Stonehenge, egy magyar-és egy nemzetközi barátság valamint jegyek az Olimpiára

Azt hiszem mostantól a vasránap lesz a blogolós napom, mert ha megyek valahová akkor az általában szombat, míg vasárnap otthon ejtőzöm, punnyadok, blogot pótlok valamint üzeneteket írok amikkel hétközben elmaradok és kb rákészülök a következő hétre, így ez a nap a legalkalmasabb az írásra.
A bejegyzés Stonehenge-ről fog szólni leginkább de mielőtt belevágok a nagy élménybeszámolóba előbb egy kis szösszenet következik a múlt heti történésekből.

A családkeresésről: múlt héten ugye 2 interjún is voltam, az interjúk hogylétéről beszámoltam itt a blogban is. Az egyik család nagyon unszimpatikus volt és úgy jöttem el tőlük, hogy oda vissza többet soha. A másik család viszont eszméletlen jófejnek tűnt és azóta is reménykedem, hogy engem választanak. Ennek fényében, hogy még az ő válaszukra várok a héten nem is kerestem, nem írtam más családoknak. Mint említettem néhány bejegyzéssel ezelőtt elég fárasztó móka ez a keresgélés és remélem a legjobbakat, miszerint az áhított család engem választ majd. Mivel azonban már július közepe van és nem várhatok örökre, így ma írtam ennek a családnak, hogy hogy vannak, döntöttek-e már-nem mintha türelmetlen lennék, csak nem akarom, hogy elfeledkezzenek rólam-értitek?:D Válasz még nem jött, de még csak alig pár órája írtam meg az üzit.

Nem szorosan tartozik ide-és tudjátok, hogy nem szoktam panaszkodni a blogba, de a héten volt egy összetűzésem a hosztpapival, amikor is nagyon felhúzott-szerintem alaptalanul vádolt meg engem/illetve szídott meg, részletekbe nem megyek bele de lényeg, hogy azóta a kedves hosztfater nem szól hozzám. Köszönök neki és mindössze egy halk mélabús "Hi"-t kapok vissza.(És ha én nem köszönök akkor ő sem méltat köszönésre.) Hát ha ő így akkor én is így. Jelenleg az említett nagyon kedves család válaszára várok, ha engem választanának akkor megbeszélem velük, hogy szeptember helyett inkább már augusztusban kezdenék, ha pedig nem engem választanának, akkor augusztusi kezdéssel keresek egy másik családot. Én eleget szerettem volna tenni  a jelenlegi hosztanyum kérésének, miszerint itt maradok augusztus végéig, de ezért cserébe nekik is tenniük kéne. Nehogy azt higgyétek, hogy nagy elvárásaim vannak feléjük, mindössze annyi, hogy emberséges módon bánjanak velem, de az elmúlt hetekben amiket néha csinálnak-az minden csak nem emberséges. Nem részletezem, hogy mik mennek itt, de jó okom van arra, hogy szeptember helyett már augusztusban lelépjek. Persze hagyok nekik is időt, hogy találjanak valakit, tehát nem fogom azt csinálni, hogy szó nélkül összecuccolok és megyek-ez nem lenne tisztességes még így sem, hogy ők nem bánnak velem jól, én ennyire nem tudnék kitolni velük. De tény, hogy egyre kevésbé érzem úgy, hogy kihúzom én itt szeptemberig.

Annyira jó, hogy itt van nekem a városban Reni barátnőm, akire mindig számíthatok. Fent említettem, hogy nem bánnak velem igazán jól a hoszték mostanában, és a héten nem egyszer fordult elő, hogy Renit már reggel 8kor felhívtam, és elpanaszoltam neki bánatom, ő készségesen meghallgatott és igyekezett tanácsot is adni-valamint biztosított róla, hogy hozzá mindig fordulhatok, ami nekem nagyon sokat jelent.:))

Reni és egy mekis este

Már említettem azt is, hogy a helyi Mekiben 4-5 magyar lány (és egy fiú) dolgozik. Mióta ideköltöztem,ahányszor bementem mindig nagyon jól elbeszélgettem az ottani lányokkal, nagyon kedvesek és segítőkészek valamint olyanokat lehet rajtuk röhögni (jó értelemben) mert nagyon jó humoruk van. Az egyik lánnyal Szandrával péntek este megbeszéltük, hogy elmegyünk közösen a mekibe, belülünk egy menüre, ami azért nagy szó, mert eddig akárhányszor taliztam a Szandrával az olyan szituációban volt, hogy én bementem a mekibe enni, ő dolgozott és csak lopott percekre tudott odajönni hozzám beszélgetni miközben tálcákat törölt stb szóval igazán  be akart menni velem oda civilként amikor is nem az uniformisban van hanem egy laza baráti csevejre. Nagyon jól éreztük magunkat és miután megjártuk a mekit és a teszkót is közösen, megmutatta a lakásukat sőt még home-made lángost is csomagolt nekem hazavinni amit aznap készített. :)) Hát nem tök ari?:))


Most pedig jöjjön a várva várt misztikus hiper szuper Stonehenge kirnádulás.:)

Előzményként el kell mondanom, hogy az eredeti terv úgy volt, hogy egy londoni iskola által szervezett túrára megyünk ami magába foglalta volna a Stonehenge-et, Salisbury-t és Winchestert, ezt ugye múlt héten be is harangoztam. Na már most  az a helyzet amikor a jegyet akartam lefoglani erre a túrára interneten keresztül, egyszerűen nem kaptam visszajelzést a holnaptól. Miután már majdnem 2 nap telt el visszajelzés nélkül, akkor nagyon ideges lettem, felhívtam az iskolát, ahol a személy akivel beszéltem nem volt kompetens ebben a kérdésben, megadott nekem ilyen-olyan telszámokat, hogy hol tudnék többet megtudni. Na nekem sem kellett több, gondoltam ez mégis csak több a soknál, hogy 30 fontot készülök kifizteni nekik, és ennyire túlbonyolítják a jelentkezést és még pluszba én járjak az ő nyakukra pedig én vagyok a fizető fél.
Tehát eldnöntöttem, hogy nem túráztatom magam tovább, fogtam magam és 5 perc alatt találtam a neten egy másik buszos túrát a Stonehenge-hez, amit ugyancsak 5 perc alatt minden gond nélkül sikerült legfoglalni. Igaz, ez csak a Stonehenge-hez ment és nem mentünk Salisbury-ba sem Winchesterbe vele, viszont nagyon nagyon megérte a túra az árát, és számomra volt egy nagy előnye a másikkal szemben, mégpedig: a másik túra reggel 8kor strartolt volna Londonból, ami nekem hajnali fél 6-os kelést jelentett volna (sokáig tart mire beérek a központba főleg reggel), viszont ez a túra, ami csak a Stonehenge-hez ment délután 1kor indult így nem kellett hajnalok hajnalán kelnem.:)) Lusta vagyok de ez van.:)) A túrára Zitával mentem, Zita szintén aupair, méghozzá abban a városban ahol én először laktam még az első családommal, de ennek ellenére ott mi sosem találkoztunk (sajnos), viszont már hónapok óta kapcsolatban álltunk a facebookon. Zita volt az, aki felhívta a figyelmemet a Stonehenge túrára, konkrétan társakat toborzott egy facebook csoportban és én is már nagyon régóta (amióta megtudtam hogy létezik:D) el akartam menni a Stonehenge-hez így nem kérdés, hogy csatlakoztam, így ketten mentünk el felfedezni az 5000 éves köveket.

