert hát money money money, must be funny, rengeteg utazásos tervem van a jövőben de ahhoz mindhez pénz kell.

Februárban tervezek menni Németországba, él ott egy rokonom valamint Vivit, egy kedves aupair kollégámat, aki nemrég tért haza az USÁ-ból szeretném meglátogatni, ő februárban már Hamburgban lesz, ami király mert az easyjetnek pont oda érkezik a járata.

Ennyi meg egy bambi mára.:))

2012. november 18., vasárnap

A tv és a gyerekek, furcsa szokások és a hétvége

Vasárnap este 8 van, éppen most értem haza Londonból. Éppen semmi dolgom és vacsizni sem vacsizunk még így gondoltam vakarok már ide pár sort az elmúlt napokról, és néhány érdekességről, amit mostanában tapasztaltam.

Péntek este most először mióta ideköltöztem az új családomhoz, azaz 2 és fél hónapja először nem mentem el este sehová. Az elmúlt hónapokban nagyon hozzászoktam ahhoz, hogy péntek estétől varánapig nincs megállás és pörögtem, mint a buszkerék,  ezért péntek napközben azon agyaltam, hogy mekkora lúzer vagyok, hogy "vazze péntek van én meg itthon fogom számolni a csempéket". XD Aztán eljött az este, letettem a lantot (átadtam apukának a gyereket) és realizáltam, hogy baromi fáradt vagyok, meg különben is múlt héten Skóciában voltam, 48 órán keresztül egyeltalán nem volt megállás, így kell ez a kis péntek esti szusszanás. Unatkozni viszont egyeltalán nem unatkoztam, képeket rendezgettem a gépemen, blogolvasást pótoltam, majd apuka szólt, hogy kész a vacsi (carbonarás-szalonnás tészta), így lementem és evés közben valami agyrohasztó műsort néztünk, amiben egy pali, -aki kb olyan mint Magyarországon Uri Geller- hülyíti a népet, akik meg elhiszik a sok baromságot.
Vacsi után pedig most először megnéztem a Másnaposok 2-őt. Tudom, időben, mert már tavalyi a film. Én az elsőt imádom, az egyik legjobb film ami az elmúlt évtizedben készült (ki is nevezték az évtized komédiájának, nem véletlenül) szóval magam sem tudom, hogy mért nem néztem meg a második részt mostanáig. (Amikor tavaly adták  a mozikban én akkor jöttem ki Angliába és nem volt időm aztán meg elfelejtettem.) De péntek este megnéztem, magyarul,hogy a poénok jobban átjöjjenek, bár kicsit krtitikusan álltam neki a filmnézésnek, mivel ha egy király filmnek folytatása van, akkor az általában meg sem közelíti az első részt, de azt kell mondjam, hogy a Másnaposok 2 ha nem is jobb, mint az első, de annyira jó biztos van.:))) Az elejétől a végéig röhögtem, rengeteg első részre emlékeztető motívum található benne, ami a nézőnek egyfajta "aha" élményt ad, de nem majmolják az első részt hanem ez egy különálló sztori a maga hülyeségeivel és különlegességeivel (más csak azért is mert Bangkok-ban játszódik) szóval én mindenkinek, aki eddig nem látta de szereti az elsőt, csak ajánlani tudom, hogy nézze meg.

Szombaton korán (9kor) keltem, mert 11-re talit beszéltem meg Sárával. Sára is aupair, már két éve, eddig Észak Angliában volt, nemrég költözött Londonba. Ami a slussz-plusz, hogy Sára és én egy középiskolába, sőt még egy évfolyamba is jártunk, csak ő nyelvi előkészítős volt, így tovább maradt egy évvel, de ennek ellenére mi idekint Angliában eddig még nem találkoztunk, szóval gondoltam, hogy ha már mindketten itt lakunk Londonban, akkor nem létezik, hogy ne jöjjünk össze egy kávéra, akármire, amikor még egy suliba is jártunk.
Jó 2 és fél órát voltam nála (Twickenham, Nyugat-London), be nem álló szájjal és sok nevetéssel töltöttük az időt, majd én tovább mentem egy bevásárlóközpontba, méghozzá abba, ahol Anna is dolgozik a mekiben, mert sálat akartam venni. A vásárlásról csak annyit, hogy engem a Primark-ba csak kényszerzubbonyban szabadna beengedni, mert annyi volt a szándékom, hogy vegyek egy sálat, ehhez képest vettem gatyát, felsőt, csatokkat, arckrémet, de sálat azt nem :) Az a bolt kb egy feketlyuk, minden megtalálható benne, és minden annyira olcsó, hogy az ember hülye lenne nem megvenni ami megtetszik. És pontosan erre  játszanak, ezért van a nagy olcsóság, mert tudják, hogy a fél boltot meg fogjuk venni, mert minden fillérekbe kerül, de persze ezek összeadva már egy jó nagy összeget adnak, szóval az alacsony áraik ellenére oriási hasznuk van.

Boltolás után pedig bementem az ottani mekibe, ahol Anna is dolgozik, gondoltam meglepem, lecsekkolom a munkaruháját és a pultbéli tevékenységeit haha:D  Bazinagy forgalom volt abban a mekiben, ott aztán kell hajtani, nincs lazsálás, én már fél 4-kor mentem és mégis tömve volt a hely. Kifigyeltem melyik kasszánál áll Anna és beálltam a sorba. A mellette lévő kiszolgáló 5x megkérdezte, hogy mit kérek, de én mondtam, hogy inkább kivárom itt a soromat. Volt meglepi mikor Anna észrevett, sokat persze nem tudtunk beszélni, mivel kb 2 és fél perc alatt le is lettem rendezve, de Anna végig vigyorgott, mondta, hogy nem hiszi el meg nem is számított rám.:)) Vicces volt. Amúgy Anna le a kalappal, hogy bírod azt a hajtást és tempót, amit ott diktálnak, nameg azt a sok zizi embert, akit ki kell szolgálnod, mert tegnap én kb 5 percig álltam sorba de annyi zakkant jött-ment mellettem, reklamáltak, ordibáltak stb, hogy én lehet, hogy sikítófrászt kapnék 2 munkanap után.

Londonban már égnek a karácsonyi fények, november 5 óta, Robbie Williams kapcsolta fel őket nagy felhajtás keretében. Minden boltban a jingle bells szól és úton-útfélen karácsonyfa rengeteggel találom szemben magam.

 
 
 
Ma, vasárnap pedig a Reni elhívott Londonba egy palacsintázásra egy magyar beülős helyre. Rengeteg új arccal találkoztam, tuljadonképpen a Renit leszámítva senkit nem ismertem, de mindenki nagyon kedves volt, így egyből otthonosan éreztem magam a társaságban, 7-en voltunk ha jól számoltam. Az étteremben palacsintát ettünk jópáran, jómagam fahéjasat,  a többiek körében a nutellás volt a nyerő, de volt még ott húsleves, forralt bor és nekem 2 adag házipálinka is lecsúszott, szóval a hangulat pazar volt. :) Jó sokat beszélgettünk, több mint 2 órát voltunk a helyen, majd mikor már besötétedett elindultunk karácsonyi fényeket nézni. Elgyalogoltunk az Oxford street-hez, ahol az egyik legszebb a város kivilágítása és még műhó is van, hogy a karácsonyi hangulat biztosan ne maradhasson el. Itt csatlakozott hozzánk mégegy lány, akinek szülinapja volt, így a magyar helyen vásárolt palacsintába beleszúrtunk egy gyertyát és ez lett a "torta", nagyon hangulatos volt.:))

Miután kigyönyörködtük magunkat a fényekben és elegünk lett az oxford street-i tömegből, elindultunk haza. Hihetetlen jó napom volt és nagyon örülök, hogy ennyi új embert ismertem meg, mindannyian csupa aranyosak:)