Szombaton reggel elkészültem és megettem a lángost amit Szandrától kaptam előző este, jól megszórtam sajttal és tejföllel, isteni volt és annyira vágytam már valami magyarosra, ehetőre.:)) Örök hálám neki:)

Az eső egész délelőtt szakadt, ráadásul mikor beértem London belvárosába kiderült, hogy metró-lezárások is vannak, de mivel időben elindultam otthonról így nem okozott gondot, hogy sokszor kellett átszállni hogy mindenki ott szambázott előttem vagy a metróajtót az orrom előtt csukták be :)). 12 után megérkeztem az utazási irodához, ahonnan a Stonehenge Expressz indult, volt már ott néhány ember és folyamatosan szálingóztak a többiek is. Zita is megérkezett fél egy körül. Most találkoztunk először, de az elejétől kezdve egy húron pendültünk, gyakorlatilag mintha már tök régóta ismernénk egymást.:) Vettünk szendvicset, majd beszálltunk a buszba, ekkor még szakadt az eső. Egy órakkor startolunk. Az utat végig beszéltük, ajjaj volt is miről beszélni, leginkább aupair dolgokról, de tulajdonképpen mindenről, jó sokat nevettünk, szerintem az is megeshet, hogy a körülöttünk ülők már a fenébe kívántak minket a sok vihogástól.:)) Egyszóval jól éreztük magunkat. Én kiskorom óta nehezen bírom a buszozást, hányingerem lesz, ha veszek be gyógyszert, ha nem (tegnap nem vettem), de mivel egész úton el voltam foglalva a Zitával való beszélgetéssel és sokat ettem (ha eszek akkor nem vagyok rosszul-tudom fura:D) így egész jól bírtam az utat, gyakorlatilag észre sem vettem olyan gyorsan telt az idő. 2 óra alatt értünk Salisburyba a kövekhez, de komolyan nekem nem tűnt annyinak.:)



Stonehenge Expressz

Első kép-még a buszból





A buszunk mikor leparkolt a sofőr, aki egyben a "túravezetőnk" is volt, mondta, hogy másfél óránk van, hogy körbejárjuk a köveket, vegyünk egy kávét/ételt és szuveníreket, 4:45kor pedig mindenki legyen újra a buszban, mert aki nincs azt kénytelen lesz ott hagyni:)) Nem kötött túránk volt, hanem a bejáratnál kaptunk rádiókat, amin meghallgathattuk a Stonehenge háttértörténetét valamint egy térképet, amin be van jelölve, hogy mi-micsoda és szabadon jártunk be a terepet.
Biztos vagyok benne, hogy mindenki tudja, de íme egy kis háttérinfó a Sonehenge-ről(a Wikipédiából átmásolt rész következik) :
"A Stonehenge körkörösen elrendezett kőtömbökből és földsáncokból álló monumentális őskori építmény az angliai Wiltshire-ben, Salisbury-től mintegy 13 km-re északra. Kiépítése Kr. e. 2500 körül kezdődött és 2100 körül fejeződött be. A hely korabeli szerepével kapcsolatos elméletek az 1919-ben, de főként az 1950-ben indult ásatások nyomán születtek. Az öt brit egyetem összefogásával készült legfrissebb álláspont szerint olyan emlékmű, mely az addig jórészt háborúskodásban élő törzsek egységét jelképezi.^[ A régészeti helyet és környékét Az UNESCO 1986-ban a világ kulturális örökségének jegyzékébe vette fel."

Ezenkívül vannak találgatások azzal kapcsolatban, hogy a hely egykor csillagvizsgálóként is szolgált, és az építők igen sokat tudtak a bolygókról és a csillagokról, mivel a köveket úgy állították fel, hogy a nyári napfordulón a felkelő nap sugaraival egy vonalba esnek, tehát pontosan a kövek közt süt be a nap. A Stonehenge szent hely, az egykori kelta törzsek és vallási csoportjuk a druidák szent helye, nem ők építették ugyan (mivel a kövek sokkal régebbiek a druidák koránál) de a druidák használták csillagászati-és vallási célokra.
Engem nagyon régóta érdekel a kelta kultúra, a vallási szokásaik valamint imádom a kelta és az ír népzenét, és  számomra a Stonehenge-ben van valami misztikus, egyszerűen hihetetlen nagy csodálattal és örömmel tölt el, hogy olyan építményt láthatok élőben, ami már 5000 évvel ezelőtt is létezett. Eddig csak képeken csodálhattam, de most végre valóra vált egy álmom.:)








Itt látszik a körkörös elrendezés

Audió túravezetés


Miután körbejártuk a sziklákat, én beszereztem néhány szuvenírt, tollat, csokit és képeslapokat majd leültünk egyet fagyizni Zitával. Ember, még jó, hogy kis adagot kértünk, nem csináltam róla képet mert tele volt a kezem és a szuvenírekkel és a táskámmal plusz egy zsepivel való zsonglőrködés közben már nem tudtam a fényképezőgépem előkotorni miközben a fagyi elkezdett olvadni, nade az a gombóc akkora volt, hogy majd kiforult a tölcsérből:)) De nagyon fincsi volt. Mivel jó nagy adagot kaptunk, Zitával jó gyorsan faltunk, hogy visszaérjünk a buszhoz indulás előtt. 4:45 re kellett odaérni, és mi úgy kb 4:42 körül szállhattunk be a buszba, és rajtunk kívül már majdnem mindenki ott volt, csak egy pár jött utánunk.
A hazaút ugyancsak gyorsan eltelt, nagyon jól elszórakoztattuk egymást Zitával és este 7-re a London Victoriához értünk. Itt találkoztunk Zita egy barátnőjével, aki olasz és Melissának hívják. Mivel lakott egy évig Budapesten így egy kicsit beszél magyarul, jobban mondva nem csak egy kicsit, elég sok mindent el tud mondani és még annál is többet megérteni. Persze angolul beszélgettünk az este, de néha én és Zita váltottunk pár magyar szót(csak, hogy leegyszerűsítsünk néhány helyzetet) és Melissa szépen megértette.:) Angolul is perfekt beszél temészetesen. 3-an eldöntöttük, hogy beülünk egy pub-ba vacsira és sörre, amire bent a London Victorián került sor, találtunk egy nagyon hangulatos kis helyet.  Remek estét töltöttünk együtt és nagyon megkedveltem Melissát is, csak úgy mint Zitát a kirándulás alatt. Olyan isteni finom mártogatós tálat rendeltünk, azóta is összefut a nyál a számban, ha eszembe jut. Az étkek: csirke, nachos, akkor ilyen angol pite szerűség, nem tudom a nevét de tészta és meg volt pakolva krumlipürével, zöldségekkel ezzel-azzal, és 2 féle mártogató szószt kaptunk hozzá.