A cím első felére rátérve, van valami amit le akartam már rég írni. A mai gyerekek rengeteget tévéznek, de persze nem csak a maiak, én például a tv előtt nőttem fel (erről az általános iskolás osztálytársaim tudnának mesélni). Mostanában viszont rengeteg az olyan gyerekeknek szóló tv program, amely tulajdonképpen megszólítja a tv nézőt és "beszélget" vele. A hoszt gyerekem nagy rajongója egy kalózokról szóló rajzfilmsorozatnak, és a főszereplő rendszeresen azt csinálja, hogy "ránéz" a tv nézőre, és megkérdezi: "Akarsz nekem segíteni felkutatni a kincset? Ha igen, mond hogy johoho." Vagy : " Ha látsz egy lábnyomot kiáltsd azt, hogy : Lábnyom!" Én szerintem nem vagyok sem visszamaradott, sem bigott tv ellenes, de szerintem ez beteges, hogy arra buzdít a tv-ből a mesehős, hogy dumálj vissza neki. Ez a gyereknek sem tesz jót, hogy nem létező alakoknak, tulajdonképpen egy dobozzal (persze ma már nem doboz alakú a tv, hanem plazma dukál minden angol házban) folytat párbeszédet, a túlzott tv alapból káros a gyerekek feljlődésére nézve, de ez, hogy még dumálni is kell vele szerintem infantilis. Én is sokat tv-ztem kiskoromban, de az hétszentség hogy nem pofáztam neki vissza.  És nem csak ez az egy ilyen tv műsor létezik, egy rakás olyan mese van amiben a szereplők a nézőkhöz (gyerekekhez) fordulnak, és kérdezgetnek tőlük, és ami mégrosszabb hogy a gyerkekek simán leállnak dumálni velük, mintha léteznének.

Plusz még pár angol szokás: pénteken délután szülinapi zsúrra vittem a gyerkőcöt. Az alap, hogy itt a szülinapi zsúr egy nagy semmi, minden egyes szülinapi buli 2 órás, egy perccel sem több vagy kevesebb. Mindnek van témája pl : pókember, kishableány, kutyafüle meg még mittudomén hogy mi, és ehhez kapcsoló játékokat játszanak és arcfestést kapnak, szóval a gyerek akárhányszor hazajön a szülinapi zsúrból mindig valami különlegesség ott díszeleg az arcán. Vannak erre szakosodott cégek és emberek, akik jó sok pénzért megszervezik a szülők helyett a bulit, nehogy már valamit csinálni is kelljen ugyebár, meg milyen jól hangzik a családoknak azzal menőzni, hogy drágábbnál drágább ipsék illegették magukat a csemetéik szülinapján.
A gyerekek ránézésre jól érzik amgukat a méregdrágán kibérelt játszóházakban, a jó sok pénzért felbérelt bohócok és más fura alakok produkcióit bámulva de szerintem ez borzasztóan személytelen. Alapból micsoda francos baromság ez, hogy 2 óra a buli és után mindenki mehet a dolgára? Ez szerintem valamilyen szinten "gúzsba köti" a gyerekeket, mert nem az van, hogy  "dejó, együtt vagyunk, játszunk amit és amíg jól esik" hanem 2 óra után mindenki mehet vissza, ahonnan jött. Rengeteg bulin van bohóc, varázsló vagy valamilyen produkciót előadó ember hívva, így a gyerekek nem is azt játszanak, amit akarnak, hanem a produkcióhoz kapcsolódót, amit megint azért nem méltányolok, mert ugye mindig van egy-két gyerek, aki ügyetlenebb a többinél, és nem tud pl olyan ügyesen sütit készíteni, gyöngyöt fűzni, lufit fújni stb mint a többiek, és emiatt rosszul éri magát, de nem tehet semmit, ezt kell csinálni mert  a csilliárdokért felbérelt tag ezt mondja. Pedig ha csak hagynák a gyerekeket játszani a maguk szabályai szerint akkor sokkal nagyobb lenne az esélye annak, hogy mindenki jól érezze magát.

Én még emlékszem, amikor 8 évesen szülinapi bulit tartottunk, én voltam az első az osztályomból, és nem volt se bohóc sem semmiféle fura figura a házunknál, nem mentünk játszóházba, de a parti egész délután tartott és nem csak 2 órát, megbeszéltük, hogy ki mit akar játszani és mindenki kívánságának eleget tettünk, kólát ittunk meg málnaszörpöt annyit amennyi belénk fért, nem volt kimérve mindenkinek , hogy kap egy 2 decis kishableányos vagy valami flancos dobozt azt vagy elég vagy nem de mindenki nagyon jól érezte magát.
Ez a sok felesleges rongyrázás ami a gyerekzsúrok körében megy - és nem csakidekint de már Magyaroszrágon is -szerintem nagyon rossz példa a gyerekeknek, mert így nem az lesz számukra a fontos, hogy együtt lehessenek a barátaikkal, hanem az, hogy : "ha Carlosnak Toy Story-s partija volt, akkor én akarok valami még jobbat" és a kisgyerekeket nem kéne ennyire az anyagiasság felé orientálni már egészen kiskorukban.
Ami még számomra nagyon meglepő: A gyerekek nem együtt eszik meg az ünnepelt szülinapi tortáját , hanem mindenkinek csomagolnak egy szeletet, hogy vigye haza azt csá. Ez megint mi, kérem szépen?? Persze, amúgy világos, mivel 2 órára bérlik csak ki a parti színhelyét, naná hogy nincs idő leültetni a gyerekeket tortázni, ezért van beveztve ez a módszer, nade így megint elmarad valami fontos, méghozzá az, ami egy szülinapi buli lényege, a közös tortaevés. Abban mi a poén, ha haza viszik a gyerekek a tortaszeleteket és otthon a tv előtt befalják? Sokkal hangulatosabb az, amikor a kölykök együtt ülnek, beszélgetnek tele szájjal meg nevetgélnek felszabadultan miközben a tortát majszolják, az ilyen eseményeknek van közösségépítő jellege, nem annak, hogy 2 órán keresztül azt nézik, hogyan hajtogat lufit egy ránézésre is fura fikcó/nő.

Kicsit kuszára sikeredett a ma esti íromány, csak írtam, ami jött, meg ami eszembe jutott, remélem azért élvezhető volt.

Mindjárt hétfő van és ezzel együtt egy újabb hét. Az elmúlt 2 hetem elég lazsálós volt, mivel anyuka itthon volt én így alig dolgoztam 15-17 órát egy héten, komolyan mondom már kezdtem rommá unni magam (igen, a lazsálásba is bele lehet unni:D) de holnaptól újra dolgozik, így minden visszaáll a régi kerékvágásba (mondjuk ez sem jelent többet heti 20 óránál) szóval most pluszmunkka keresést folytatok,vagyis tulajdonképpen október eleje óta. Egyenlőre még nem találtam semmit, bár az a helyzet, hogy nagyon ellinkeskedtem a keresést is, azon kívül, hogy feladtam egy db hirdetést és szétszórtam a környéken pár darab szórólapot, nem sokat tettem még az ügy érdekében. Jövő héten megyek NI numbert csináltatni, aminek az a lényege, hogyha megvan ez az NI szám akkor bejelentett munkát is vállalhatok, így egyrészt végre fogok tudni bankszámlát nyitni (mert eddig NI number nélkül minden bank elhajtott) másrészt meg reménykedem, hogy befigyel valami részmunkidős állás is. Ez azért lenne jó, mert ha sikerülne pl vendéglátásban egy kis tapasztalatra szert tennem akkor az a jövőbeli terveimet is megkönnyíti. Hosszútávon nem szeretnék vendéglátásban dolgozni, de nincs kizárva, hogy egy fél évre vagy egy évre kimennék Amerikába, nagy álmom, hogy ott éljek, viszont így csípőből nem költöznék oda, de ha találnék ott valami vendéglátós állást, (márpedig az Államok hemzseg az effajta munkalehetőségektől) akkor kimennék körülnézni, látni, tapasztalni és majd úgyis eldöntöm, hogy hol jobb nekem lenni. Ugyanezt tervezem Ausztráliával is. Amerika, Ausztrália vagy Anglia lesz nekem a végső letelepedési célom én úgy érzem, de mielőtt döntenék, elmegyek és megnézem magamnak mindegyik országot, végülis mégcsak 22 éves vagyok rengeted időm van, hogy azt csináljam, amit akarok.

Mára ennyi okosság tőlem úgy hiszem épp elég is volt késő van szóval még egy kis youtube aztán Zzz.:)