A folyékony kenyér:)

Melissa und ich:)

Isteni mártogatós tálunk:)

Vacsi közben szó esett róla, hogy milyen jó lenne elmenni az Olimpiára, akármire, csak Olimpia legyen ha már egyszer itt vagyunk egy olyan városban, ami az Olimpiát szervezi, ráadásul harmadszorra a történelemben.:)
Vacsora után mindannyian hazamentünk, Melissa dolgozni, Zita és én pedig már hullák voltunk az utazástól, de egy nagyon jó napot tudtunk magunk mögött és én 2 új nagyszerű barátot. Megdumáltuk, hogy bejárjuk Oxford-ot, Cambridge-t, valamit elmegyünk a Thorpe Parkba (extrém vidámpark, pont nekem való hely) a közeljövőben.:)

Még vasárnap kezdtem el írni eme bejegyzést, de időközben hétfő lett. A kisasszonynak kitört a nyári szünet, de jövő héten szabad leszek, amit már nagyon várok.:) Ééés ma reggel hívott a Zita izgatottan, hogy talált még eladó jegyeket az Olimpiára és megpróbál szerezni. Én ott hirtelen tök beleéltem magam, mert nem kis dolog, ha részt vehetnénk az Olimpián. Nem sokkal később kaptam Zitától az üzit, hogy FOGLALT nekünk jegyeket, szóval mostmár biztos: Olimpia, jövünk:)) Július 31-én, este 8-kor az Anglia-Ausztrália férfi röplabda mérkőzésre és az azt követő Brazília-Oroszország férfi röplabda meccsre érvényesek a jegyek (igen, mindkettőre:D). És a jegyhez aznapra érvényes tömegközlekedési bérlet is jár, így simán megéri az árát. Ráadásul Zita olyan jó helyeket szerzett, hogy csuda, "B" kategóriás a jegyünk, tehát eléggé elöl fogunk ülni.:)
Jobb befejezése nem is lehetne a mai irománynak.:))



Spanyol újonc és két újabb interjú

Hejj elég sok pótolni valóm van, lévén, hogy egy hete nem írtam.

Kezdeném azzal, hogy mire jutottam a múlt heti Shepherds bush-i családdal, akiknél interjún voltam. Ugye írtam, hogy nagyon belvárosban laknak és én kb úgy éreztem magam abban a városrészben, hogy megfulladok és nem tudnék ott élni. Azt is írtam, hogy a nő és a gyerekek meg mindenki nagyon kedves volt, és nagyon jó feltételeket ajánlottak.  90%-ban biztos voltam benne, hogy nem őket fogom választani. A hét folyamán kaptam a nőtől egy üzenetet, hogy most hétvégén elmehetnék hozzájuk, játszhatnék a gyerekekkel, hogy "összeszokjunk" és természetesen fizetnének nekem érte. Hát nem tök jófejek?? Komolyan mondom, nekem még így egyik család miatt sem fájt a szívem, pedig már túlvagyok néhány családkeresésen az elmúlt egy év au pair-kedésem alatt.  Visszaírtam neki, hogy nagyon megkedveltem őket és hihetetlen kedves és szép család, de nagyon sajnálom, de az elhelyezkedésük miatt én most nem őket választom. De atyaég, rettenetesen fáj a szívem értük. Viszont nem mindegy hol fogom leélni a következő minimum egy évet. Annyit írt vissza, hogy köszöni az őszinteségemet és további sok sikert.

A héten folytattam a keresgélést. Mi az, hogy folytattam!! Rengeteg (ez alatt azt értem, hogy baromi sok) család keresett meg mind az aupairwolrd-on mind pedig a gumtree hirdető weboldalon keresztül. Kedden este például 2 órán keresztül megállás nélkül csak nekik írogattam vissza. Szedán szintén jó sokáig csak a családokkal fogalkoztam. Mondjuk-és ez most nem nagyképűség-de végülis számítottam erre, mivel tapasztalatom van, referenciáim(angol nyelven, angol családoktól ami azért sokat számít) tehát nem csoda, ha sok a jelentkező. Bár néha már fárasztó visszaírogatni, de ennek ellenére azért élvezem ezt a bőséget, mert így nincs az az érzésem, hogy rá lennék kényszerülve egy családra, hanem tényleg a nekem tetszőt választhatom ki.