2012. november 14., szerda

Skócia 3. A balszerencse áradása és a vasárnap

Tegnap már említettem, hogy a hitelkártya amivel fel tudtuk volna venni a visszaútra szóló vonatjegyeinket, Zita szobájában, Londonban maradt.
Szombaton miután bejártuk  Edinburgh-öt és a High Streetet, elmentünk a National Rail irodájába a vasútállomáson, hogy megtudjuk mit tehetünk ebben az esetben.
A történetnek van mégegy csavara, és tulajdonképpen ez okozta a legnagyobb problémát:Mivel Zita az édesanyja (aki szintén az UK-ban lakik) hitelkártyájával foglalta le a jegyeinket, így a jegyek az anyukája nevére szóltak és nem a mienkre.
Szóval berobogtunk az iodába, elmondtuk mi a problémánk, és odaadtuk az ügyintézőnek a fogalásról szóló papírokat. Már majdnem ki is adta a jegyeinket, de aztán meglátta, hogy nem a mi nevünkre, hanem egy harmadik személy nevére (Zita anyukája) szólnak a jegyek, és szívózni kezdett, mondta, hogy nem adhatja oda, mert a jegyek nem nekünk szólnak. Kérdem én: és akkor mi van ha az anyukája nevére szólnak? Egy anya nem foglalhat jegyet a gyerekének???

Teljesen kiakadtunk, Zita felhívta az anyukáját és megkérte, hogy telefonáljon a National Railnek és változtassa meg a foglalásban szereplő nevet. A Zita anyukája négyszer!! hívta fel őket és mind a négyszer lerázták, elutasították a kérelmét.
A szombat délutánunk 3-tól 6-ig azzal telt, hogy Zita és az anyukája 5 percenként hívogatták egymást, hogy hogyan tovább és mit tegyünk ebben a helyzetben, ám az első 2 órában nem törént semmi előrelépés.
Zitával eközben utána néztünk, hogy mennyi lenne a vonatjegy, ha újat kellene venni, immár ott helyben. Nos, az "annyi" 150 font lett volna (fejenként ám). (Megjegyzem, hogy eredetileg mi a jegyeinket 30 fontért vettük) Infarktus közeli állapotba kerültünk és borzasztóan kiakadtunk, hogy a rohadt National Rail (akikkel nekem ezelőtt még soha semmilyen problémám nem volt) mi a halálért nem képes arra, hogy átírjok egy nevet a foglalásban,hisz  nekik ez mindössze egy percükbe kerülne. Abba meg már bele sem mertem gondolni, hogy mi a Jóistent szolgáltatnak a 150 fontos jegyárért (gyanítom ugyanazt, mint a 30 fontosért.)

Miközben Zita anyukája Londonban intézkedett, mi Edinburghben még kétszer mentünk vissza a National Rail irodájába és kivertük a balhét. Mondtunk nekik mindent, hogy nincs pénzünk új jegyet venni (ez így igaz, nem is lett volna nálunk 300 font), érveltünk hol szép szavakkal, hol már kicsit agresszívebben, hogy mindössze annyi történt, hogy a Zitának az anyukája foglalta le a jegyeket de semmi sem hatotta meg őket.

Fél 5-kor a teljes idegösszeroppanás határán álltunk, világossá vált, hogy mi már semmit sem tehetünk az ügyünk érdekében, így beültünk egy közeli Mallba a mekibe. Teljesen kész voltunk, fél órán keresztül csak néztünk magunk elé egyetlen szó nélkül, és akkor már csak magunkban, de nagyon átkozódtunk.
Eztán szomjasak lettünk, így vettünk kávét meg teát, majd lassan kezdtünk lenyugodni és nemsokkal később már csak röhögtünk, persze kínunkban, és vicces sztorikat kezdtünk mesélni egymásnak. Olyan este 6 körül hívott minket Zita anyukája, hogy sikerült FELVENNIE a jegyeinket Londonban, így már kézzel foghatóak voltak, csak éppen 535 kilóméterre tőlünk. Zita azt javasolta az anyukájának, hogy menjen oda az Edinburghbe induló vágányhoz és szólítson le valakit, adja neki oda a jegyeinket és mi pedig Edinburghben átvesszük. A terv kiválló volt, de mire Zita anyuja felvette a jegyeket már 6 óra elmúlt, aznap nem indult több vonat Edinburgh-be. Ezt egyszerűen már tényleg nem akartuk elhinni, hogy itt minden ellenünk dolgozik. De szerencsénkre Zita anyukája felajánlotta, hogy másnap, azaz vasárnap reggel, a hazautunk napján kimegy a vasútállomásra Londonba, és leszólít valakit az első Edinburgh-ba tartó vonatról, hogy odaadja neki a jegyeinket.

Kicsit megnyugodtunk és az életkedvünk is visszatért, a szombat esti szellemtúrára pedig már teljesen felszabadultan indultunk.