Időközben, hogy rátérjek a cím első felének magyarázatára, Reni helyi aupair barátném figyelmembe ajánlott egy lányt. Spanyolországból jött, Silviának hívják és 3 hete érkezett Angliába. Reni egy facebook csoportban találta őt.  Először úgy volt, hogy szerda este 3an, a Reni, Silvia és jómagam megyünk együtt mekizni egy dumapartira és, hogy összeismerkedjünk legújabb kolleginánkkal. Ez sajna nem valósult meg mert nekem szerda este bébiszittelnem kellett,amiről csak kedd este szereztem tudomást, így hiába volt már meg a terv. Nade szerdán sem unatkoztam/unatkoztunk, mert Reni átjött hozzánk, megmutattam neki a lakot, ő hozott nekem a mekiből burgert és úgy eldumáltuk az időt, hogy azon kaptuk magunkat, hogy már majdnem fél 11 volt, így Reni elment haza. Igaz, nem csináltunk semmi extrát, nade volt miről beszélni, (aupairek közt mindig van hehe) és nagyon jól elvoltunk.
Vissza Silviához. Mivel Reninek péntek estére volt már programja, nekem meg nem, így bejelöltem Silviát a fészbúkon és írtam neki, hogy lenne-e kedve jönni péntek este egy kötetlen beszélgetésre egy menü keretében (igen-igen a mekibe). Nagyon lelkes igenlő választ kaptam tőle, tehát már lett is programom.:)) Péntek este 8-kor taliztunk a helyi vasútállomáson. Vicces volt, mivel én már 8 előtt 5 perccel odaértem. Körülnéztem, kerestem Silvia facebook-fényképen látott arcát, és arra jutottam, hogy még nincs ott. Vártam, majd vártam tovább, és már 8 óra múlt 5 perccel, mikor agyaltam, hogy merre lehet (a face-en mindketten hülyék voltunk ugyanis valami oknál fogva egyikünk sem adta meg a másiknak a telószámát:DD). Már épp azon agyaltam, hogy telcsi nélkül hogy fogom őt elérni, amikor egy lány, aki pontosan mellettem állt, és már akkor is ott dekkolt az állomáson amikor én odaértem, leszólított, hogy én vagyok-e Dominika?? Mondom, "igen,ezek szerint te meg Silvia." -És mindketten hangos röhögésben (inkább vihogásban) törtünk ki a saját hülyeségünkön.:))) Már majdnem negyed órája vártunk egymásra az állomáson, amikor rájöttünk, hogy egész idő alatt pontosan egymás mellett álltunk. Mostmár tudom, hogy a filmekben mikor ilyet látok az egyeltalán nem kamu.:))) Gondolhatjátok, hogyan telt az este hátralevő része, ha már ilyen vidáman indíottuk. :)) Útközben rengeteget beszélgettünk, kiderült, hogy ő travelling aupair (utazó aupair). Ez azt jelenti, hogy a családja egyszerre 2 helyen is lakik , Londonban és New Castle-ben (északon, már majdnem Skóciában). 3 hete jött csak Silvia Angliába, az első 2 hetet New Castle-ben töltötte, a 3.at meg itt Londonban. Mesélte milyen apartmanban/inkább palotában laknak New Castle-ben, egy szállodán belül, ahol gym, uszoda, szobaszervíz  meg efféle nyalánkságok vannak. A szobája is olyan, mint az álom mindkét helyen,( itt Londonban meg N.C.-ben is). Egy gyerekre vigyáz, tehát egyeltalán nincs nehéz dolga. A mekiben folytatódott a sztorizgatás. Akinek vannak spanyol barátai/ismerősei az tudja milyen a spanyol mentalitás, akinek nincsenek annak röviden összefoglalom, hogy egyfolytában nevetnek, viccelnek, mondják-mondják a magukét, de viccesen, aranyosan. Annyit nevettem/nevettünk péntek este, hogy az nem igaz.:)) Nem csak aupair-kedésről beszéltünk, hanem mindenféle témát érintettünk, egyszer csak azon kaptam magam, hogy a középiskolás éveimről magyarázok neki, olyan volt mintha ezer éve ismernénk egymást. A hazafelé utat is végig mókáztuk. Sajnos Silvia a hosztcsaládjával másnap visszament New Castle-be de auguszusban megint itt lesz Londonban és akkor nem csak egy hétig maradnak hanem több hónapig, így bőven lesz még időnk bohóckodni.:)) Arról nem is beszélve, hogy az angol tudásom milyen hálás volt nekem aznap este, hogy majd 3 órán keresztül megállás nélkül csak angolt nyomtam, kellett na.:))
Képek az estéről:

Helyi mekiben-ahová Renivel is mindig járok

Silvia

Mert kell egy ilyen kép-ha már egyszer heti sokszor járok oda

Ezen a héten is volt ám interjúim/meetingeim. Nem írnám le hány és milyen család keresett meg összesen, mert őszintén szólva én sem tudom, viszont a hét végére, csütörtökre kirajzolódott, hogy kik az "eheti választék" befutói. Két család "nyert", mindkettő londoni de egyik sem belvárosi, ami számomra már nagyon jót jelent.
Az első család dél Londonban lakik, a 2-es zónában, viszont egy nagyon csendes kertvárosszerű helyen, tiszta levegő, nincsenek boltok meg embertömeg, vannak helyette hangulatos tipikus londoni utcák, park a közelben és 10 percre gyalog a metróállomás. Egy Menyország. A család: egy kicsi szöszi fiúcska, 2 éves és nagyon kedves szülők. Jó fizetést kínálnak, a ház tejején van az aupair szobája saját fürdővel (amit max vedégekkel kell megosztani ha vannak) és nagyon kedvező munkaidő, takarítani nem kell, csak a picúrral fogalkozni.  Meghívtak magukhoz szombat reggelre, hogy személyesen is talákozzunk mert ez nagyon fontos.
A másik család: 2 gyerek (8 és 10 évesek) London 3-as zónájában, Wimbledon-ban laknak (ahol a teniszpálya van) zöld övezet de szintén közel a metróállomás ahonnan seperc alatt  a belvárosban vagyok. Jó fizetést ígérnek, szép szobát szintén a ház tetején saját fürdővel. Ők is tökéletesnek hangzottak. Ők is elhívtak egy találkozóra szombaton délután 4 órára, tehát a szombatom úgy nézett ki, hogy délelőtt 11-re mentem az első családhoz, az egy gyerekeshez, majd kis csavargás Londonban és délután átruccantam Wimbledon-ba a második családhoz.

Szombat reggel korán, már negyed 9kor felkeltem, mivel hétvégén van, hogy én délig is alszok így a negyed 9 igencsak hajnalnak mondható. De nem bántam mert nagyon izgatott voltam a családok miatt, nagyon vártam a találkozást mindkettővel. Elkészültem és a 10 órás vonattal robogtam be Londonba, ahol metróra szálltam, és 11 előtt pár perccel csengettem be az első család házába. Apuka nyitott ajtót, hihetetlen kedves jófej figura, egyből kezet ráztunk, mondta, hogy nagyon örül, hogy itt vagyok. Majd egy pillanat múlva ott termett anyuka is, aki szintén nagyon kedvesen fogadott, bemutatkozott, majd leinvitáltak a konyhába, ahol kb 3 féle tea-és kávé közül kérdezték meg, hogy mit szeretnék inni. Mentolos teát kértem, majd a picúr is bejött a kertből. Ohh mamám, a kiscsávót egyszerűen meg tudtam volna zabálni.:))) Olyan hihetetlenül szőke feje van, hogy olyan szőke már nincs is. Már fehér, de nagyon-nagyon ari, kis tejfölfej.:)) Amikor úton voltam feléjük még esett az eső. Mire odértem hozzájuk már elállt. Hát igen, ez Anglia, egyik pillanatban esik, a másikban meg süt a nap, sosem tudod, hogy milyen lesz a következő pillanatban, de így szeretjük.:)) Tehát mivel akor pont nem esett, így mindannyian egyet értettünk, hogy üljünk ki a kertbe. Gyerekek, Londonban voltam, közel a belvároshoz, nem is sejtettem, hogy az embereknek arrafelé ilyen szép kertjük van. A család ugyanis maga termeli a zöldségeik kb felét, cukkini, bab, paradicsom, barackfa meg egy rakás minden volt ott, nagyon szépen elrendezve. Volt továbbá egy kerti asztal székekkel, ide heveredtünk le és teáztunk, és közben beszélgettünk. Egyeltalán nem volt interjúszaga a dolognak, sokkal inkább egy baráti beszélgetéshez hasonlított, nagyon sokat kérdeztek rólam, de nem csak az aupair tapasztalatom érdekelte őket, hanem az egész személyem, honnan jöttem, mit csináltam ezelőtt, mit szeretek csinálni szabadidőmben, és a válaszaimat is érdekődve hallgatták mind anyuka mind apuka. Velem idegenek ilyen kedvesen még nem bántak az tuti. A Tejfölfej (mostantól így hívom a kisfiút mert olyan cuki:D) eleinte félénk volt, de aztán már ő is nyitottabb lett, beszélt, játszott velem.
Egy jó fél órás beszélgetés után körbevezettek a házon. A legfelső emeleten van az aupair szobája, ami szép és tágas, dupla ággyal. Ugyanezen a szinten van még egy nagy vendégszoba (és a család mondta, hogy ha barátaim jönnének akkor szívesen látják őket) és egy fürdőszoba, ami csak az aupair-é illetve ha vendégek vannak akkor ők is azt használják, szóval nagyon szép az egész szint, sőt az egész ház. Hangulatos tipikus londoni családi ház, simán el tudom képzelni a következő évemet ott. Utána még leültünk a nappaliba, és rátértünk a dátumokra. Ők azt szeretnék ha szeptember elsején tudnék kezdeni, ami nekem is tökéletes, mert addigra a jelenlegi hoszanyum is biztos találna valakit.  Ezután, mivel én nagyon jól éreztem magam náluk, mondtam nekik, hogy részemről én benne vagyok, ha úgy döntenek, hogy engem választanak. Ők mondták, hogy nagyon örülnek, hogy elmentem hozzájuk, mivel ez hatalmas segítség és előny, hogy szemtől semben láthatjuk egymást. Azt mondták, hogy még a héten skype-on megintejúvolnak néhány lányt és a jövő hét folyamán/végén értesítenek. Akkora mosollyal a számon jöttem el tőlük, hogy még a fülemet is eltakarta. Jujj, légyszi szurkoljarok nekem,hogy engem válasszanak, mert úgy érzem , hogy nagyon jó évem/másfél évem (mivel az is szóba került, hogyha jól passzolunk akkor maradhatnék tovább is mint egy év) lenne náluk, mert hihetetlenül kedves emberek, és a kisfú meg olyan cuki, hogy a cukinál is cukibb. :)))

A meeting után elviharoztam a Victoriára a mekibe. Abba a mekibe, ahová mindig Judit barátnőmmel ültünk be a találkozásaink kedezéseként, hogy elfogyasszunk egy "egészséges" és "tápláló" menüt órákig tartó dumaparti keretében. Furcsa volt most nélküle ott lenni (írtam már, hogy Judit nemrég hirtelen hazament).  (...)

Miután megebédeltem mentem még néhány kört az üzeletekben, majd mivel nem tudtam mit kezdeni magammal úgy döntöttem, hogy elmegyek és felfedezem Wimbledont még az ottani családdal esedékes interjúm előtt. A wimbledoni családdal délután fél 5re volt megbeszélve a találka a metróállomás melletti Starbucks-ban.  Én már fél kettő után odaértem Wimbledonba, tehát arra jutottam, mivel sosem voltam még arrafelé így felefedezem egy kicsit a terepet. Wimbledonban található a világhíres stadion és pont most zajlik ott a teniszbajnokság, így minden a tenisz körül forog arrafelé. Olyannyira, hogy még a metró (ami London ezen részén már a föld felett jár) ahogy kiszáll az ember a metróról a peronra, teniszpálya mintájú szőnyeg, mármint egy hatalmas minimum 20 méter hosszúságú zöld teniszpályára emlékeztető szőnyeg van letéve, tehát onnantól kezdve kapod az arcodba a teniszőrületet, ahogy leszállsz a metróról. De baromi jól néz ki és tök kreatív.:))Mivel nem így készültem, hogy én ott felfedezi fogok, így nem néztem utána mit merre találok, tehát fogalmam sem volt róla, hogy merre induljak. De sebaj, Angliában mindenki segítőkész, akárkit leszólítok mindenki készséges és ha leállok az utcán és egy kicsit is "elveszetten" nézek körbe akkor vagy 3-an ugranak oda, hogy segíthetnek-e.

Mivel pont most zajlik Wimbledonban a teniszbajnokság, így a metrónál is rendőrök állnak, tehát mikor kijöttem egyből le is szólítottam az egyik egyenruhás barátunkat, hogy mit merre találok innen. Részletesen el is magyarázott nekem mindent. Először megnéztem a High street-et meg az ott található boltokat. Inkább kisváros hangulata volt az egésznek, meg sem mondaná az ember, hogy Londonban van, de ez nekem tetszik, mert ugye mondtam már, hogy élni én inkább kisebb városban szeretek mintsem egy nagyvárosi őrültekházában.  A High street nem túl zsúfolt, nincs rajta sokminden, de számomra nagyon jó hangulatot árasztott. Eztán célba vettem a Wimbledon Common-t (ez egy nagy park mocsarakkal, tavakkal, kacsákkal, mókusokkal, egy jókora zöld terület Dél-London közepén. A metróállomástól idáig jó sokat kellett gyalogolni,ráadásul hegyen felfelé, de nem bántam, mert szeretek csak úgy menni,új helyeket bejárni, felfedezni. Számomra annak olyan jó hangulata van, amikor azt sem tudom hol vagyok (és csak körülbelül tudom, hogy hová tartok). Időnként leszólítottam egy-egy emberkét, hogy megbizonyosdjak arról, hogy jó irányba megyek, majd egy 20 perces séta után szemem elé tárult a park. A fényképezőgépem még péntek este lemerült amikor a spanyol lánnyal hülyéskedtünk, így  gulgiról vételeztem pár képet nektek.

A teniszmintás szőnyeg (forrás: google)

Wimbledon Common(google)

Szélmalom Wibledon Common-ban (google)

(google)

(google)

Délután 4 órakor értem vissza a metróállomáshoz, tehát még volt fél órám a második család-találkámig. Vagyis annyi lett volna, de a nőtől kaptam egy sms-t, hogy a férje még nem ért haza a fiával az iskolai sportnapról, és a lánya meg beteg, így nem hagyhatja otthon, tehát tudnánk-e 5kor találkozni mikor a férje hazaér. Normális esetben ezzel nem lenne semmi gondom, de mivel aznap este bébiszittelnem kellett, és a metrón meg lezárások/késések voltak, így aggódtam, hogy esetleg nem érek majd időben haza. Így felhívtam a nőt és mondtam neki, hogy mi a nagy helyzet, és felajánlottam, ha megadja a címét akkor elmegyek a házukba (eredetileg a Stabucknál talákoztunk volna, nem a házukban). Ennek ő nagyon megörült, el is küldte sms-ben  a címét meg utasításokat, hogy jutok oda. Sajna a ház és az utcájuk nem volt annyira közel, hogy a buszmegállóban lévő térképen rajta legyen, így elkeztem leszólítani embereket, akik ahogy kimondtam az utca nevét, pislogtak rám és senki nem tudta merre van. Egy kedves (azt hiszem arab) pali aki szórólapokat osztogatott az utcán előkapta az okostelefonját, hogy megnézze a térképet, de sajnos realizáltuk, hogy nem működik rendesen.