Másnap, vasárnap reggel Zita anyuja kiment Londonban a vasútállomásra, az Edinburgh felé tartó vonathoz és leszólított egy 5 fős orosz bandát. Elmondta nekik az egész történetet, hogy a gyerekek ezek nélkül a jegyek nélkül Edinburgh-ban fognak ragadni. Az orosz fickók nagyon készségesek voltak, így Zita anyuja odaadta egyikőjüknek (Dimitrij-nek) a jegyeket. Nem csak a jegyeinket adta neki oda, de még a telefonszámát is elkérte, sőt mi több még fényképet is készített róla, amit elküldött nekünk, hogy én és Zita könnyen felismerhessük majd. Persze kockázatos volt ez a megoldás, mivel ugye nem ismertük Dimitrij-t, simán olajra léphetett volna az akkor 300 fontot érő jegyeinkkel, de nem volt más választásunk.
Itt ragadnám meg az alkalmat és emelem kalapomat Zita anyukája előtt, hogy ennyire talpraesett, és véghez vitte a (majdnem ) lehetetlent. Nagy köszönettel tartozunk neki és örök hálám.:)

Már csak egy dolog aggasztott minket, mégpedig, hogy Dimitrij vonata Londonból reggel 9-kor indult, és 13:30-ra ért Edinburghbe. Mivel a mi vonatunk 15:00-kor indult, így elviekben ugye nem lett volna semmi gond, de rettenetesen paráztunk, hogy mi van ha késni fog Dimitrij vonata és így a jegyünk is. De hála Istennek ez nem történt meg, Dimitrij vonata pontos volt mint az atomóra, Zita és én pedig 13:30-kor a vágány mellett vártuk a vonat érkezését. Dimitrij-t simán felismertük, mert Zita anyukájának köszönhetően volt róla fényképünk. Amint leszólítottam, Dimitrij egyből odaadta a jegyeinket, mi pedig hálánk jeléül vettünk neki egy doboz bonbont, amit először el sem akart fogadni, szóval tényleg egy rendes tag volt.:))

Íme tehát a kálváriánk, ami bizonyítja, hogy nem számít milyen rövid időre utazol el, még 2 napba is simán belefér ennyi izgalom és idegösszeroppanás.  Ne értsétek félre, részemről ez az egész hercehurca nem árnyékolta be a kirándulást, én nagyon jól érztem magam végig és simán végigcsinálnám újra az egészet a városnézéstől, a jó kajálásoktól, a felhőtlen szórakozáson keresztül az idegbajokkal együtt mindenestül:))) Kétségkívül ez az Angliában töltött időszakom egyik fénypontja.


Most, hogy már leírtam min kellett keresztül mennünk a jegyeinkért, és a történet vége pozitív lett, amiből következik,hogy a hazaúttal minden rendben volt, szót kell még ejtsek a vasárnapi napról.
Vasárnap reggel fél 9 körül keltünk fel. Mindketten nagyon jól aludtunk a couchsurfing-es szállásunkon, bár iszonyat hideg volt a srác lakásában, de végülis mindegy, ingyen volt a szállásunk és a hidegtől eltenintve abszolút jó is. Én részemről friss voltam, mint a harmatos rózsa, nagyon jól aludtam és készenálltam az aznapi turistáskodásra.  Teáztunk egyet, majd összekészülődtünk, rendet raktunk a nappaliban ahol "laktunk" és írtunk D-nek egy búcsúlevelet, amelyben megköszöntünk mindent. Ajándékba vittünk neki magyar bort és házipogácsát (by Zita) és mielőtt 10 órakor elhagytuk végleg a házát elköszöntünk tőle, és ő búcsúzóul a kezünkbe nyomott 2 nagy sütit, hát nem aranyos?:)
Tehát elmondhatom, hogy teljesen pozitív élményként zártuk életünk első kanapészörfös élményét, szóval mostmár tapasztalattal a hátam mögött nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, sőt a jövőben én is ezt fogom csinálni, nem feltétlenül kell költeni a szállásra.

Vasárnap reggel megcéloztuk a tengerpartot, mivel tudtuk, hogy Edinburghnél a part homokos, így az 5 fok ellenére boldogan vágtunk neki a beach-nek. Útközben megálltunk egy Tescoban és reggelit vásároltunk.