Eztán embereket szólítottam le és érdeklődtem, van-e okostelójuk és használhatnám-e rajta a térképet. Néhány nemleges válasz után meguntam és beugrottam a postára, gondoltam ott csak tudni fogják, vagy lesz valami térkép ahol megnézhetem. Hát: térkép nem volt, és az ott ülő 2 hapsika egyike sem tudta mit keresek, merre van az utca. Mikor már majdnem mentem ki, vettem észre, hogy vannak ott számítógépek. Megkérdeztem őket működnek-e, mondták, hogy igen de 2 font a használati díjuk. Mondtam, hogy én csak a térképet akarom megkukkantani egy pillanatra, de nem kegyelmeztek, legombolták a 2 fontot. Ekkor már nagyon ideges voltam, nem is a 2 font miatt, hanem mert már vagy negyed órája egy helyben toporogtam és nem voltam közelebb a család utcájához és senki nem is tudta, hogy az utca amit keresek egyeltalán létezik. Nade nem volt időm dühöngeni,felmentem a netre a postán, 2 perc alatt megtaláltam az utcát, ami jóóó messze volt gyalog és természetesen hegyen felfelé. Király. Nagyon szeretek sétálni ezt már írtam is, nade aznap már lejértam a lábamat Wimbledon Common-ban és vissza, és ráadásul sietnem is kellett, hogy hazaérjek bébiszittre. Na de mit van mit tenni, fel a hegyre, majd mikor az utcához értem, realizáltam, hogy az a család utcája egy mégnagyobb dombon vezet felfelé. Emberek az az utca, nem semmi. Bazinagy erődítmény nagyságú házak, paloták inkább, valószínűleg kőgazdagok gyűjtőhelye. Felértem a család házához, de az igazi sokk csak ezután következett.


Azt előrebocsájtom mielőtt belemegyek a nővel való interjúba, hogy az alapján amit az emailein keresztül elképzeltem róla, teljesen más mint a valóság. Akkorát csalódtam benne és sajnos negatívan, hogy az hihetetlen. Nagyon vártam a vele való találkozást is, de mikor eljöttem a házukból, akkor azzal a gondolattal jöttem el, hogy "ide soha többet köszi."
Most pedig elmondom az okát. Tehát kidöglöttem és leizzadtam a hegyen felfelé. A nő mikor ajtót nyitott akkor egyből kérdezte, hogy könnyen rájuk találtam-e. Én elkezdtem neki mondani, hogy miken mentem keresztül, hogy megtaláljam egyeltalán az utcájukhoz vezető utat, de a mondatomnak a feléig sem jutottam el amikor félbeszakított egy újabb kérdéssel (szóval gondolom nem nagyon izgatta, hogy könnyen megtaláltam-e őket csak kb udvariasságból kérdezhette.)

Beinvitált a nappaliba, de nem kínált meg semmivel, pedig a nem kevés gyaloglás után jól esett volna egy pohár víz-de mindegy, ez túltettem magam, hazafelé vettem magamnak vizet, pont. Na tehát leülünk a nappaliba, a tv-ben megy a teniszbajnokság, a nő lehalkítja, de fél szemmel azért figyelni, majd 2 kérdés között örömmel vesz tudomást róla, hogy nyer a kedvence. Folyamatosan darálta a kérdéseket, egyiket kérdezte a másik után, nem egyszer forult elő, hogy a mondatom közepén félbeszakított és újat kérdezett. Nem a személyem érdekelte őt, hanem csak az aupair tapasztalataim és tudásom. Darálta, darálta a kérdéseket és szorogsan lejegyezgette a válaszaimat, amik megint hangsúlyozom, hogy csak a száraz tények voltak, nem érekelte mit szeretek, mit csinálok szabadidőmben, honnan jöttem stb. A beszélgetés egy interjúhoz (a barátságtalanabbik fajtához) tartozott. A házban sem vezetett körbe rendesen, csak a földszintet mutatta meg, azt is sebtében. Bemutatott a gyerekeknek is, akikkel azon kívül, hogy "Sziasztok, örülök, hogy megismerhettelek titeket" semmit nem beszéltem, nem úgy mint délelőtt a kis Tejfölfejjel, aki folyton ott sündörgött körülöttem. 
Ezek után, miután alig 20 percet töltöttem a házban a nő szó szerint kidobott engem. (Oké, említettem neki, hogy sietnem kell haza bészittelni, de nem mondtam, hogy égetően sürgősen, gyorsan haza kell érnem.) Tehát a nő miután megmutatta a ház negyedét (az aupair szobáját nem) elindult a bejárati ajtó felé, kérdezte, hogy megvan-e mindenem, nagyon örült, hogy ott voltam, és hogy még meginterjúvol néhány lányt skype-on jövő héten de benne vagyok a 3 kedvencében (ezt jó tudni). Mikor kitessékelt az ajtón, mondta, hogy mielőbbi viszont látásra. (Én ennek pont az ellenkezőjét gondoltam.)  Mielőtt még eljöttem tőlük, mikor még az intejú közepénél tartottunk gondolkoztam rajta, hogy megkérem őket, hogy dobjanak vissza a metróhoz, elvégre elég messze van gyalog és ha már az eredeti terv szerint ott kellett volna találkoznunk akkor csak nem lesz ez gond nekik, de amikor a nőci megindult az ajtó felé engem kitessékelni, akkor gondoltam inkább hagyon a fenébe az egészet. Tehát, sajnos nagyot csalódtam benne, nem igazán volt barátságos, és bár én benne vagyok az ő 3 favoritjában de nem fogom őket választani, mégha ő úgy is dönt, hogy neki én lennék a befutó.


Visszamentem a metróhoz, ahol akkora késés volt, hogy rengeteg ember torlódott össze a teniszpálya szőnyeges peronon. A késéseknek és a sok átszállásnak köszönhetően ezt kapjátok ki, a család házának elhagyásától a mi házunk ajtaján való belépésig 2 óra 40 perc telt el. A családtól ugyanis 16:50kor jöttem el, és itthonra pontosan 19:30ra estem be. Pedig "csak" Dél-Londonból mentem Észak-Londonba. Igen, nagyon nagy város ez a London. De nem baj, legalább mindig van hová menni, valami új helyet felfedezni.:))
Szombat este bébiszitteltem, de mivel a szülők ágyba tették a gyereket mielőtt leléptek így a világon semmi dolgom nem volt. Ennek örömére nem is csináltam semmit, mert nagyon fáradt voltam a sok jövés-menéstől, utazástól. Ittam energia italt, ettem bolognai spagettit és  mondhatni új életre keltem, hajnali 3-ig filmeztem:))

Ma reggel már 10kor fent voltam, azóta lemaradásokat pótlok, üzenteket/blogot írok, pizzát meg sört ettem ebédre finom vaníliás-málnás tortával amit a Marks&Spencer's-ben vettem.


Jövő hét szombat hanjnalban-ezt kajátok ki hajnal fél 6kor fogok kelni (ami nekem hétvégén überkorainak számít) és 8-ra már London belvárosában fogok toporogni, ugyanis megyek a Stonehenge-Salisbury-Winchester buszos túrára, amit már annyira várok mint a karácsonyt kb.:))

Legyen Nektek is szép, eseménydús hetetek!:)

Interjú

Helloka:)

Megtörtént az interjú, amit már az előző bejegyzésben beharangoztam.

Tegnap, szombaton bementem Londonba a belvárosba az előző bejegyzésben ismertetett okok miatt nameg persze kedvtelésből. Nem siettem el semmit. Kezdjük ott, hogy péntek éjjel valamikor hajnal 2-kor feküdtem le, tudtam ám előre, hogy ebből szombaton nem lesz korán kelés. Szombat reggel hallottam a szobám előtt, hogy a kisasszonyom már hajnali 9 órakor( igen nekem a 9 az még hajnal;)) kiabál az annyának , hogy mit vegyen fel, meg ezt-meg azt. Szóval felébredtem, de fel még nem keltem. Majd mikor épp visszaaludtam volna, csengettek. A kislány egy barátnője jött hozzánk, bár ez kicsit fura volt, mert szombat reggel a 10 hónapom alatt még sosem jött senki. Nah mindegy, szóval jött egy kislány, a kutya ezerrel ugatott, anyuka meg a kisasszonyom egyszerre kiabáltak szinkronban a kutyára, hogy hagyja már abba. Szóval volt egy ébresztő.:S:D Aztán próbáltam visszalaludni megint. Mikor már majdnem sikerült, hallom, hogy a kislányok kopognak az ajtómon. Hogy mit akarhattak arról lövésem sincs, mivel nem nyitottam ajtót. Szerencsére csak egyszer kopogtak, és mivel nem volt válasz elmentek. Aztán véglegesen 11kor tápászkodtam fel és keltem ki az ágyból.  (Azért hálisten az ilyen ébresztők nem gyakoriak, itt létem alatt csak egyszer-kétszer fordult elő..). Agyaltam rajta, hogy menjek-e Londonba vásárolni az Oxford streetre, vagy menjek csak turistáskodi (bár szinte minden nevezetességet láttam, de szeretek visszamenni egy-egy látványossághoz a hangulat kedvéért), és azon is gondolkodtam, hogy mi lenne ha csak Shepherds Bush-ba mennék az interjúra, ami csak délután 5kor volt. Végül úgy döntöttem, hogy belevetem magam az Oxford street-i őrültek házába és vásárolok.:)) Már egyszer még korábban ecseteltem, hogy Oxford street-re csak akkor megyek ha nagyon akarok vásárolni mert nem szeretem az ottani tömegnyomort. Ez így is van, de vannak olyan napjaim is amikor meg kifejezetten jót tesz, és pont ilyen volt tegnap is.

Szóval összekészülődtem és már délután 1 óra volt mikor elhagytam a terepet. Vonattal meg metróval seperc alatt az Oxford streeten találtam magam és bevettem magam a boltok- és az emberek tömegébe. Juuuujj de jól is tettem. A H&M-ben megtaláltam minden olyan ruhából a méretemet amit múlt héten Watforban nem, sőt még túl is teljesítettem (höhö vásárlás terén nem nehéz) , nagyon szép nyári ruhákat találtam, a legjobbat meg is vettem.:) Aztán jártam boltról boltra, majd kikötöttem egy másik kedvencemben a Forever21-ben és ott is egyiket próbáltam fel a másik után. Itt is vettem egy felsőt (rövid bolerót) meg majdnem egy mellényt is, de mikor már indultam pénztárhoz vettem észre, hogy a mellény hátulján van egy kis lyuk és természetesen az volt az egyetlen S-es méret az egész boltban, így ott hagytam, pedig nagyon tetszett (és le volt árazva.) De a boleróval is jól jártam, az is le volt árazva. Az évnek ebben a szakában egész Anglia le van árazva /ki van árusítva.:) Primarkba épp csak az orrom dugtam be, de fordultam is vissza, 2 okból. Az egyik: olyan qrva sokan voltak, hogy kajak rámjött a pánikroham, másrészt meg ekkor már délután 4 volt és én annyira el voltam foglalva a vásárlással, hogy csak ekkor realizáltam, hogy aznap még nem ettem semmit (itthon sem ettem mielőtt elindultam, mert nem volt időm). Így Primarkból kifele, metróra fel és meg sem álltam Shepherds Bush-ig, az interjúm színhelyéig. Csak 5kor volt az interjú, így még volt majdnem egy órám a KFC-ben egy csirkés menü elfogyasztására. (Na nem kell aggódni, a meki sem maradt ki, inerjú után mentem oda fagyizni.)

Nade jöjjön most az interjú. Szóval a családnak, akikhez pofavizitre mentem 2 kis cuki tejfölfejű gyereke van, évesek, lány és fiú. A család nagyon a belvárosban lakik, amikor leszálltam a metróról Shepherds Bush-ban, az első gondolatom az volt, hogy nem tudnék itt élni. Aligha volt kevesebb ember/forgalom és zsúfoltságérzés mint a belvárosban, mindenfelé boltok, embertömegek, zaj, kocsik amit el lehet képzelni. Ezek közül a boltok, ami számomra pozitívum, aztán többi meg nem az, mivel mint ahogy már az előző bejegyzésben ecseteltem, nem szeretem sem a zajt, sem a tömeget, sem magát a belvárosi életet minden zöld nélkül. Tudom, furcsa mert a fiatalok többsége szereti a nyüzgést, én is, csak nem 24/7. Egy-egy napra nagyon is szeretek bemenni Londonba, én is igénylem a nyüzgést és azt, hogy rengeteg ember vesz körül, ráadásul Londonnak számomra van egy olyan varázsa, amit eddig semilyen nagyvárosban nem tapasztaltam, számomra London egy külön világ:)), pozitív értelemben. Egyszerűen imádom a belvárost, viszont mint mondtam, egy-egy napra, kiruccanásként. Viszont nem tudnék a belvárosban élni. Nekem kell a zöld, az erdők, a parkok, a nagy séták, a csend. A londoni belvárosi kalandokat viszont meghagynám alkalmaknak/jutalmaknak/hétvégi kiruccanásoknak-kinek hogy tetszik, értitek?:))
Vissza az interjúhoz. Anyuka egy hihetetlenül kedves, jámbor, aranyos nő, olyan kedvesen fogadott és beszélt velem végig, hogy hihetetlen. A gyerekek nagyon barátságosak, a kislánynak be nem állt a szája, végigvezetett a házon, magyarázta milyen szabájaik vannak, de ahogy magyarázott-Istenem, meg kellett zabálni. Magamra emlékeztetett, én is ilyen "minden lében két kanál nem lehet lelőni" gyerek voltam (najó, aki ismer most is annak tart:)). A fiúcska kicsit csendesebb, de ugyancsak barátságos volt. A szobám a ház tetején lenne, nagyon szép szoba, tágas és saját fürdője is van. Apuka végig  konyhában volt és újságot olvasott. Vele annyit nem beszéltem, de amikor beszéltem ő is nagyon kedves/udvarias volt, jah és humoros is.