 
 
 
 
A tengerparton (Portobello Beach) nagyon szép volt az időjárás, igaz nem lehetett több 7-10 foknál, de szikrázott a nap és a tenger gyönyörűen kékellett, a háttérben pedig tipikus skót dombok és hegyek magasodtak, felemelő látvány volt. Kb egy órát tölthettünk a parton mielőtt visszaindulunk a belvárosba.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Délután egykor visszatértünk Edinburgh belvárosába, és mint már említettem abban a részben amiben a kálváriánkat veséztem ki,  fél kettőkor minden gond nélkül átvettük a jegyeinket így hatalmas kő esett le a szívünkről és megállapítottuk, hogy mi vagyunk a legszerencsésebb emberek a Földön. Ezt most minden túlzás nélkül állítom, hisz olvashattátok min mentünk keresztül és a slusszpoén az volt a történetben, hogyha neadjisten késett volna Dimitij vonata és vele együtt a jegyünk is, akkor megint ott lettünk volna ahol a part szakad, valószínűleg új jegyet kellett volna vennünk jó sok pénzért. Azért ez elég furcsa érzés volt, ha késett volna Dimitrij vonata vagy ő maga úgy dönt, hogy elcsórja a jegyeinket akkor mi lettünk volna a Földkerekség legnagyobb lúzerei, így viszont, hogy minden klappolt mi lettünk a Világ legnagyobb mázlistái. Őrült egy élet:))) (Ezt csupa pozitív értelemben.)
 
 
 
 
 
 
Hatalmas megkönnyebüléssel ültünk le egyet mekizni a vonatunk indulása előtt, majd délután 3-kor felpattantunk a jegyeinkkel (amelyekre jobban vigyáztunk mint az életünkre) a vonatra és elhagytuk a szeretett Edinburgh-öt.Este 8-ra értünk Londonba, majd onnan mégegy óra és én haza. Pontban 9-kor toppantam be a házba, ahol a szülők érdeklődve fogadtak. Elmeséltem nekik gyorsan a fontosabbakat plusz a kálvárinkat a jegyekkel, ők röhögtek egy jót (így utólag én is csak nevetek a történteken) majd mivel iszonyú fáradt voltam el is tettem magam másnapra.

Összegzés: Edinburgh, mint ahogy azt már sokszor írtam egy mesebeli város, áthatja a történelem és nem fogható egyelten olyan helyhez sem, ahol eddig életem során megfordultam. Hihetetlenül jól éreztem magam a 2 nap alatt még annak ellenére is, hogy volt az a sok gubanc a jegyeinkkel. A rengeteg kastély, a tornyok, a tenger és a friss levegő, a vadregényes környezet amelyben a város fekszik, hogy skót duda zenéje szól minden sarkon teljesen magával ragadott és úgy érzem, hogy a szívem egy darabja ott maradt Skóciában. Régóta szerettem volna eljutni oda, és most lám, valóra vált egy álmom. Az ilyen élményeknek, és kirnándulásoknak érdemes élni és csinálni, amit csinálok (az én esetemben jelenleg az aupair munka), mert lehet, hogy amivel foglalkozol, ami a munkád és amit minden nap csinálni kell nem mindig fenékig tejfel, de hatalmas mértékben megkönnyíti ha van egy célod. Az enyém az utazás.
Az teljesen biztos, hogy visszatérek még Skóciába és Edinburgh-be is. Most 2 napot töltöttem a városban, és bár rengeteg mindent láttam de koránt sem eleget. Írtam, hogy az emberek nem a legkedvesebbek ott, de nem érdekel, a város gyönyörű szóval ahogy a Terminátor is megmondta:" I'll be back."
Ami biztos, hogy még a következő évben elmegyek egy túrára a Skót Felföldre, megnézem a Loch Ness-t (hátha meglátom a szörnyet is hehe) és amellett, hogy Edinburgh-be még visszatértek más híres skót városokba is el szeretnék látogatni.

Sőt, ki tudja , egyszer lehet, hogy úgy hozza a sors, hogy ott fogok lakni, és ha ez így lesz akkor boldogan és büszkén leszek edinburghi lakos.:)

Az biztos, hogy ezután a 2 nap után Skócia örökre a szívemben maradt.:)