Eddig mindegyik hosztpapim vicces figura volt, a mostaninak vannak olyan poénjai, hogy néha behalok. Mikor idejöttem a hostanyu mondta, hogy ne sértődjek meg apuka időnként barátságtalan poénjain,/ugratásain mert ő ilyen. Azt is mondta, hogy az előttem lévő lány ezeket sosem értette/értékelte, ezért nem bírta apuka fejét. Hehh, nekem ilyen gondom nincs, ha apuka ugrat/vagy "beszól" (viccből csak) akkor én is visszaszólok valami hasonlót, amit persze ő sem vesz sértésnek, mert tudja, hogy nem bunkóságból csinálom. 2 idióta vagyunk mi a házban. :D) -Bár, apukához tartozik, hogy valamelyik nap jól felidegesített a hülye bögréivel. Ugyanis gyerekek, nem mindegy ám, hogyan pakolok be a mosogatóba, mely bögrét hova teszem és utána hova rakom azokat a szekrénybe. Vagy-ma reggel épp csak kidugom az orrom a szobámból, erre apuka egyből  "lecsap" rám  és kérdőre von, hogy mit műveltem az ő szükre pucsijával mert másfél hete sehol nem találja (én mosok/vasalok a szülőkre is, így a legegyszerűbb rajtam keresni mindent ugyebár.) Na nekem sem kellett több, felcsörtettem a szobájukba be a gardróbjukba és fél perc alatt elővarázsoltam neki a pulcsiját, ami olyannyira el volt dugva, hogy éppen a szemét ki nem bökte. No comment.
Na jól elkalandoztam megint, tehát az interjú. :)) Anyukával vagy egy órát beszéltünk, hihetetlen korrekt feltételeket ajánlott, minden pluszóráért fizetnének, az amúgy is jó fizu mellé. Egy mondata volt, ami bökte a csőröm, hogy azt szeretné, hogy este mikor ők apukával a konyhában esznek/beszélgetnek én ne legyek ott. Oké, természetesen nem vagyok sem bunkó sem érzéketlen, pontosan tudom, hogy egy hosszú nap után jó lenne nekik ketten lenni csak. DE, az első hosztcsaládomban is sokat dolgoztak a szülők, mégsem voltam "nem szívesen látt személy" a vacsoránál este. Ott a szükőkkel, leginkább anyukával együtt főztük, kibeszéltük a napunkat, éreztem, hogy törődtek velem, de persze meghagytam nekik is a maguk terét. Ezt szerintem mindhol meg lehetne csinálni. Tényleg megértem én az anyukát, hogy ezt kérte, de most én kifejezetten olyan családot keresek, ahol családtag(félének) érezhetem magam. De emelett amúgy a shepherds bush-i anyuka biztosított róla, hogy fordulhatnék hozzá bártan, szóval végülis korrektnek bizonyult, és nagyon kedvesnek (apuka is.) 6-kor haza kellett indulnom mert bébiszitteltem tegnap. Úgy váltunk el a szülőkkel, hogy adjanak nekem még egy hetet mielőtt meghoznám a döntést, mivel nem szeretnék mindjárt az első családnak "igent" mondani. (Ők akarnának engem.)

És most a döntésem: bár tegnap még időt kértem a családtól, de a döntésem az, hogy nem őket választom. Nagyon fáj a szívem értük, mert nagyon kedves és szép család, és a munkával, a feltételekkel minden korrekt. Ami miatt mégsem választom őket, az az, hogy belvárosban laknak. Már írtam fentebb, hogy ez nekem mért baj. A másik ok ez a "ne vacsizz velünk" dolog, bár azt hangsúlyozom, ez nem lenne kizáró ok,mivel egyébként vannak olyan esték, amikor én is inkább csak elvonulok, én nagyon is igénylem a saját teremet. Ha a külvárosban laknának, ahol lenne zöld övezet, de közel a belvároshoz, olyan helyen, ahol most lakom, akkor minden további nélkül igent mondanék nekik. Akkor még ez a "ne vacsizz velünk" dolog sem érdekelne. Tehát mint láthatjátok, az elhelyezkedésük az, ami számomra nem megfelelő. Tényleg nagyon sajnálom, főleg mivel minden más körülmény amúgy stimmel, és remélem, hogy egy nagyon kedves au pairt fognak találni, akivel nagyon jól kijönnek. Azért nem mondtam még meg nekik a döntésemet, mert nem szerettem volna egyből "kizárni" őket a keresésből, de 90% , hogy a következő héten "nem-et" mondok majd nekik.

Itt tartok tehát. Másfél hete keresek családot, az elején annyit tudtam, hogy London-t vagy London külvárosát szeretném megcélozni. Hasznos ám ez a keresgélés, magamról is sokmindent megtudok. Megtudtam azt, hogy SEMMIKÉPP sem szeretnék belvárosban élni, hogy mennyire fontos nekem az, hogy közel legyen a természet (ezt eddig is tudtam, de most úgy igazán tudatosult) -de emelett vonattal könnyen megközelíthető legyen London belvárosa is. Azt is tudom, hogy sokkal alaposabb vagyok, mint egy éve, és talpraesettebb is. Megvannak az igényeim, amikből nem engedek.

Jelenleg folyatom a keresést, és kapcsolatban állok több családdal is. Konkrétum még semmi nincs, de nem is kapkodom el, mert aug. végéig van időm családot találni, és így szeretnék olyanra akadni, ami minden (vagy majdnem minden) igényemmel egyezik.


Most pedig néhány ma este készült kép a házunk mögötti erdőről, szemléltésként, hogy miért is akarok én külvárosban, természetközelben maradni. :)

A házunk felé

Szép hetet Nektek. :)